üzenet

"Békességgel vonul az úton, melyen lábaival nem járt" (Ézs 41,3)

Életem egyik legszebb pillanata volt, mikor megtudtam, hogy kisbabát várok. Bár a fogantatástól tudtam, hogy, igen ő már itt van, így nem voltam meglepve nagyon, mikor megláttam a pozitív tesztet. A kísértő azonban azonnal lecsapott rám, érezte a gyengeségem ezen a területen. Végig azzal kísértett, hogy Isten annyi jót tett az életemben, most már valami rossznak is következnie kell, biztos fogyatékkal, testi vagy szellemi sérüléssel születik meg a gyerekünk. Sok-sok ima, könny, harc árán erősödött meg Isten felé az az szeretetem, bizalmam, hogy hagyjam rá ezt az utat is. Ne emberi okoskodások, biztosítékok legyenek pillérei a gyermekvárásomnak. Szerdán szültem. Előtte vasárnap úrvacsora volt és kértem Isten szavát, legyen élet számomra és útmutatás a születendő gyermekünknek is! A szülés, ha lehet ilyet mondani, könnyű és gyors volt. 11-re értem be és 14.30-kor megszületett a babánk. Sok év telt el azóta, de ő maga élte át már nem egyszer, hogy hosszú emberi harc után, ha már kimerül, a leglehetetlenebb helyzetben is, és végre csak a Lélek vezetésére támaszkodik, pontosan azt éli meg, amiről ez az Ige szól.

Alpha kurzus 2025

Kérdéseid vannak az életről? Szereted a jó hangulatú vacsorákat? Ha igen, akkor az Alpha kurzus Neked szól!

Rohanó világunkban sok kérdéssel és problémával találkozunk, de csak ritkán jut időnk arra, hogy megálljunk és végiggondoljuk őket. Ki vagyok én? Miért vagyok itt egyáltalán? Adhat-e ennél többet az élet? Az Alpha egy olyan vacsoraest, ahol ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgetünk finomabbnál finomabb ételek mellett.

Ha szívesen velünk tartanál itt tudsz jelentkezni: Őszi Alpha 2025 - jelentkezési lap

Csatlakozz az Alphához, és keressük együtt a válaszokat az élet nagy kérdéseire!

További információkat itt olvashatsz az Alpháról!

Alpha_promo.jpg

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet