üzenet

„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.” (Zsolt 118,17)

Először egy bizonyságtételem alkalmával kaptam ezt az igét majd egy fél évvel később a konfirmandus hétvégén, az egyik délután az imaszolgálatban részt vevők személyesen imádkoztak a jelenlévőkért. Amikor valaki a hátam mögött állva megérintett, és imádkozott értem, újból ez az Ige hangzott el. Nagyon megerősítő volt számomra, hogy Isten ilyen közvetlen módon hív az Ő szolgálatára.

Nem rég egy húsz éves lánnyal beszélgettem, aki fiatal kora ellenére már többször foglakozott az öngyilkosság gondolatával. Éreztem, hogy Jézus Krisztus szabadítására van szüksége. Nagyon félénk volt és vártam az alkalmat, hogy ezt elmondhassam neki. Egyszer csak váratlanul azt kérdezte tőlem: „Maga hisz Istenben ?” Ekkor elkezdtem Istenről, a mi szerető mennyei Édesatyánkról, beszélni neki. Megerősítettem, hogy Isten őt is szereti és értékes embernek tartja. Azért küldte el az Ő egyszülött Fiát, hogy meghaljon a mi bűneinkért és ezáltal örök életünk legyen. Ezután teljesen megváltozott a beszélgetés hangulata. Kinyílt  és nagyon sok kérdése volt életről, halálról, amit a Szentlélek vezetésével megválaszoltam neki. 
Búcsúzóul azt mondta: 
„Köszönöm a beszélgetést. Nagyon meghatott az a legelső pár mondat, ahogyan Istenről beszélt. Én elfelejtettem, hogy Isten ilyen, valamiért egy másik kép alakult ki bennem róla. Majd megpróbálom a kezembe venni a Bibliát. L ehetne beszélgetni máskor is Istenről?”

Mire számíthatsz?

Ha első alkalommal megyünk valahova, szeretnénk minél többet tudni előre, hogy ne érezzük kényelmetlenül magunkat a váratlan dolgok miatt. Ezért összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amik neked is megadják a biztonságot és kényelmet!

Ha kicsit körülnéztél a honlapunkon, szeretnénk arra bátorítani, hogy lépj ki a virtuális világ biztonságából, lépd át a templom küszöbét, és éld át a gyülekezet valóságát. Hisszük, hogy közösségünkben – amely nem tökéletes emberekből, hanem Jézus Krisztus által megváltott és őt követő személyekből áll – megkóstolható Isten szeretete és jelenléte. Szeretettel várunk, akár szkeptikus, kereső, vagy hívő vagy, légy sebzett és magányos, vagy sikeres és elégedett. Reméljük, hogy Isten megszólít és ez számodra is olyan meghatározó lesz, mint emberek sokaságának évezredek óta.

Mikor vannak az istentiszteletek?
Minden vasárnap délelőtt 10 és este 6 órakor (nyáron 7 órakor). Az istentiszteletek átlagosan másfél órásak. Úrvacsorai közösség délelőtt minden hó 2. vasárnapján, este minden 4. vasárnap. Dicsőítés minden hó 3. vasárnapján délelőtt.

Milyen jellegűek az istentiszteletek?
Minden istentiszteletünk középpontjában a Biblia mai korra és élethelyzetre vonatkoztatott magyarázata áll, amely által hitünk szerint maga Isten szólít meg bennünket.
Délelőtti istentiszteletünkön otthon érzik magukat a református gyökerekkel rendelkezők, de törekszünk arra, hogy mindenki számára érthető legyen, ami elhangzik. Értéknek tartjuk református örökségünket, ugyanakkor figyelembe vesszük a kort, amelyben élünk. Fontos számunkra, hogy befogadó, támogató és nyitott közösségre találjon, aki hozzánk érkezik, mert meggyőződésünk szerint a gyülekezet egy nagy család.
Az esti istentiszteleten az igehirdetés mellett fontos a dicsőítés szerepe. A dicsőítés közösségi imádság énekben és zenében, amely segít Isten előtt elcsendesedni, hibáinkat és sebeinket Isten jelenlétébe hozni, valamint őt imádni.

DSC_0047.JPG

Az úrvacsorai közösségbe azokat várjuk, akik a Magyar Református Egyház konfirmált tagjai, vagy akik a maguk felekezetében rendszeresen élnek az úrvacsorával.

Mire készüljek, ha gyermekekkel jövök?
Szeretettel várunk gyermekeiddel együtt! A délelőtti istentisztelettel párhuzamosan gyermekistentisztelet zajlik négy csoportban. Célunk, hogy ezekben a közösségekben gyermekeink Isten szeretetét megtapasztalva növekedjenek hitben és bibliai ismeretben. Két éves kortól 11 éves korig várjuk a gyerekeket a koruknak megfelelő csoportba. A „babapáholyban” 0-2 éves korig a szülő gyermekével együtt hallgathatja és láthatja az istentiszteletet egy hangszigetelt helységben. Ha először jössz, az ajtóban „házigazda” szolgálatot teljesítő személytől kérhetsz eligazítást, vagy további információt.
Az esti istentisztelet alatt csak a „babapáholy” működik, gyermekistentisztelet nincs.

Más szükségletek...
A templom épületében, az emeleten, rögtön a lépcső mellett találhatóak a mosdók. A női és férfi mosdó mellett egy olyan helyiséget is találhatsz, ahová a kisgyermek szülővel együtt mehet, illetve itt van lehetőség pelenkázásra is.
A földszinten jobboldalon van a konyha, ha szükséged van egy pohár vízre, vagy ebédet melegíteni kisgyermekednek. Ezekkel kapcsolatban is kérj segítséget a házigazdáktól, akiket az istentisztelet alatt az előtérben találhatsz meg!
Dohányozni a templom épületén belül nem lehet, és kérünk, hogy a bejárattól legalább 10 méterre gyújts rá, ha szükséged van erre.

Költségek?
Alkalmaink minden esetben teljesen ingyenesek, azokat a gyülekezet tagjainak adományaiból finanszírozzuk. Amennyiben olyan rendezvényt hirdetünk, ahol belépő vagy költségtámogatás szükséges (koncert, stb.) ott ezt külön jelezzük.

 

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet