üzenet

"Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat." (Jer 30,17)

Arra ébredtem, hogy egy ápolónő türelmetlenül a kórtermem számát kérdezi. Kicsit nehezen jutott eszembe, de máris vittek. A műtét után egy nappal felkelhettem, nemsokára pedig már egészen jól mozogtam a járókerettel. Én voltam az egyetlen a kórteremben, aki úgy-ahogy közlekedni tudott, ez pedig azt jelentette, hogy vártak a tennivalók a többiek körül, volt, aki enni sem tudott segítség nélkül. Esténként én voltam az „ügyeletes” Szentírás-olvasó, mindannyian vágytunk arra, hogy ebben a kiszolgáltatottságban valami többet lássunk meg együtt is a saját erőtlenségünknél, meg akartunk erősödni abban, hogy az igazi helyünk nem a kórteremben van, hanem Isten lábainál. Az volt az imám, hogy ezt a sóvárgást, ezt az éhséget és kiáltást, ezt a békességet mindannyian a legdrágább kincsként őrizzük magunkban mindvégig.

Kicsoda Jézus? Ki vagyok én?

A nem, és az igen - Jn 1,19-34 (Ézs 40,1-11) - 2015. február 6. (Lovas András)

Az alászállás paradoxona - Jn 3,22-30 (Ézs 62,1-5) - 2015. február 15. (Lovas András)

Én vagyok, ne féljetek! - Jn 6, 16-21 (Ézs 38, 1-20) - 2015. február 22. (Thoma László)

Az élet kenyere - Jn 6,22-40 (2Móz 16,1-15) - 2015. március 1. (Lovas András)

Világ világossága - Jn 8,12-20 (Zsolt 27) - 2015. március 8. (Thoma László)

Halottak bűneinkben - Jn 8,21-30 (Ézs 43,1-13) - 2015. március 15. (Lovas András)

Ellenség vagy! - Jn 8,48-59 (Kol 1,12-23) - 2015. március 22. (Molnár Ambrus)

Az ajtó - Jn 10,1-10 (Lk 19,28-47)  - 2015. március 29. (Lovas András)

Nagypénteki közösségünk - Jn 10,11-19 - 2015. április 3., Nagypéntek (Thoma László)

A feltámadás és az élet - Jn 11,17-44 (Jn 20,1-23) - 2015. április 5., Húsvét vasárnap (Lovas András)

Én vagyok az út - Jn 14,1-6 (Jn 14,1-11) - 2015. április 12. (Molnár Ambrus)

Jézus mondja: Én vagyok! - Jn 18,1-11 - 2015 április 19. (Márkus Tamás)

Én vagyok a szőlőtő- Jn 15,1-8 (Ézs 5,1-7) - 2015. április 26. (Thoma László)

Az összetöretés szükségessége - Jn 13,36-38; 18,12-27 (Zsolt 38) - 2015. május 3. (Lovas András)

A helyreállítás ajándéka - Jn 21,15-19 (Jn 21,1-14) - 2015. május 10. (Lovas András)

Aki szomjazik... - Jn 7,37-39 (ApCsel 2,1-21) - 2015. május 24. (Lovas András)

  

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet