üzenet

"Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!" (Zsolt 25,4)

Utolsó este az élet értelméről beszélgettünk, megpróbáltunk magunk és egymás számára személyes választ adni. Mindenki komolyan vette a helyzetet, pedig az előző napok eseményeiből semmi nem mutatott arra, hogy ilyen közösségünk is lehet egymással. Elvégre jutalomkiránduláson voltunk, élveztük, hogy a programok mellett sokszor azt csinálhattunk, amit akartunk, átadva magunkat, ki-ki a maga módján, az élmények sokaságának. Az együtt töltött napok, és a tudat, hogy már csak egy közös évünk van hátra a középiskolából, arra késztetett akaratlanul is bennünket, hogy lecsendesítsük a felpörgetett hangulatot, és többet nyújtsunk magunkból. A válasz, amit adtam a kérdésre, engem is meglepett, azt mondtam, hogy számomra Isten az élet lényege, értelme - olyannyira váratlanul értek és felforgattak, annyira természetesek voltak ezek a szavak, hogy aztán nem is tudtam aludni, reggelig ültem a folyosón, és próbáltam megérteni, „belakni” azt az új horizontot, ami hirtelen feltárult attól, hogy Isten közel jött. Azóta is újabb és újabb részei tárulnak fel ennek az isteni horizontnak, mindig elemi, megrendítő erővel.

INTRO kurzus indul októberben

A tíz alkalmas beszélgetéssorozat azt a kihívást állítja elénk, hogy gondoljuk újra a világ és benne életünk nagy történetét.

A járvány sok mindent megváltoztatott. "Nem az a kérdés, hogy az életünket befolyásolja-e valamilyen nagy történet. Az egyetlen kérdés inkább az, hogy melyik nagy történetnek kerülünk a befolyása alá."

A tíz alkalmas beszélgetéssorozat azt a kihívást állítja elénk, hogy gondoljuk újra a világ és benne életünk nagy történetét. Milyen végső meggyőződések alakítják azt az értelmezési keretet, amelyben élünk?

TÉMÁK: A Biblia mint nagy történet; A nyugati kultúra; Hit és tudomány; Munka; Társas kapcsolatok; Szenvedés; Jézus követése és közössége.

Ha szeretnél október 12-étől szerda esténként csatlakozni egy INTRO csoporthoz, akkor ezt ide kattintva teheted meg:

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet