üzenet

"Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen." (Mt 26,41)

"Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsid 4,15)

Isten keresztény életemben ezzel a két Igével indított útra. Bevallom az első szeretet tüzébenl nem is értettem, miért az elesés, a bűn, a kísértés, lengi be a számomra akkor annyira egyértelműen egyenes, világos, dicsőséges utat. Miért figyelmeztet ilyenre, hát olyan rossznak nézek ki, akin már most látszik, hogy tele lesz kísértéssel és bűnnel? Miért nem áldásával erősít és bocsájt útra?

Visszatekintve ennyi idő után, látom, hogy a megmaradást tárta elém Isten. Kézzel fogható, lelki eszközökkel erősített, biztatva, hogy ne keseredjek el,  a nem elkeseredésre, a harcra, a felállásra. Ő pontosan ismert, pontosan tudta, hogy maximalizmusom gőgje nem engedné a hibát, a kegyelmért való fohászt. Ugyanakkor tudta, hogy cserépedény vagyok, a világ nemtelenje, semmivel sem különb, mint a Gecsemánéban elalvó tanítványok, sőt... DE milyen nagy lehetőség, hogy  BIZALOMMAL járulhatok hozzá MINDENKOR, hozzá, aki kegyelmet és irgalmat tud adni!

Igehirdetés

Ezen az oldalon a vasárnapi istentiszteleteken elhangzó igehirdetéseket tesszük közzé. Az igehirdetéseket elolvashatod itt a weboldalon, letöltheted írásos formában (pdf) vagy meghallgathatod a megfelelő hivatkozásra kattintva. 

(Amennyiben nem a weboldalon szeretnéd meghallgatni az igehirdetést, azt le is tudod menteni mp3 formátumban. Ehhez a meghallgatás feliratra kell kattintani a jobb egérgombbal, majd a legördülő menüből kiválasztani a "Save as/Mentés másként" lehetőséget. Így a saját számítógépedre tudod elmenteni a hangfájlt, és azt bármikor meghallgathatod internetkapcsolat nélkül is.)

Az oldalon található igehirdetések felhasználásával kapcsolatban a szerzői jog útmutatásai az irányadóak. A szöveges igehirdetések szerzői jogaival minden esetben az igehirdetést végző lelkész rendelkezik, a hangfelvételek esetében pedig rajta kívül a felvételt készítő Gazdagréti Református Gyülekezet. Amennyiben szeretnéd megosztani másokkal az itt található tartalmakat, úgy minden esetben figyelj arra, hogy az igehirdetés szerzőisége és eredete egyértelműen megjelenjen, beazonosítható legyen. Ha nem csak a barátaidnak szeretnéd továbbítani ezeket az anyagokat, hanem például online felületen helyeznéd el azokat, akkor ennek lehetőségeiről közvetlenül a Gazdagréti Református Gyülekezet irodájában érdeklődj.

Igehirdetés találatok

Közel, vagy távol? (Ef 2,13-14)
Az igazi ünneplés (Ef 5,18-20)
Krisztus királysága (Ef 4,7-16)
Új életben járás (Ef 4,17-32)
Áldások özönében (Ef 1,3-14)
Kiválasztott (Ef 1,3-6)
Egybefoglal (Ef 1,7-10)
A mi történetünk 2. (Ef 2,11-22)
A Krisztus titka (Ef 3,1-13)
Az idő faktor (Ef 5,15-17)
Megújult kapcsolatok (Ef 5,21-6,9)
Háború van! (Ef 6,10-13)
A hit pajzsa (Ef 6,16)
A Lélek kardja (Ef 6,17b)
(post scriptum...) (Ef 6,21-24)
Otthon lenni Istennél (Ef 3,14-21)
Hogyan változunk? (Ef 5,1-14)
Ez lesz a békesség! (Ef 5,1-14)
Vitézkedő egyház (Ef 6,10-18a)

A LEGÚJABB IGEHIRDETÉSEK

Istennél elrejtve - Zsolt 131 (Lk 18,15-17) - 2025. május 4. (Thoma László)

Ádám és Éva - 1Móz 3,7;21 (1Móz 3,1-13) - 2025. április 27. (Pálfalvi J. Viola)

A legfontosabb találkozás - Jn 20,1-2;11-18 (Ézs 43,1-7) - 2025. április 21. Húsvét hétfő (Tokodi-Lengyel Anna)

Megnyugvás Istennél - Mt 11,25-30 (Lk 24,1-12) - 2025. április 20. Húsvét vasárnap (Thoma László)

Fordított nagypéntek - Ézs 53,5 (Jn 19,16-22;28-30) - 2025. április 18. (Pálfalvi J. Viola)

Virágvasárnapi portré - Mt 21,1-16 (Jel 19,11-16) - 2025. április 13. (Tokodi-Lengyel Anna)

Beteg-e valaki közöttetek? - Jakab 5,14 (Lukács 18,35-43) - 2025. április 6. (Joó D. Christopher)

Elhordozva - Róm 15, 1-6 (Ézs 53, 1-12) - 2025. március 30. (Thoma László)

Erő az üldözésben - ApCsel 8,1-4 (Jn 15,18-25) - 2025. március 23. (Pálfalvi J. Viola)

Nyomorúságban - 2Kor 1,3-4 (Zsolt 25) - 2025. március 16. (Thoma László)

Kísértés - Zsid 4,14-16 (Zsid 4,1-13) - 2025. március 9. (Thoma László)

Megpróbáltatás - Róm 5,1-5 (5Móz 8,2) - 2025. március 2. (Joó D. Christopher)

A próba - Jel 2,8-11 (1Móz 2,4b-17) - 2025. február 23. (Hábel-Szabó Réka)

Istennel a szenvedések idején - Róm 8,18-22.; 28-30. (Zsid 5,7-9) -  2025. február 16. (Győriné Vincze Krisztina)

Kérdések és válaszok - Zsolt 46 (Jn 16,23-33) - 2025. február 9. (Pálfalvi J. Viola)

Mérlegelj Jézussal! - Lk 18,9-14 (Jel 3,14-22) - 2025. február 2. (Győriné Vincze Krisztina)

Kis fehér kövecskeJel 2,17 (Jel 2,12-17) - 2025. január 26. (Bölcsföldi András)

Élettér - Ézs 54,10 (Ézs 54,1-10) - 2025. január 19. (Thoma László)

Imádság Krisztus szeretetének megismerésére - Ef 3,14-21 és Ef 4,16 (Zsolt 138) - 2025. január 12. (Joó D. Christopher)

Ne a múltakon tűnődjetek! - Ézs 43,16-21 (Jel 21,1-7) - 2025. január 5. (Joó D. Christopher)

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! - Zsid 13,8 (Zsid 13,1-15) - 2024. december 31. (Győriné Vincze Krisztina)

A szeretet következménye - Lk 10,38-42 (Lk 10,25-37) - 2024. december 29. (Pálfalvi J. Viola)

A napkeleti bölcsekMt 2,1-12 (Mik 5,1-4a) - 2024. december 26. (Joó D. Christopher)

Könyörülő Isten - Róm 9,16 (Jn 1,1-14) - 2024. december 25. (Thoma László)

Imádság háza minden nép számára - Mk 11,15-18 (Jer 7,1-15) - 2024. december 22. (Thoma László)

Emberé a munka, Istené az áldás - Zsolt 127 (Mt 6,31-34) - 2024. december 15. (Joó D. Christopher)

Isten a tervében velünk van - 1Krón 28,20-21 (Mt 1,18-23) - 2024. december 8. (Tokodi-Lengyel Anna)

Megtartó közösség - Zsolt 27,4 (1Jn 2,1-14) - 2024. december 1. (Thoma László) 

Isten igazságának cselekvő ereje - Jn 17,15-19 (2Kor 5,14-21) - 2024. november 24. (Győriné Vincze Krisztina)

"Nincs a mi hatalmunkban" - ApCsel 1,8 (1Sám 17,48-53) - 2024. november 17. (Thoma László)

Küldetéstudat - ApCsel 1,8 (ApCsel 1,1-14) - 2024. november 17. (Takaró János Lajos)

Szolgálni örömmel - Zsolt 100 (Lk 18,10-14) - 2024. november 10. (Pálfalvi J. Viola)

Vígaszra várva - Róm 1,7-17 (Habakuk 2,1-4) - 2024. november 3. Vigasztaló istentisztelet (Thoma László)

Szolgálat: épülés és építés - Ef 4,7-16 (2Krón 35,1-10) - 2024. október 27. (Tokodi-Lengyel Anna)

Félelem nélkül szeretni - 1Jn 4,7-21 (5Móz 6,1-25) - 2024. október 20. (Thoma László)               

Maradjatok meg énbennem - Jn 17,17-24 (2Krón 7,1-3) - 2024. október 13. (Thománé Szikora Anita)

A dicsőítés következménye - Ef 1,3-14 (Zsolt 104,1-14) - 2024. október 6. (Pálfalvi J. Viola)

Egész életemmel Uram dícsérem - 1Kor 10,23-33 (Zsolt 150) - 2024. szeptember 29. (Thoma László)

Megfelelő az életbiztosításod? - Mt 16,24-25 (Fil 3,1-11) - 2024. szeptember 22. (Győriné Vincze Krisztina)

Tanítványság - Mt 28,18-20 (Zsolt 119,1-17) - 2024. szeptember 15. (Thoma László)   

KiválasztottalakJn 15, 12-17 (Ézs 43) - 2024. szeptember 8. (Thoma László)

Jézus, a mi valóságunkMt 15,21-28 (Zsolt 34) - 2024. szeptember 1. (Szőgyényi-Kovács Henrietta)

Ideje vanPréd 3,1-8 (Zsolt 90) - 2024. augusztus 25. (Thoma László)

Látni akarjuk JézustJn 12,20-33 (Ézs 53,1-5) - 2024. augusztus 18. (Thománé Szikora Anita)

Egymás terhét hordozzátok! - Gal 6,2 (Ézs 25,6-10a) - 2024. augusztus 11. (Joó D. Christopher)

Egyedül kegyelembőlMt 20,1-16 (Zsolt 86) - 2024. augusztus 4. (Hábel-Szabó Réka)

Bárcsak... - 1Krón 4,9-10 (Mt 6,25-34) - 2024. július 28. (Pálfalvi J. Viola)

Isten jelenlétének életadó súlya - Zsolt 1 (2Kor 4,1-6) - 2024. július 21. (Győriné Vincze Krisztina)

A hamis sáfár - Lk 16,1-9 (Ézs 49,1-6) - 2024. július 14. (Joó D. Christopher)

Élő Isten - Zsolt 68 (Ef 4,1-16) - 2024. július 7. (Thoma László)


SOROZATHOZ NEM TARTOZÓ IGEHIRDETÉSEK 

SOROZATHOZ NEM TARTOZÓ IGEHIRDETÉSEK 2.

SOROZATHOZ NEM TARTOZÓ IGEHIRDETÉSEK 3.

 

TEMATIKUS IGEHIRDETÉS SOROZATOK

AMIKOR KÖNNYŰ, AMIKOR NEHÉZ...

ÁLDÁS A VILÁG SZÁMÁRA

AZ ISTENTISZTELETRŐL

AZ EGÉSZSÉGES CSALÁDOKÉRT

A FELNŐTT GYÜLEKEZET

A NAGY KÉP

ÁBRAHÁM ÉLETE

ADVENTI ARCOK

AZ IGE NÖVEKEDÉSE

BÖLCSESSÉG (PÉLDABESZÉDEK)

EPIZÓDOK PUSZTAI VÁNDORLÁSUNKBÓL

ESZTER KÖNYVE

EVANGÉLIZÁCIÓ

EVANGÉLIUMI FÓKUSZ

EXODUS

ÉN VAGYOK... AKI ÖSSZEGYŰJTELEK

HÁLAADÁS GYÜLEKEZETÜNKÉRT 2014

A HÁROM KÍSÉRTÉS

A HEIDELBERGI KÁTÉ AZ IGE FÉNYÉBEN

HEGYI BESZÉD

HELYREÁLLT KAPCSOLAT

"...HOGY SOK GYÜMÖLCSÖT TEREMJETEK AZ ÉN DICSŐSÉGEMRE..."

HOGYAN KEZD ISTEN ÚJAT?

HOGYAN TANÍT ISTEN IMÁDKOZNI?

IMÁDSÁG JÉZUSSAL

JÁKÓB ÉLETE

JÁNOS EVANGÉLIUMA

JÁRJATOK VILÁGOSSÁGBAN!

JEREMIÁS ÉS AZ IGE

JÓEL KÖNYVE

JÓZSEF ÉLETE

JÖJJETEK!

KICSODA JÉZUS? KI VAGYOK ÉN?

KRISZTUS SZERETETÉBEN MEGGYÖKEREZVE ÉS MEGALAPOZVA

MÁRK EVANGÉLIUMA

MIGRÁCIÓ ÉS MISSZIÓ

MIKOR A LÉLEK MOZDUL, MIKOR A LÉLEK MOZDÍT

MISSZIÓI GYÜLEKEZET

NAGYVÁROSI KERESZTÉNYEK

NÉZZETEK JÉZUSRA! (ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL)

PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

A PRÉDIKÁTOR KÖNYVE

A PRÓBATÉTEL IDEJE

RAGASZKODJUNK AZ EVANGÉLIUMHOZ!

RÓMAI LEVÉL 8

REFORMÁCIÓ 500 - ISTEN ÁTFORMÁLÓ JELENTLÉTE

IGEHIRDETÉS A SZEXUALITÁSRÓL

SZÖVETSÉGBEN ISTENNEL

TEREMTÉS

TÍZPARANCSOLAT

ÜNNEPEK

ÜNNEPEK (2.)

 

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet