üzenet

"Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonság-
ban élhessek!
" (Zsoltárok 4,8-9)

"Aznap, teljesen váratlanul felmondtak nekem a munkahelyemen. Megdöbbentem és egyre azt kérdeztem Istentől, hogy miért? És most hogyan tovább? Hogyan fogjuk fizetni a számláinkat, ha nem dolgozom? Nem volt kedvem semmihez. Mégis elmentem este egy előadásra, ahol a bibliáról volt szó. Hogyan íródtak az egyes könyvek, mikor és ki által, milyen történelmi tények vannak benne, stb. Az előadó minden alkalommal úgy kezdte az estét, hogy felolvasott egy zsoltárt. Az elsőnél kezdte és hétről-hétre sorban haladt. Akkor este a 4. zsoltár került sorra. Hallgattam és nem akartam először hinni a fülemnek, amikor a 8-9. verset olvasta, mert úgy éreztem, hogy Isten ezekkel a sorokkal akar megnyugtatni, és eloszlatni minden aggodalmam. Ezután még 3 hónapig voltam állás nélkül, de mindig adódott valami munka, hogy ne legyünk teljesen pénz nélkül, majd sikerült újra elhelyezkednem egy az előző munkahelyemnél jobb helyre. Így gondoskodott rólam Isten."

Ünnepek (2.)

Nézzetek fel - Jn 3,3-6 (Jn 3,1-21) - 2021. május 24. Pünkösd hétfő (Thománé Szikora Anita)

Isten hozott itthon! - Zsolt 87 (Jn 7,31-39) - 2021. szeptember 26. Konfirmáció (Thoma László)

Több fényt! - Lk 1,78 (Mt 1,18-25) - 2021. december 25. (Thoma László)

Az Istenkereséssel bejárt út áldásai - Mt 2,1-12 (Fil 2,6-11) - 2021. december 26. (Győriné Vincze Krisztina)

Emlékezz vissza az egész útra! - 5Móz 8 (Mt 4,1-11) - 2021. december 31. (Győriné Vincze Krisztina)

Megragadni, aki örök - JSir 3,22-24 - 2022. január 1. (Pálfalvi J. Viola)

Szolgáló szeretet - Jn 13,1-5.12-17 (Lk 22,24-27) - 2022. április 14. (Győriné Vincze Krisztina)

Mire nézel? - Zsid 11-27 (ApCsel 2,1-13) - 2022. június 6. Pünkösd hétfő (Pálfalvi J. Viola)

A legnagyobb reménység - 1Kor 15,26.47-49 (Jel 20,11-15. 21,1-5) - 2022. december 25. (Thoma László)

Megszületett az Üdvözítő! - Lk 2,11 (Lk 2,8-20) - 2022. december 26. (Győriné Vincze Krisztina)

Oltalom, erő, segítség - Zsolt 46 (Ézs 51,9-16) - 2022. december 31. (Szakál Ádám)

Jöjj, megváltó Királyunk! - Mt 21,1-11 (Mt 20,29-34) - 2023. április 2. Virágvasárnap (Thománé Szikora Anita)

Bedobjuk a törölközőt? - Jn 13,1-11 (Fil 2,5-11) - 2023. április 6. Nagycsütörtök (Győriné Vincze Krisztina)

Magányos Krisztus - Mt 27,31-51 (Fil 2,5-11) - 2023. április 7. Nagypéntek (Szakál Ádám)

Semmi sem választ el - 1Kor 15,1-11 (Lk 24,1-12) - 2023. április 9. (Thoma László)

Vége az árvaságnak! - Jn 14, 15-21 (ApCsel 2,1-13) - 2023. május 28. Pünkösd vasárnap (Thoma László)

Szentlélek munkája közöttünk - Róm 8,14-17 (Róm 8,1-17) - 2023. május 29. Pünkösd hétfő (Thománé Szikora Anita)

Ez lesz a békesség! - Ef 5,1-14 (Mik 5,1-4a) - 2023. december 3. advent első vasárnapja (Thoma László)

Krisztus uralma közöttünk - Ézs 8,19-9,6 ( Ézs 9,7-12; Mt 4,13-17) - 2023. december 10. advent második vasárnapja (Thománé Szikora Anita)

Útkészítés - Ézs 40,1-11 (Lk 1,67-80) - 2023. december 17. advent harmadik vasárnapja (Hábel-Szabó Réka)

Immánuel - Ézs 7,14 (2Pt 3,8-13) - 2023. december 24. (Joó D. Christopher)

Erős erőtlenség - 2Kor 12,7-10 (Lk 2,1-20) - 2023. december 25. (Thoma László)

Hogyan lehetséges ez...? - Lk 1,26-38 (Jer 32,6-9.14-15.26-41) - 2023. december 26. (Győriné Vincze Krisztina)

Emlékeztető - Ézs 54,10 (Jn 6,35-40) - 2023. december 31. (Pálfalvi J. Viola)

Leomlanak-e a falak? - Lk 19, 28-44 (Zsolt 118) - 2024. március 24. Virágvasárnap (Thoma László)

A szenvedések kertjében - Mt 26,36-46 (Zsid 5,7-9) - 2024. március 28. Nagycsütörtök (Győriné Vincze Krisztina)                    

Bolondság vagy erő? - 1Kor 1,18 (Mt 27,45-54) - 2024. március 29. Nagypéntek (Pálfalvi J. Viola)

Vívódás Isten előtt - Zsolt 39,6b (Jn 20,1-10) - 2024. március 31. Húsvét vasárnap (Thoma László)

Ragyog - Jel 1,4-6 (Jn 15,9-25) - 2024. április 1. Húsvét hétfő (Hábel-Szabó Réka)

Az igazi ünnep - Jn 5,1-9 (ApCsel 2,1-13) - 2024. május 19. Pünkösd vasárnap (Thoma László)

A lehetetlen lehetségessé válik - Ez 47,1-12 (ApCsel 1,4-8; 2,1-4) - 2024. május 20. Pünkösd hétfő (Pálfalvi Viola)

Vígaszra várva - Róm 1,7-17 (Habakuk 2,1-4) - 2024. november 3. Vigasztaló istentisztelet (Thoma László)

Könyörülő Isten - Róm 9,16 (Jn 1,1-14) - 2024. december 25. (Thoma László)

A napkeleti bölcsekMt 2,1-12 (Mik 5,1-4a) - 2024. december 26. (Joó D. Christopher)

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! - Zsid 13,8 (Zsid 13,1-15) - 2024. december 31. (Győriné Vincze Krisztina)

Virágvasárnapi portré - Mt 21,1-16 (Jel 19,11-16) - 2025. április 13. (Tokodi-Lengyel Anna)

Fordított nagypéntek - Ézs 53,5 (Jn 19,16-22;28-30) - 2025. április 18. (Pálfalvi J. Viola)

Megnyugvás Istennél - Mt 11,25-30 (Lk 24,1-12) - 2025. április 20. Húsvét vasárnap (Thoma László)

A legfontosabb találkozás - Jn 20,1-2;11-18 (Ézs 43,1-7) - 2025. április 21. Húsvét hétfő (Tokodi-Lengyel Anna)

Új kezdet - Gal 2,20 (ApCsel 2,1-13) -  2025. június 8. Pünkösd vasárnap (Thoma László)

Eljövök hozzátok! - Jn 14,16-18 (Jn 14,1-19) - 2025. június 9. Pünkösd hétfő (Thománé Szikora Anita)

Istennel a viharban - Jób 19,10.14-27 (Jób 1,6-22. 2,6-10) - 2025. november 2. (Thománé Szikora Anita)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet