üzenet

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad és én őbenne." (Ján 6,56)

Úgy alakult az életem, hogy már elég régóta nem sikerült úrvacsorát vennem. Mikor erre ráeszméltem, először elkezdtem rá nagyon vágyni. Aztán jött a gondolat, hogy valószínűleg nem véletlenül van ez így, és, meg sem érdemlem, hogy tisztátalan szívvel az Úr asztalához járuljak. Mikor ezt a kissé feddőnek ható szakaszt olvastam, mégis újult örömmel vártam a következő úrvacsorás alkalmat, hiszen gondoltam nem számít, hogy eltávolodtam Istentől, ezáltal visszatérhetek hozzá.

Mikor elérkezett a várva várt nap, mégsem mentem ki a már oly hőn áhított úravcsorai közösségbe. Bár az volt bennem, hogy én ezt nagyon akarom, mégis arra hívott a Lélek, hogy előbb le kell rendeznem a nézeteltérésem a barátommal. Ekkor ugyan szó szerint nem vettem magamhoz a jegyeket, mégis éreztem, hogy így maradok az Úrban és ő bennem. Az ezt követő úrvacsorás istentisztelet alkalmával örömmel és hálával lehettem jelen az Úr asztalánál.

Történetünk

A Gazdagréti Református Gyülekezet rövid története
A gazdagréti lakótelep a XI. kerületi Külső Kelenföldi Református Egyházközséghez tartozott. Amikor látták, hogy ezrek költöznek a közelbe, az anyagyülekezeti presbiterek látogatásba kezdtek még 1988-ban. Ennek gyümölcseként alakult meg a gyülekezet magva 1989-ben, akik szívében hamar megfogant a Gazdagréti Református Gyülekezet valamint egy később építendő templom terve. 1990 Pünkösdje óta tartunk hetenként istentiszteleteket, változó helyszíneken (magánlakás, iskola, Közösségi Ház), majd 2004 Húsvétjától új templomunkban.  A gyülekezet a folyamatos számbeli, anyagi és hitbeli növekedés következtében 1995. január 1-től önálló (missziói) egyházközségként működik, 2004-től anyaegyházközség lett.

Kp2.jpg
Így kezdődőtt....

Egyházunk
Gyülekezetünk a Magyarországi Református Egyház része, és így hálás szívvel értékeli a 450 éves lelki-hitbeli és kultúrális örökséget, amely a legnagyobb magyar protestáns egyház gyülekezeteivel összeköt bennünket. Ugyanakkor, mint egy fiatal gyülekezet, folyamatosan keressük annak új és releváns lehetőségeit, hogy hogyan lehetünk Jézus Krisztus tanúi szóban és tettben egy közép-európai nagyvárosban a 21. században.

A templom építéséről, a gyülekezet formálódásáról, a közösség jelen életéről beszélnek Lovas András, Thoma Anita és Thoma László lelkipásztorok.

/Újbuda TV "Útravaló" c. műsora (2011.10.03.) - készítette: Kulpinszky Eleonóra/


A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash lejátszó szükséges.

A Gazdagréti Református Templom tetőszerkezetének felújítása 2019. január 1. és 2020. május 31. között 12.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásból.

korm_logo.jpg

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet