üzenet

"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura..." (Mal 3,9)

"Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok." (Mal 3,10)

Az Ószövetségben Isten azt kérte népétől, hogy a jövedelmük, termésük első tizedét, a legjavát adják neki. Ezzel fejezzék ki, hogy Istennek köszönik meg az anyagi javakat. Ezt a szokást az Újszövetségben élő keresztények is átvették. Először 16 éves koromban hallottam erről egy ifis társamtól. A közösségben szokás volt a tized adása, így én is elkezdtem. Nem volt nehéz a havi 5000 Ft-os zsebpénzemből 500 Ft-ot bedobni a perselybe vagy egy szegény embernek odaadni.
Középiskola után egy évet külföldön dolgoztam. Ekkor már fájdalmasabb volt a havi százezer Ft-ból tízezret odaadni. De eddigre a korábbi kis összeg rendszeres adása szokássá tette a tizedadást, ezért döntöttem és adtam. Adtam az egyetemen is a kevés ösztöndíjamból, amikor néha hazautazni is alig volt pénzem. Aztán a munkába állás után is adtam, amikor a tized, albérleti díj, BKV bérlet, ennivaló mellé maradt kb. 2000 Ft-om. Ebből nem lett volna előrelépés... A szüleim nem tudtak segíteni.
Aztán egy napon az akkor már udvarló, későbbi férjem „bevallotta”, hogy van egy lakása, csak idáig nem mondhatta el. Leesett az állam... A családjuk anyagi helyzete nem úgy tűnt, mint akik egy lakást meg tudnak venni. De a szülei ezért takarékoskodtak minden más területen, hogy a fiuknak legyen majd hol laknia a saját családjával.
Így gondoskodott rólam is Isten és áldotta meg a tizedemet.

Megérkezés a családba

Közelítsük meg az Isten családjába való megérkezést a fogantatás, születés fogalmaival. Ebben is nagyon kifejező a nyelvünk, hiszen azt mondjuk például, "megfogant a fejében egy gondolat", "megszületett az elhatározása", vagy "egyre nőtt benne az elhatározás és végül ez cselekedeteket szült".
Így van ez az Istenhez való megérkezéssel is. Lehet, hogy régóta motoszkál a fejedben egy késztetés, mire úgy érzed, hogy már nem akarod elhessegetni: megfogant. Egyre csak unszol, mire megszületik benned a döntés, cselekszel. És eljössz, átléped azt a valós vagy éppen láthatatlan küszöböt, ami eddig elválasztott attól, hogy többet megismerj Isten szeretetéből, munkájából, és a neked szóló szavaiból.

A megérkezésról, a megismerésről, az ismerkedésről szólnak azok a programok, lehetőségek, amiket ide soroltunk. Éppen ezért általában ezek az alkalmak amennyire csak lehet kötetlenek, nem szólnak elköteleződésről, hanem nyitottsággal és szeretettel próbáljuk megmutatni azt, ami az Istennel való életet jelenti. A megérkezés csúcspontja a FELNŐTT KONFIRMÁCIÓ illetve KERESZTELŐ.

Ha szeretnél többet megtudni, mit jelent a kereszténység, mit gondolnak a keresztények életről, halálról és más fontos kérdésekről, vagy csak egyszerűen van néhány kérdésed, amit eddig nem volt kinek feltenned, akkor neked javasoljuk az ALPHÁ-T.

Ha te kisgyermekes anyuka vagy, és szeretnél a gyereknevelésről, házasságról, a mindennapi életről megtudni Isten elképzelését, vagy azt, hogy másoknak ezek milyen kérdéseket és megoldásokat vetettek fel az életükben, akkor neked ajánljuk a MAMAKÖRT.

Ha már jártál nálunk néhányszor, de még nem igazán látod át a gyülekezet egészét, hogy hogyan is működik mindez és miért, vagy csak szeretnél megtudni többet arról, hogy miért járnak ide az emberek, akkor gyere el egy EVEZZ A MÉLYRE! alkalomra.

Ha pedig egyszerűen csak van egy számodra égetően fontos kérdés, amire szeretnél választ kapni, keresd alkalmainkon a HÁZIGAZDÁKAT, az INFORMÁCIÓS ASZTALNÁL lévő testvérünket, vagy lelkészeinket. Az információs asztalnál találsz egy úgynevezett "Kapcsolat-lapot", amit kitöltve és a kihelyezett dobozba bedobva máris tudod jelezni, hogy szeretnéd, ha felvennénk veled a kapcsolatot!

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet