üzenet

"Az Úr trónol az áradat fölött, ott trónol az Úr, az örökké való király. Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel." (Zsolt 40,10-11)

Egy nehéz év kezdetén…

A 2009-es évet bárányhimlővel kezdtük. Már ez is megviselte kis családunkat, de arra nem számítottunk, hogy ennél jön még rosszabb is. Legkisebb lányunk fél éves volt, amikor egyik reggel vele a karomon siettem a konyhába, az engem segítségül hívó nagyobbik gyermekünkhöz. Sietségemben nem láttam, hogy a következő lépésem egy földön fekvő naptárra fog esni. Ráléptem a naptárra, ami a lábam alatt a szőnyegen megcsúszott és a gyermekkel együtt a kezemben a földhöz csapódtam. Én alaposan megütöttem az oldalam, de kislányom rosszabbul járt, mert nem tudott felkészülni az esésre, és így védekezés nélkül esett velem együtt a szőnyegre. Nagyon sírt, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak, egy kis idő múlva a homlokán egy nagy duzzanat vált láthatóvá. Azonnal kórházba mentünk, ahol megállapították, hogy koponyatörést szenvedett két helyen – egyik oldalon 3 cm-es másikon pedig 5 cm-es törés van. Természetesen befektettek minket a kórházba egy hetes megfigyelésre. Nem kell részleteznem, hogy mit éreztem, és mit érzett az egész család: a miértek és a kétségbeesés egyszerre szorította össze a szívünket. Ekkor este az Úrnak is volt mondanivalója nekünk: a 40. zsoltár volt a napi ige. Ez a vers olyan volt számomra, mint a vihar elől menekülő embernek a barlang.

Ó Uram, hát látod a mi viharunkat, nem úgy vagyunk itt a kórházban, hogy tudtodon kívül lenne mindez, és te Ura vagy a helyzetnek, betöltesz minket békességeddel. Nincs olyan vihar, mely fölött ne lennél örökkévaló király – szakadt fel belőlem a hála és hódolat imádsága. És valóban ezek után olyan békességet adott Isten a szívembe, ami tudtam, hogy nem emberi, hanem Tőle való. És hála legyen Neki, hogy kislányunk meggyógyult, és nem volt szükség semmilyen orvosi beavatkozásra. Megtapasztaltuk, hogy valóban Úr és Király életünk minden helyzetében.

Bemutatkozunk

"Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek." (János evangéliuma 15,16)

leaf1.jpg

Több mint 20 000 lakosával Gazdagrét szinte város a városban. A hatalmas, egyforma tömbházak jelképei a mai kor nagyvárosi életvitelének: elidegenedésről, elmagányosodásról, elhaló kapcsolatokról beszél. Ebben a környezetben jött létre a Gazdagréti Református Gyülekezet, hogy Isten szeretete, az Ige hirdetése és egy törődő közösség által minden sebzett és elveszett ember találkozhasson Jézus Krisztussal, aki a gyógyulás és a bocsánat igazi forrása.

Gazdagrt_Templom.jpg

Persze az is lehet, hogy neked ezek a kifejezések, gyülekezet, Isten, Ige, Jézus, gyógyulás, bocsánat teljesen idegenül hatnak, és nem is érted, hogy miről van szó! Nem ismered a kereszténységet, vagy amit eddig tapasztaltál az nem volt megnyerő? Számos kérdésed van, amire nem kaptál még választ?

A legjobb alkalom ezek feltevésére, megbeszélésére az ALPHA kurzus! Az esti alkalmak során egy közös vacsora és egy előadás után kiscsoportokban beszélgethetsz kötetlen hangulatban a kereszténységről a gyülekezet tagjaival, és más a kereszténységgel még csak most ismerkedő emberekkel.

A fenti idézet ”gyümölcstermése” lehet, neked még talány, de ha szeretnél olyan emberekkel találkozni és beszélgetni, akiknek az életében megláthatod Isten munkájának eredményeit, ragadd meg az alkalmat, és gyere el bármelyik programunkra! Szeretettel várunk!

Ismerd meg, milyen programokkal várunk!

Itt olvashatod a gyülekezet adatkezelési szabályzatát!

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet