Plafon és gyümölcstermés

Plafon és gyümölcstermés – nem sok az átfedés. Mégis a plafontól indulva a gyümölcsterméshez érkeztünk a presbitérium hétvégéjén, amit a gyönyörű, havas Galyatetőn töltöttünk januárban...

A „plafon” képpel a munkatársi csoportban (lelkipásztorok, Bobby) a gyülekezettel kapcsolatos bizonyos érzéseinket fogalmaztuk meg: „Ha egy képpel kellene megfogalmazni, hogyan érezzük gyülekezetünk helyzetét, a plafonra voksolnánk. Mintha egy plafonhoz érkeztünk volna… megteltek a házicsoportok - nem tudunk újabbakat indítani. Megteltek a vasárnapi gyermekistentiszteleti csoportok - és szintén nem látjuk egy újabb indításának a személyi feltételeit. Azt is érezzük, hogy miközben a gyülekezet növekszik, ezzel arányosan nem lépnek szolgálatba új vezetők”. Megkértük a presbitereket és a gyülekezeti szolgálatok vezetőit, hogy ők is gondolják át, írják le, mit éreznek a fentiekkel kapcsolatosan. Mindezek után gyűltünk össze Galyatetőn, hogy imádkozzunk és tervezzünk.
     A „plafon” képét hamar felváltotta a gyümölcstermés bibliai képe, különösen János evangéliumának a tizenötödik fejezete alapján. Azzal kezdtük a hétvégénket, hogy visszatekintettünk, milyen gyümölcsöt termett gyülekezetünk az elmúlt évben. Közös hálaadással zártuk az estét.
     Másnap volt újra plafon, és újra gyümölcs (nemcsak a Gitta által hozott finom narancs…). Áttekintettük, mit mondtak vezetőink arról, hogyan éreznek a „plafon” felől. Jobbára egybehangzóan, mindannyian érezzük a növekedés határait. Különösen a gyermekistentisztelet szolgálatában, a házicsoport vezetés területén, valamint a dicsőítésvezetésben vagyunk elakadva. Hogyan, merre tovább?

Alapvetően (és kicsit sarkítva) két út áll előttünk. Az egyik abból a tapasztalatból indul ki, amelyet számos gyülekezet szerzett, amelyek fejlődésük során elérték azt a pontot, ahol mi is tartunk. A további növekedés érdekében három dologra hívják fel a figyelmet: ismétlődő, folyamatos kommunikáció, hogy senki se érezze magát kívül maradónak az események közepette; az újonnan érkezők tudatos és szisztematikus betagolása – hiszen a megnövekedett létszám miatt spontán módon ez kevésbé tud megvalósulni; jól szervezett önkéntes toborzás – minél nagyobb egy gyülekezet, annál kevésbé magától értetődő, hogy hol és miért van szükség ránk. Ez a „plafonra” adott strukturális válasz útja, amely úton több állomáson jártunk már az előző években, de látszólag kevés eredménnyel. Alapvetően proaktív megközelítés. A másik út, hogy nem próbálunk meg azonnali megoldásokat keresni, hanem sokkal inkább azt szeretnénk megérteni, „meghallani”, hogy mit üzen nekünk Isten a „plafon” által. Erre éppen az ad szabadságot, hogy elsődleges küldetésünk nem a számbeli vagy szervezetei növekedés (bár a növekedést mindig a misszióval, azaz emberek hitrejutásával kapcsoltuk össze), hanem a jézusi képpel élve a gyümölcstermés: „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.”  (Jn. 15,8) Ha pedig nem krízis, nem tragédia a „plafon” (mert nem áll elsődleges küldetésünk útjában), akkor szabadok vagyunk nem megoldani, hanem általa Jézushoz közelebb vezettetni, és feltenni a kérdést: Mire hívsz bennünket, Urunk?

A Jn. 15 alapján a továbbiakban két kérdést tettünk fel, ami alapján imádságban kerestük Isten vezetését gyülekezetünk életére: Mit jelent nekünk, mint gyülekezetnek, ebben a konkrét helyzetben megmaradni Jézusban? (Jn 15,4) Mit jelent megtisztíttatni általa, hogy még több gyümölcsöt teremjünk? (Jn 15,2)
    Nekem nagy élmény, szívemet hálával eltöltő élmény volt a presbitérium testvéri közösségében keresni a választ. Lassulás, csend, több imádság, alázat, hála, feddés, elengedés, átgondoltság… kóstolgatom a szavakat most is. gyönyörűen bontakozott ki előttünk a metszés, megtisztíttatás képe. Tél van, a metszés ideje. Látszólag nem történik semmi, de a mélyben a növény életében fontos folyamatok zajlanak. Volt, aki ilyen „téliesnek” érzékelte most a helyzetünket. Most csend van, de valami készül. Volt, aki arról beszélt, hogy amint a szőlővesszőnek nincs más feladata, mint a szőlőtőn való megmaradás által a táplálék felvétele – és ez „passzív aktivitás” , - a gyülekezet életét sem annyira aktívan tervezni hívattunk most, sokkal inkább engednünk kell, hogy Isten tápláljon bennünket. Folytathatnám a sort…
     Folyatjuk még a beszélgetést és imádságot. De hálás vagyok a bibliai képért, amit Isten újra elénk adott. Hálás vagyok a békességért és egységért, amit munkált közöttünk. Hálás vagyok, hogy Istenben tudhatjuk életünk. Hálás vagyok, hogy Ő termi meg az Ő gyümölcseit közöttünk és általunk.

Lovas András