üzenet

"Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!  Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak." (Péld 3,7-8)

Szó szerint így szólt az angol nyelvű fordítás: "Ne gondold, hogy magadtól el tudod dönteni, mi jó és mi rossz. Tiszteld az Örökkévalót, fordulj el és fuss el a gonosztól. Ha Őrá támaszkodsz, tested és elméd megszabadul a bűnös élet nyomorúságától, gyógyulást és egészséget tapasztal, és a lényegében erősödik meg."

Akik ismernek, tudják, hogy az életemben nagy kincs a férjem, gyermekem, testvéreim, gyülekezetem, barátaim, munkám. De azt is, hogy édesanyámat 22 éves koromban elvesztettem, édesapámmal 10 éve nincs kapcsolatom, és gyerekkoromban nagyon sok sérülést okozott. Sokat szenvedek a migréntől. Ha előjön, sokszor napokig se enni, se inni, se tevékenykedni nem tudok, egészen legyengülök. Nagyon sok áldást kaptam és kapok Istentől, de jellemző rám, hogy agyalok és kontrollálok, mert félek, hogy elvesztem a számomra fontos embereket. Hamis út azon töprengeni, hogy hogyan javíthatom meg magamat és másokat, hogyan lehetek boldogabb. Isten nagyon mélyen megérintett ezen az igeversen keresztül, egy ilyen migrénes néhány nap végén. Egyedül Ő tudja, mire van szükségem, rajta kívül nem találhatom meg.

Hogyan tanít Isten imádkozni?

A megújulás imádsága - Zsolt 80 (Mt 19,1-9) - 2018. január 14. (Lovas András)

Isten vezetése és a szentségre való törekvés - Zsolt 25,8-18 (Zsolt 25) - 2018. január 21. (Márkus Tamás András)

Vágyódás Isten temploma után - Zsolt 84 (Mt 21,1-17) - 2018. január 28. (Thoma László)

Állj mellém! - Zsolt 35,1-28 (Jn 15,18-27) - 2018. február 4. (Bölcsföldi András)

Magasztalástól magasztalásig - Zsolt 96 (Mk 4,35-41) - 2018. február 11. (Lovas András) 

Erős vár a mi Istenünk! - Zsolt 46 (Jel 21-22. válogatott versek) - 2018. február 18. (Joó Christopher) 

Biztos menedék - Zsolt 91 (Lk 4,1-13) - 2018. február 25. (Thoma László)

Imádság és testvéri egység - Zsolt 133 (Fil 2,1-11) - 2018. március 4. (Lovas András)

A gyülekezet imádsága - Zsolt 33 (ApCsel 4,1-31) - 2018. március 11. (Thoma László)

A boldogság ára a bűnvallás - Zsolt 32 (Jn 13,1-11) - 2018. március 18. (Ablonczy Áron)

Az ember beszéde és Isten beszéde - Zsolt 12 (Mk 11,1-19) - 2018. március 25. (Czövek Tamás)

Dies Irae - Zsolt 7 (1Sám 22,11-21) - 2018. április 8. (Joó Christopher)

Tiéd lett a győzelem - Zsolt 6 (Jak 5,13-20) - 2018. április 15. (Thoma László)

Az igaz ember panasza - Zsolt 17 (5Móz 32,1-18) - 2018. április 22. (Lovas András)

Benned bízom Uram! - Zsolt 71 (1Thessz 5,1-24) - 2018. április 29. (Thoma László)

Az imádság teljes íve - Zsolt 73 (Lk 12,13-20) - 2018. május 6. (Lovas András)

Emberként a kísértésben - Zsolt 141 (Mt 15,10-20) - 2018. május 13. (Joó Christopher)

Küzdeni - Zsolt 108 (Lk 19,41-44) - 2018. május 27. (Bogyó Zsófia)

Trauma-epizód - Zsolt 137 (Jel 6,1-17) - 2018. június 3. (Thoma László) 

Csak ő - Zsolt 62 (Mk 4,35-41) - 2018. június 10. (Bölcsföldi András)

Miért dícsérjem az Urat? - Zsolt 66 (Ef 5,1-20) - 2018. június 17. (Ablonczy Áron)

Létünk: Isten jósága és szeretete - Zsolt 118 (Mk 12,1-12) - 2018. június 24. (Lovas András)

Isten kórusa - Zsolt 150 (Ef 5,15-20) - 2018. július 1. (Joó Christopher)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet