üzenet

"Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten." (Ján 6,27)

Már régóta irigykedtem egy csoporttársamra, aki sokkal okosabb, és ügyesebb, összességében egész életében sikeresebb volt nálam. Egy délután is éppen azon gondolkoztam, hogyan is tudnék jobb lenni nála; mikor leültem Bibliát olvasni, ez a szakasz került elém. Igencsak elgondolkodtatott, ugyan miért is versengek én ennyire az illetővel, és van-e értelme a dolognak, valamint, hogy a „földi célok” mellett mekkora helyet foglal el az életemben az, hogy „mennyei kincseket” gyűjtsek magamnak. Azóta tudatosabban figyelek rá, hogy ne a versengés mércéje alapján mérjek.

Ragaszkodjunk az evangéliumhoz!

Nincs más evangélium - Gal 1,1-9 (Zsolt 27) - 2021. szeptember 12. (Thoma László)

Az evangélium mint a hit alapja - Gal 1,10-24 (Zsid 10,11-18) - 2021. szeptember 19. (Krisztován Márton)

Az evangélium igazságához való ragaszkodás gyümölcse - Gal 2,1-10 (Ef 2,4-10) - 2021. október 3. (Győriné Vincze Krisztina)

Krisztus él bennem - Gal 2,11-21 (Zsolt 63) - 2021. október 10. (Thoma László)

Az Úr a te gyógyítód! - Gal 3,1-5 (1Móz 1,27-28 1Móz 2,15-3,13) - 2021. október 17. (Thománé Szikora Anita)

Örökös vagy! - Gal 3,6-14 (1Móz 12,1-9) - 2021. október 24. (Thoma László)

Ami változik, és ami nem - Gal 3,15-29 (5Móz 5,1-21) - 2021. október 31. (Krisztován Márton)

Nagykorúság - Gal 4,1-7 (Zsolt 16) - 2021. november 7. (Thoma László)

Emlékszel még...? - Gal 4,8-20 (Zsolt 103) - 2021. november 14. (Thoma László)

Isten ígéreteinek életet munkáló perspektívájában - Gal 4,21-31 (Jel 21,1-5) - 2021. november 21. (Győriné Vincze Krisztina)

Valódi szabadítás - Gal 5,1-6 (Ézs 9,1-6) - 2021. november 28. (Thoma László)

Hívás a kereszthez - Gal 5,7-15 (Mt 22,34-40) - 2021. december 5. (Krisztován Márton)  

Öröm vasárnapja - Gal 5, 16-26 (Zsolt 1) - 2021. december 12. (Thoma László)

Krisztus törvénye: a szeretet - Gal 6,1-5 (Jn 8,1-11) - 2021. december 19. (Thoma Anita)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet