üzenet

"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura..." (Mal 3,9)

"Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok." (Mal 3,10)

Az Ószövetségben Isten azt kérte népétől, hogy a jövedelmük, termésük első tizedét, a legjavát adják neki. Ezzel fejezzék ki, hogy Istennek köszönik meg az anyagi javakat. Ezt a szokást az Újszövetségben élő keresztények is átvették. Először 16 éves koromban hallottam erről egy ifis társamtól. A közösségben szokás volt a tized adása, így én is elkezdtem. Nem volt nehéz a havi 5000 Ft-os zsebpénzemből 500 Ft-ot bedobni a perselybe vagy egy szegény embernek odaadni.
Középiskola után egy évet külföldön dolgoztam. Ekkor már fájdalmasabb volt a havi százezer Ft-ból tízezret odaadni. De eddigre a korábbi kis összeg rendszeres adása szokássá tette a tizedadást, ezért döntöttem és adtam. Adtam az egyetemen is a kevés ösztöndíjamból, amikor néha hazautazni is alig volt pénzem. Aztán a munkába állás után is adtam, amikor a tized, albérleti díj, BKV bérlet, ennivaló mellé maradt kb. 2000 Ft-om. Ebből nem lett volna előrelépés... A szüleim nem tudtak segíteni.
Aztán egy napon az akkor már udvarló, későbbi férjem „bevallotta”, hogy van egy lakása, csak idáig nem mondhatta el. Leesett az állam... A családjuk anyagi helyzete nem úgy tűnt, mint akik egy lakást meg tudnak venni. De a szülei ezért takarékoskodtak minden más területen, hogy a fiuknak legyen majd hol laknia a saját családjával.
Így gondoskodott rólam is Isten és áldotta meg a tizedemet.

Teremtés

A teremtés fontossága - Zsolt 104 (Jn 1,1-18) - 2016. szeptember 18. (Thoma László)

Kezdetben - Gen 1,1 (Jel 3,7-13) - 2016. október 2. (Thoma László)

Kicsoda a Teremtő? Az ismeretlen Isten - ApCsel 17,16-34 (Zsolt 115) - 2016. október 9. (Thoma László)

Isten teremtő szava - 1Móz 1,3 (1Móz 1,1-2,4a) - 2016. október 16. (Lovas András)

Alázatos közeledés - Jób 38, 1-38 (Zsid 11, 1-12) - 2016. október 23. (Thoma László)

Az élő bolygó - Gen 1,11-13,20-25 (Mt 6,25-34) - 2016. október 30. (Thoma László) 

Az ember ég és föld között - 1Móz 1,26-28, 1Móz 2,4-7 (Mk 4,35-41) - 2016. november 6. (Lovas András) 

Uralkodj! - 1Móz 1,28-31 (Mt 25,14-30) - 2016. november 13. (Ablonczy Áron)

Teremtő Atyám - Zsolt 139,13-18 (Jn 15,9-17) - 2016. november 20. (Thoma László)

Lépés-előny - Gen 3 (Róm 7) - 2016 november 27. (Thoma László)

Az ember újjáteremtése - Róm 8,1-22 (5Móz 6,1-9) - 2016. december 4. (Czövek Tamás) 

Az új teremtés szabadítása - Jel 21 (Lk 12,1-9) - 2016. december 11. (Ablonczy Áron) 

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet