üzenet

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva." (Lk 12,6)

"Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,7)

Verebet sokat látni itt a lakótelepen. Nem hiszem azonban, hogy bárkinek eszébe jutna árulni őket - nincs értékük. Lehet, hogy bosszankodunk rajta, hány hajszál kerül a szemétbe egy-egy fésülködés során (ugyan van, akinek meg sem kottyan), azt azonban egyikünk sem tudja, mennyi is marad a fején. Jézus szerint Isten ugyanúgy törődik a hajszálainkkal, mint a verebekkel. (micsoda pazarlás, nem?)
Nemrég Isten keresztülvitt egy "intenzív tanfolyamon" ebben a témában. Egy csütörtökön azt mondtam férjemnek, két hétre kellene elmennem szabadságra, hogy kipihenjem magam. Aztán pár nap után beláttam: Isten ismer és pontosan tudja, mivel is tud feltölteni. Mi történt? Csak egy tesztvezetés szombaton, és egy árnyjáték vasárnap. Igaz, ez a tesztautó egy hibrid modell volt. Igaz, az előadás után bekukkanthattunk a kulisszák mögé; sőt ígéretet kaptunk, hogy onnan nézhetünk végig egy egész előadást az ősszel. Ez titkolt álmom volt, de soha nem említettem senkinek.
Vasárnap este úgy éreztem aztán, hogy van Valaki, aki nagyon gyengéden odafigyel rám: mennyire vagyok fáradt, mi érdekel, milyen vágyaim vannak.Az energia és lendületet, amit kaptam, felért két hét pihenéssel. Tanulom elhinni, hogy Isten számára valóban sok verébnél értékesebb vagyok.

Igehirdetés

Ezen az oldalon a vasárnapi istentiszteleteken elhangzó igehirdetéseket tesszük közzé. Az igehirdetéseket elolvashatod itt a weboldalon, letöltheted írásos formában (pdf) vagy meghallgathatod a megfelelő hivatkozásra kattintva. 

(Amennyiben nem a weboldalon szeretnéd meghallgatni az igehirdetést, azt le is tudod menteni mp3 formátumban. Ehhez a meghallgatás feliratra kell kattintani a jobb egérgombbal, majd a legördülő menüből kiválasztani a "Save as/Mentés másként" lehetőséget. Így a saját számítógépedre tudod elmenteni a hangfájlt, és azt bármikor meghallgathatod internetkapcsolat nélkül is.)

Az oldalon található igehirdetések felhasználásával kapcsolatban a szerzői jog útmutatásai az irányadóak. A szöveges igehirdetések szerzői jogaival minden esetben az igehirdetést végző lelkész rendelkezik, a hangfelvételek esetében pedig rajta kívül a felvételt készítő Gazdagréti Református Gyülekezet. Amennyiben szeretnéd megosztani másokkal az itt található tartalmakat, úgy minden esetben figyelj arra, hogy az igehirdetés szerzőisége és eredete egyértelműen megjelenjen, beazonosítható legyen. Ha nem csak a barátaidnak szeretnéd továbbítani ezeket az anyagokat, hanem például online felületen helyeznéd el azokat, akkor ennek lehetőségeiről közvetlenül a Gazdagréti Református Gyülekezet irodájában érdeklődj.

A LEGÚJABB IGEHIRDETÉSEK

Miért imádkozzunk? - Mt 7, 7-11 (Zsolt 46) -  2026. március 15. (Thoma László)

Hogyan tovább? - Bír 21 (Zsolt 143) - 2026. március 8. (Thoma László)

Hogyan szabadulhatunk meg a pusztulás áradatából? - Bír 20 (Kol 3,12-17) - 2026. március 1. (Thoma László)

...hogy újra arcunk legyen -  Bír 19 (1Kor 10,1-13) - 2026. február 22. (Thoma László)

Úton vagyunk - de nem mindegy melyiken! - Bír 18 (Ef 1,3-14) - 2026. február 15. (Győriné Vincze Krisztina)

Jézusra építsd az életed! - Bírák 17,6 (Bírák 17,1-13; 18,11; 18,24b) - 2026. február 8. (Thománé Szikora Anita)

Teljes odaadás - 2Kor 8,1-12 (Fil 2,5-11) - 2026. február 1. (Thoma László)

Istennek szentelve - Bír 16,17 (Bír 16,1-31) - 2026. január 25. (Bölcsföldi András)

Szabadítás - Bír 15 (Zsolt 118) - 2026. január 18. (Bányai Gréta)

Perspektíva váltás - Bír 14,1-20 (Zsid 11,32-40) - 2026. január 11. (Győriné Vincze Krisztina)

Ki a hős? - Bír 13,1-5; 24-25 (Bír 13) - 2026. január 4. (Thoma László)

Engem küldj! - Ézs 6,8 (Ézs 6,1-13) - 2026. január  1. - dicsőítő istentisztelet (Thománé Szikora Anita)

Az Úr lelkével - Zak 4,6-10 (Zak 4,1-7) - 2026. január  1. (Bányai Gréta)

Szenvedélyesen szeresd az Urat - Ézs 5,1-7 (Jn 15,1-12) - 2025. december 31. (Thománé Szikora Anita)

Két ünnep között - Ef 6,10 (ApCsel 19,23-40) - 2025. december  28. (Pálfalvi J. Viola)

A legnagyobb ajándék - Jn 1,14-18 (Zsolt 103) - 2025. december 26. (Győriné Vincze Krisztina)

Hogyan lesz az elsőből utolsó, az utolsóból első? - Mt 20,1-16 (Lk 2,1-14) - 2025. december 25. (Thoma László)

Szentesti áhitat - Jn 1,11-12 - 2025. december 24. (Joó D. Christopher)

Adventi magasztalás - Lk 1,46-47 (Zsolt 103) - 2025. december 21. (Joó D. Christopher)

Valódi öröm - Jn 15,9-11 (Zsolt 16) - 2025. december 14. (Pálfalvi J.Viola)

Isten helyreállít - Zsolt 80,1-4 (Zsolt 80) - 2025. december 7.  (Bányai Gréta)

Mi az igazi reménység? - Mik 7,7-9 (Mik 7,1-6) - 2025. november 30. (Thoma László)

Isten kegyelmes! - Bír 11,29-40 (Lk 20,1-8, 41-47) - 2025. november 23. (Thoma László)

Váratlan fordulatok - Bír 10 (Ef 4,17-23) - 2025. november 16. (Győriné Vincze Krisztina)

Ki mire képes? - Bír 9,56-57 (Bír 9,1-57) - 2025. november 9. (Thoma László)

Istennel a viharban - Jób 19,10.14-27 (Jób 1,6-22. 2,6-10) - 2025. november 2. (Thománé Szikora Anita)

Ellentmondásos létezés - Bír 8,22-34 (Ef 2,11-22) - 2025. október 26. (Thoma László)

De ha félsz - Bírák 7,10-11 (Bírák 7,1-22) - 2025. október 19. (Joó D. Christopher

Bátor engedelmesség - Bír 6,25-32 (1Tessz 1,2-10) - 2025. október 12. (Thoma László)

Krisztus a mi napunk - Bír 5,1-9. 12. 21. 31. (Bír 5) - 2025. október 5. (Thoma László) 

Hullámvasúton Istennel - Bír 4,14 (Bír 4) - 2025. szeptember 28. (Thoma László)

Különleges igazságszolgáltatás - Bír 3,1-11 (5Móz 7,1-6, 17-21) - 2025. szeptember 21. (Győriné Vincze Krisztina)

Új korszak kezdete - Bír 2, 1-5 (Bír 2) - 2025. szeptember 14. (Thoma László)

Velünk az Isten - Bír 1 (1Kor 1,18-31) - 2025. szeptember 7. (Thoma László)

 

SOROZATHOZ NEM TARTOZÓ IGEHIRDETÉSEK 

SOROZATHOZ NEM TARTOZÓ IGEHIRDETÉSEK 2.

SOROZATHOZ NEM TARTOZÓ IGEHIRDETÉSEK 3.

 

TEMATIKUS IGEHIRDETÉS SOROZATOK

AMIKOR KÖNNYŰ, AMIKOR NEHÉZ...

ÁLDÁS A VILÁG SZÁMÁRA

AZ ISTENTISZTELETRŐL

AZ EGÉSZSÉGES CSALÁDOKÉRT

A FELNŐTT GYÜLEKEZET

A NAGY KÉP

ÁBRAHÁM ÉLETE

ADVENTI ARCOK

AZ IGE NÖVEKEDÉSE

BÍRÁK KÖNYVE

BÖLCSESSÉG (PÉLDABESZÉDEK)

EPIZÓDOK PUSZTAI VÁNDORLÁSUNKBÓL

ESZTER KÖNYVE

EVANGÉLIZÁCIÓ

EVANGÉLIUMI FÓKUSZ

EXODUS

ÉN VAGYOK... AKI ÖSSZEGYŰJTELEK

HÁLAADÁS GYÜLEKEZETÜNKÉRT 2014

A HÁROM KÍSÉRTÉS

A HEIDELBERGI KÁTÉ AZ IGE FÉNYÉBEN

HEGYI BESZÉD

HELYREÁLLT KAPCSOLAT

"...HOGY SOK GYÜMÖLCSÖT TEREMJETEK AZ ÉN DICSŐSÉGEMRE..."

HOGYAN KEZD ISTEN ÚJAT?

HOGYAN TANÍT ISTEN IMÁDKOZNI?

IMÁDSÁG JÉZUSSAL

JÁKÓB ÉLETE

JÁNOS EVANGÉLIUMA

JÁRJATOK VILÁGOSSÁGBAN!

JEREMIÁS ÉS AZ IGE

JÓEL KÖNYVE

JÓZSEF ÉLETE

JÖJJETEK!

KICSODA JÉZUS? KI VAGYOK ÉN?

KRISZTUS SZERETETÉBEN MEGGYÖKEREZVE ÉS MEGALAPOZVA

MÁRK EVANGÉLIUMA

MIGRÁCIÓ ÉS MISSZIÓ

MIKOR A LÉLEK MOZDUL, MIKOR A LÉLEK MOZDÍT

MISSZIÓI GYÜLEKEZET

NAGYVÁROSI KERESZTÉNYEK

NÉZZETEK JÉZUSRA! (ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL)

PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTHUSIAKHOZ

A PRÉDIKÁTOR KÖNYVE

A PRÓBATÉTEL IDEJE

RAGASZKODJUNK AZ EVANGÉLIUMHOZ!

RÓMAI LEVÉL 8

REFORMÁCIÓ 500 - ISTEN ÁTFORMÁLÓ JELENTLÉTE

IGEHIRDETÉS A SZEXUALITÁSRÓL

SZÖVETSÉGBEN ISTENNEL

TEREMTÉS

TÍZPARANCSOLAT

ÜNNEPEK

ÜNNEPEK (2.)

 

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet