üzenet

"Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen." (Mt 26,41)

"Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsid 4,15)

Isten keresztény életemben ezzel a két Igével indított útra. Bevallom az első szeretet tüzébenl nem is értettem, miért az elesés, a bűn, a kísértés, lengi be a számomra akkor annyira egyértelműen egyenes, világos, dicsőséges utat. Miért figyelmeztet ilyenre, hát olyan rossznak nézek ki, akin már most látszik, hogy tele lesz kísértéssel és bűnnel? Miért nem áldásával erősít és bocsájt útra?

Visszatekintve ennyi idő után, látom, hogy a megmaradást tárta elém Isten. Kézzel fogható, lelki eszközökkel erősített, biztatva, hogy ne keseredjek el,  a nem elkeseredésre, a harcra, a felállásra. Ő pontosan ismert, pontosan tudta, hogy maximalizmusom gőgje nem engedné a hibát, a kegyelmért való fohászt. Ugyanakkor tudta, hogy cserépedény vagyok, a világ nemtelenje, semmivel sem különb, mint a Gecsemánéban elalvó tanítványok, sőt... DE milyen nagy lehetőség, hogy  BIZALOMMAL járulhatok hozzá MINDENKOR, hozzá, aki kegyelmet és irgalmat tud adni!

Ünnepek - igehirdetés sorozat

"...ahol én vagyok..." - Jn 12,26 (Jn 20,1-18) - 2019. április 22. Húsvét hétfő (Bálint Anna) 

Ne maradj ki! - Mt 26,47-50, 27,1-10 (Jn 20,1-10) - 2019. április 21. Húsvét vasárnap (Thoma László)

"Boldog új évet" - Zakariás 9,9 (Jn 1,19-51) - 2019. január 1. (Bálint Anna) 

Az év, ami olyan volt, mint egy álom -  Zsolt 126 (Mt 6,24-34) - 2018. december 31. (Ablonczy Áron)

Tudósítás - Mt 1,1-17 (Lk 2,1-20) - 2018. december 26. (Bogyó Zsófia) 

Immánuel - Mt 1,22-23 (Mt 1,18-25) - 2018. december 25. (Lovas András) 

Ítélet alatt: részünk az úrvacsorai közösségben - 1Kor 11, 23-32 (2Móz 24, 1-11) - 2018. december 23. (Thoma László)

Krisztus az élet ura - Kol 1,15-20 (Lk 24,1-12) - 2018. április 2. Húsvét hétfő (Bogyó Zsófia) 

Méltó - Jel 1,9-20 és Jel 5,1-14 (Jn 20,1-18) - 2018. április 1. Húsvét vasárnap (Thoma László)  

A valódi reménység - Róm 8,13-28 (1Móz 3,14-24) - 2017. december 31. du. (Thoma László)

Teljes függés - Mk 10,13-16 (Zsolt 8) - 2017. december 31. de. (Thoma László)

Vigasztaló Isten - Mt 2,13-23 (Ézs 9,1-6) - 2017. december 26. (Joó Christopher)

A fejedelem - Mt 2,6 (Mt 2,1-12) - 2017. december 25. (Lovas András)

Jézus bemutatkozása - Jn 1,1-14 (1Jn 5,6-12) - 2017. december 24. (Ablonczy Áron)

Teljes odaadással -  Lk 11,5-13 (ApCsel 2,1-13) - 2017. június 4. Pünkösd Vasárnap (Thoma László)

Mennybemenetel - Lk 24,51-52  (ApCsel 1,4-12) - 2017. május 25. Áldozócsütörtök (Joó Christopher)

Minden e körül forog - 1Kor 15,1-4 (Zsolt 124,1-7a) - 2017. április 17. Húsvét hétfő (Joó Christopher) 

Győztes Krisztus - Lk 4,1-13 (Lk 24,1-12) - 2017. április 16. Húsvét vasárnap (Thoma László)

Jézus hét szava a keresztfán - (Ézs 52,13-53,12) - 2017. április 14. Nagypéntek (Lovas András)

Na, ki mossa meg a lábakat? - 2017. április 13. Nagycsütörtök (Ablonczy Áron)

A mi dolgunk -  Jn 21,20-22 (Ézs 40,1-11) - 2016. december 31. (Thoma László)

Velünk az Isten! - Mt 1,18-25 (Lk 2,1-20) - 2016. december 26. Karácsony (Ablonczy Áron)

Igen, Ő az! - Jn 1,19-34 (Jn 1,1-18) - 2016. december 25. Karácsony (Thoma László)

Hogyan teljesítette be Isten az ígéreteit? - ApCsel 2,1-4 (ApCsel 2,1-41) - 2016. május 16. Pünkösd hétfő (Thoma Anita)

Pára létünk - Zsolt 39,6 (Jn 20,1-18) - 2016. március 28. Húsvét hétfő (Thoma László)

Isten szolidaritása - Mt 1, 1-17 (Gen 5) - 2015. december 27. (Czövek Tamás)

Az ismeretlen karácsony - Mt 2,1-12 (Mt 1,18-25) - 2015. december 26. (Ablonczy Áron)

Békesség nektek! -  Lk 24,36-49 (Lk 24,1-35) - 2015. április 6., Húsvét hétfő (Thoma Anita)

Növekedés Krisztusban - Jn 3,30 (Jn 3,22-36) - 2015. január 1. (Bölcsföldi András)

Kegyelmed éneklem... - Zsolt 89,1-5 (Zsolt 89) - 2014. december 31. (Lovas András)

Miért örömhír? - Lk 2,10 (Lk 2,1-20) - 2014. december 26. (Lovas András)

Az utolsó esély - Mt 21, 33- 40 (Mt 1, 18-25. 2, 1-12) - 2014. december 25. (Thoma László)

Erős Megváltó született nekünk - Gen 3,15 - 2014. december 24. (Thoma László)

Találkozás a Feltámadottal - Jn 20, 11-18 (Jn 20, 1-10) 2014. április 21 Húsvéthétfő (Thoma Anita)   

A kérés - 1Kir 3.10 (1Kir 3. 5-15) 2014. január 1. (Thoma Anita)

Csodákra emlékezni jó - Zsolt 105,1-5 (2Móz 3,1-15) 2013. december 31. (Bölcsföldi András)

Gyermek született - Isten testet öltött - Lk 2,1-6 (Jn 1,1-3) 2013. december 26. (Márkus Tamás)

A békesség fejedelme - Lk 2.1-20 (Ézs. 9.5-6) 2013. december 25. (Lovas András)

Szentesti áhitat - 2013. december 24. (Thoma László)

Vigasztaló istentisztelet - 2013 november 1. (Thoma László)

„Áldja neved a nemzetünk…” - Zsolt 33; Róm 12, 9-21 2013.08.18. Augusztus 20. (Thoma László)

Elég! - Péld 30, 15-16; Jel 20, 11-15 (Mt.28) 2013.03. 31. Húsvét (Lovas András)

Mégis! - Példabeszédek 30,24-28 és Ézsaiás 53,10-12 2013. 03. 29. Nagypéntek (Lovas András)

A győzelem kezdete - Jel 11,19-12,17 (Mt 1,7-18) 2012. december 26. Karácsony (Fodor István)

Szabadító - Mt.1.21. (Mt 11, 7-15) 2012. december 25. Karácsony (Lovas András)

Jöjj el, Lélek! - Ez 37,1-14 (Apcsel 2,1-21) 2012. május 27. Pünkösd (Lovas András)

A hitvallás szépsége - Róm. 10.4-13 (ApCsel 2.1-21) 2011. június 12. Pünkösd (Lovas András)

Három szabadulás-történet - Zsolt. 18.1-20 (Jn. 20.1-29) 2011. április 24. Húsvét (Lovas András)

Isten határai - Jn. 1.1-14 (Mt. 1.18-2.12) 2010. december 25. Karácsony (Lovas András)

A lelki ember - 1Kor. 2.6-16 (ApCsel. 2.1-24) 2010. május 23. (Lovas András)

Az élet rejtélye  - Zsolt. 49 (Lk. 24.1-11) 2010. április 4. Húsvét (Lovas András)

Egy halálraítélt imádsága a halálraítélthez - Lk. 23.32-43 (Ézs. 52.13-53.12) 2010. április 2. Nagypéntek (Lovas András)

Karácsony a mélységben - Zsolt. 130 (Lk. 2.1-20) 2009. december 25. Karácsony (Lovas András)

Létezik reménység? - Jób 14 (Jn. 20.1-23) 2009. április 12. Húsvét (Lovas András)

Pilátus sodródása - Jn. 19.12 (Jn. 18.28-19.37) 2009. április 10. Nagypéntek (Lovas András)

Kegyelmet kegyelemre - Jn. 1.16 (Jn. 1.1-18) 2008. december 25. Karácsony (Lovas András)

Mi van a halál után? - Mt. 28.18 (Mt. 28) 2008. március 23. Húsvét (Lovas András)

A szenvedő szolga - nagypénteki meditáció - Ézs. 52.13-53.12 (Mt. 27.27-54) 2008. március 21. Nagypéntek (Lovas András)

Bárcsak szétszakítanád az eget! - Ézs. 63.15-64.2 (Lk. 2.1-20) 2007. december 25. Karácsony (Lovas András)

Erőt kaptok… - ApCsel. 1.4-8 (ApCsel. 2.1-38) 2007. május 27. (Lovas András)

Tanácstalan? - Lk. 24.5 (Lk. 24.1-12) 2007. április 8. Húsvét (Lovas András)

Ki sír a város felett? - Lk. 19.41-44 (Lk. 19.29-40) 2007. április 1. Virágvasárnap (Lovas András)

Mindent! - Róm. 8.32 (Lk. 2.1-10) 2006. december 25. Karácsony (Lovas András)

Minden így marad? - 2Pét. 3.1-14 (Ézs. 65.17-25) 2006. december 17. Advent (Lovas András)

"Jöjjetek utánam!" - Mt. 4.18-22, 16.24-26 (Ap.Csel. 2.1-39) 2005. május 15. (Lovas András)

Hol van Jézus és hol vagyunk mi? - Jn. 20.19-23 (Jn. 20.1-18) 2005. március 27. Húsvét (Lovas András)

A felkelő fény a magasságból - Lk. 1.67-69 (Lk. 2.1-20) 2004. december 25. Karácsony (Lovas András)

Az Isten szeretet - 1Jn 4,7-12 (Mt 1,17-2,12) 2003. december 25. Karácsony (Lovas András)

Az élet igéjének útja - 1Jn 1-4 (Ézs 40,1-11) 2003. november 30. Advent (Lovas András)

Élő reménység - 1Pét 1,3-9 (Jn 20,1-23) 2003. április 20. Húsvét (Lovas András)

Örömhír egykor - és ma - Lk 2,10-12 (Lk 2,1-20) 2002. december 25. Karácsony (Lovas András)

"Boldog, aki hitt..." - Lk 1,39-45 (1Sám 1) 2002. december 15. (Lovas András)

Isten különös munkálkodása - Mt 1,18-25 (Jn 1,1-14) 2001. december 25. Karácsony (Lovas András)

"Vigyázzatok!" (Az ünnepelt intelmei) - Mt 6,1-6.16-18 (Mt 24,36-51) 2001. december 23. (Lovas András)

Hírek… - Mt 28,8-15 (Mt 27,62-28,20) 2001. április 15. Húsvét (Lovas András)

Jézus szomjúsága - Jn 19,28 (Jn 19,16b-37) 2001. április 13. Nagypéntek (Lovas András)

Jézus Úr! - Mt 2,1-12 (Mt 1,18-25) 2000. december 25. Karácsony (Lovas András)

Tanúi vagytok! - Lk 24,36-49 (Lk 24,1-35) 2000. április 23. Húsvét (Lovas András)

Bocsásd meg nekik! - Lk 23,34 (Lk 23,32-56) 2000. április 21. Nagypéntek (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet