üzenet

"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura..." (Mal 3,9)

"Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok." (Mal 3,10)

Az Ószövetségben Isten azt kérte népétől, hogy a jövedelmük, termésük első tizedét, a legjavát adják neki. Ezzel fejezzék ki, hogy Istennek köszönik meg az anyagi javakat. Ezt a szokást az Újszövetségben élő keresztények is átvették. Először 16 éves koromban hallottam erről egy ifis társamtól. A közösségben szokás volt a tized adása, így én is elkezdtem. Nem volt nehéz a havi 5000 Ft-os zsebpénzemből 500 Ft-ot bedobni a perselybe vagy egy szegény embernek odaadni.
Középiskola után egy évet külföldön dolgoztam. Ekkor már fájdalmasabb volt a havi százezer Ft-ból tízezret odaadni. De eddigre a korábbi kis összeg rendszeres adása szokássá tette a tizedadást, ezért döntöttem és adtam. Adtam az egyetemen is a kevés ösztöndíjamból, amikor néha hazautazni is alig volt pénzem. Aztán a munkába állás után is adtam, amikor a tized, albérleti díj, BKV bérlet, ennivaló mellé maradt kb. 2000 Ft-om. Ebből nem lett volna előrelépés... A szüleim nem tudtak segíteni.
Aztán egy napon az akkor már udvarló, későbbi férjem „bevallotta”, hogy van egy lakása, csak idáig nem mondhatta el. Leesett az állam... A családjuk anyagi helyzete nem úgy tűnt, mint akik egy lakást meg tudnak venni. De a szülei ezért takarékoskodtak minden más területen, hogy a fiuknak legyen majd hol laknia a saját családjával.
Így gondoskodott rólam is Isten és áldotta meg a tizedemet.

ALPHA

Mi az élet értelme? Mi van a halál után? Hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet az életünkből? Mit kezdjünk a bűntudattal? Ha Téged is hasonló kérdések foglalkoztatnak és szeretnél rájuk választ kapni, közöttünk a helyed!

Mi is az Alpha?

  • Egy sorozat, ahol lehetőséged nyílik rá, hogy felfedezd a keresztény hitet.
  • Szelíd, visszafogott, barátságos és szórakoztató összejövetel.
  • Minden alkalom közös étkezéssel kezdődik, amely elősegíti az ismerkedést.
  • Figyelj! Tanulj! Beszéld meg! Fedezd fel! Kérdezz - bármit!
  • Az Alphán nincs túl egyszerű, sem túl ellenséges kérdés!
  • Az Alpha hétvégén a barátságok és az ismeretek jó légkörben mélyülhetnek tovább.
  • A legfőbb keresztény szervezetek támogatásával működik világszerte.
  • 10 héten keresztül, szerdánként 18.30-től 21.00-ig

Alpha_Mark-Red1_Lrg-01.jpg

Kinek szól az Alpha?
Mindenkinek! Különös tekintettel azokra, akik,

  • a kereszténység iránt érdeklődnek,
  • akik új tagjai a közösségnek, vagy csak
  • egyszerűen beszélgetni szeretnének az élet „nagy” kérdéseiről.

Kérjük, hogy amennyiben Jézus követője vagy, valamint ha egy másik gyülekezethez tartozol, ne jelentkezz. Az Alphát az érdeklődőknek, keresőknek szervezzük.

Mennyibe kerül az Alpha?

  • Semennyibe! Ez a program teljesen ingyenes!

Mikor?

A következő Alpha 2024. szeptember 25-én indul. Ezen a linken tudsz rá jeletkezni!

Ha az Alphára való jelentkezés előtt szeretnél betekintést nyerni abba, hogy milyenek lesznek majd az Alpha kurzus estéi, akkor tarts velünk az Alpha nyitó vacsorán szeptember 18-án 19 órakor. Ezen a linken elérhető a jelentkezési felület!

Hol?

  • Gazdagréti Református Templom - Budapest, XI. ker. Rétköz u. 41. (Rétköz és Háromszék utcák sarkán)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet