üzenet

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad és én őbenne." (Ján 6,56)

Úgy alakult az életem, hogy már elég régóta nem sikerült úrvacsorát vennem. Mikor erre ráeszméltem, először elkezdtem rá nagyon vágyni. Aztán jött a gondolat, hogy valószínűleg nem véletlenül van ez így, és, meg sem érdemlem, hogy tisztátalan szívvel az Úr asztalához járuljak. Mikor ezt a kissé feddőnek ható szakaszt olvastam, mégis újult örömmel vártam a következő úrvacsorás alkalmat, hiszen gondoltam nem számít, hogy eltávolodtam Istentől, ezáltal visszatérhetek hozzá.

Mikor elérkezett a várva várt nap, mégsem mentem ki a már oly hőn áhított úravcsorai közösségbe. Bár az volt bennem, hogy én ezt nagyon akarom, mégis arra hívott a Lélek, hogy előbb le kell rendeznem a nézeteltérésem a barátommal. Ekkor ugyan szó szerint nem vettem magamhoz a jegyeket, mégis éreztem, hogy így maradok az Úrban és ő bennem. Az ezt követő úrvacsorás istentisztelet alkalmával örömmel és hálával lehettem jelen az Úr asztalánál.

Szentlélek munkája közöttünk

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT                                                                                                   AZ IGEHIRDETÉS MEGHALLGATÁSA

Szentlélek munkája közöttünk

Lekció: Róm 8,1-17/Textus: Róm 8,14-17                                                                                                             2023. május 29. Pünkösd hétfő

(Thománé Szikora Anita)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet