Nyári gyülekezeti tábor
2026. április 2. csütörtök
Idén a szokásos nyári táborunkat Balatonszárszón tartjuk az SDG Családi Hotel és Konferenciaközpontban július 5 - július 10. között.
"Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonság-
ban élhessek!" (Zsoltárok 4,8-9)
|
"Aznap, teljesen váratlanul felmondtak nekem a munkahelyemen. Megdöbbentem és egyre azt kérdeztem Istentől, hogy miért? És most hogyan tovább? Hogyan fogjuk fizetni a számláinkat, ha nem dolgozom? Nem volt kedvem semmihez. Mégis elmentem este egy előadásra, ahol a bibliáról volt szó. Hogyan íródtak az egyes könyvek, mikor és ki által, milyen történelmi tények vannak benne, stb. Az előadó minden alkalommal úgy kezdte az estét, hogy felolvasott egy zsoltárt. Az elsőnél kezdte és hétről-hétre sorban haladt. Akkor este a 4. zsoltár került sorra. Hallgattam és nem akartam először hinni a fülemnek, amikor a 8-9. verset olvasta, mert úgy éreztem, hogy Isten ezekkel a sorokkal akar megnyugtatni, és eloszlatni minden aggodalmam. Ezután még 3 hónapig voltam állás nélkül, de mindig adódott valami munka, hogy ne legyünk teljesen pénz nélkül, majd sikerült újra elhelyezkednem egy az előző munkahelyemnél jobb helyre. Így gondoskodott rólam Isten." |
Örömmel adjuk hírül, hogy idén is megszervezzük első osztályostól negyedik osztályos gyermekek részére napközis táborunkat, Kéz a kézben címmel, június 22-26-a között.
Idén a szokásos nyári táborunkat Balatonszárszón tartjuk az SDG Családi Hotel és Konferenciaközpontban július 5 - július 10. között.