üzenet

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad és én őbenne." (Ján 6,56)

Úgy alakult az életem, hogy már elég régóta nem sikerült úrvacsorát vennem. Mikor erre ráeszméltem, először elkezdtem rá nagyon vágyni. Aztán jött a gondolat, hogy valószínűleg nem véletlenül van ez így, és, meg sem érdemlem, hogy tisztátalan szívvel az Úr asztalához járuljak. Mikor ezt a kissé feddőnek ható szakaszt olvastam, mégis újult örömmel vártam a következő úrvacsorás alkalmat, hiszen gondoltam nem számít, hogy eltávolodtam Istentől, ezáltal visszatérhetek hozzá.

Mikor elérkezett a várva várt nap, mégsem mentem ki a már oly hőn áhított úravcsorai közösségbe. Bár az volt bennem, hogy én ezt nagyon akarom, mégis arra hívott a Lélek, hogy előbb le kell rendeznem a nézeteltérésem a barátommal. Ekkor ugyan szó szerint nem vettem magamhoz a jegyeket, mégis éreztem, hogy így maradok az Úrban és ő bennem. Az ezt követő úrvacsorás istentisztelet alkalmával örömmel és hálával lehettem jelen az Úr asztalánál.

Exodus - igehirdetés sorozat

Ketten az elnyomással szemben - 2Móz 1 (2Móz 20,1-17) 2004. szeptember 17. (Lovas András)

Hogyan munkálja Isten népe szabadulását? - 2Móz 2 (1Kor 18,1-31) 2004. szeptember 26. (Lovas András)

A szent és együttérző Isten - 2Móz 3,1-12 (1Pét 1,13-25) 2004. október 17. (Lovas András)

Egy név és ami benne foglaltatik - 2Móz 3,13-15 (Jn 18,1-11) 2004. október 24. (Lovas András)

Birkózás egy elhívás körül - 2Móz 3,10-4,17 (Lk 5,1-11) 2004. november 7. (Lovas András)

Isten rátámad Mózesre az úton… - 2Móz 4,18-31 (Zsid 12,18-29) 2004. november 21. (Lovas András)

A megújított elhívás - 2Móz 6,2-27 (Jn 21,15-25) 2004. december 12. (Lovas András)

"Álljatok ellen az ördögnek..." - 2Móz 5,1-6,1 (Jak 4,1-10) 2004. december 15. (Lovas András)

"Én megkeményítem a szívét..." - 2Móz 6,28-7,7 (Mk 4,1-20) 2005. február 20. (Lovas András)

Egyiptom mágusai - 2Móz 7,8-8,15 (ApCsel 13,1-12) 2005. február 27. (Lovas András)

Az egész föld Ura - 2Móz 9,13-10,29 (Róm 8,18-39) 2005. május 22. (Lovas András)

A tízedik csapás - 2Móz 11,1-12,42 (Lk 22,7-23) 2005. május 29. (Lovas András)

Páska rendelkezések és krisztusi identitás - 2Móz 12,43-13,16 (1Kor 5) 2005. június 12. (Lovas András)

Kinek van erősebb karja? - 2Móz 13,17-14,31 (1Kor 10,1-13) 2005. június 26. (Lovas András)

Mózes éneke - 2Móz 15,1-21 (Jel 15,1-4) 2005. július 3. (Lovas András)

Első lépések a szabadságban - 2Móz 15,22-27 (Jn 15,9-17) 2005. szeptember 4. (Lovas András)

Zúgolódás és hűség - 2Móz 16,1-16 (Jn 6,35-51) 2006. szeptember 2. (Lovas András)

"Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját" - 2Móz 16,11-34 (Mt 6,25-34) 2006. szeptember 10. (Lovas András)

Itt van Isten köztünk? - 2Móz 17,1-7 (Mt 4,1-11) 2006. szeptember 17. (Lovas András)

Ora et labora! - 2Móz 17,8-16 (Zsid 12,1-17) 2006. október 1. (Lovas András)

Jetró hite - 2Móz 18,1-12 (Róm 10,4-17) 2006. október 22. (Lovas András)

Jetró tanácsa: életet adó struktúrák - 2Móz 18,13-27 (1Tim 3) 2006. november 5. (Lovas András)

Isten tulajdon népe - 2Móz 19,1-8 (1Pét 2,1-10) 2006. november 26. (Lovas András)

Az Úr eljövetele - 2Móz 19,9-20,21 (Zsid 12,18-29) 2006. december 3. (Lovas András)

Ne ferdítsd el az igazságot! - 2Móz 23,1-9 (Ef 5,1-17) 2008. március 30. (Lovas András)

Isten jelenléte a szövetségben - 2Móz 24 (Zsid 9,15-28) 2008. április 6. (Lovas András)

Készülés Isten jelenlétére - 2Móz 24,15-25,40 (Jn 1,1-18) 2008. április 20. (Lovas András)

Az összetört szövetség (A jelenlét hamis formái) - 2Móz 32,1-29 (Róm 5,1-11) 2008. április 27. (Lovas András)

Isten jelenléte nélkül egy lépést sem! - 2Móz 32,30-34,9 (Róm 8,1-17) 2008. május 18. (Lovas András)

A jelenlét beteljesedik - 2Móz 39,32-40,38 (Jel 21) 2008. június 8. (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet