Mi lesz nyári tábor helyett?
A gyülekezet presbitériuma legutóbbi találkozóján úgy döntött, hogy a 2013. évben nem gyülekezeti nyári tábort szervezünk, hanem közös templomépítésre hívjuk a gyülekezeti tagokat. Igen, az a látásunk, hogy a nyári tábor helyett a templomépületen fogunk dolgozni... MIÉRT?
Szomorú vagyok a döntésünk következtében – miközben meggyőződésem, hogy jó döntést hoztunk, minden presbiter egyetértésével. Szomorú vagyok, mert érzem a veszteségeket. Több mint tíz éve közösségünk egyik legmeghatározóbb élménye a nyári tábor, ahol van lehetőségünk sokkal több időt együtt tölteni, mint év közben. Együtt. Együtt a generációk, együtt a különböző élethelyzetben lévők, együtt imádságban, játékban, tanításban, kávézásban… És együtt az Úrral, mert időre van szükségünk, hogy igazán megérkezzünk Igéjéhez, és ahogy a hét telik, egyre jobban átformáljon minket az evangélium. És minderre, a közösen megélt élményekre, a sok éves hagyományra, a gyülekezet nagy családjának közös feltöltődésére mondtunk most nemet. Szomorú vagyok miatta, mert nagyon-nagyon fog hiányozni. Nekem mindenképpen.
De akkor miért hoztuk ezt a döntést? Mert hisszük, hogy Isten így vezetett bennünket. A presbitériumban felmerült ötlet, hogy gyülekezeti nyári tábor helyett építőtábor legyen, először nagyon ijesztőnek tűnt. Több héten keresztül gondolkodtunk, számba vettük a lehetőségeket, az előnyöket és hátrányokat. A legfontosabb kérdésünk ugyanakkor az volt, hogy mire hív minket Isten? Minek van most az ideje közösségünk életében? Mitől növekszünk, épülünk, érünk, mint Isten népe? És mindannyian tudtuk, hogy a válasz az építkezés. Nemcsak azért, mert a táborra 4-5mFt-ot költünk összesen, és azt tartjuk felelősségteljesnek, ha ezt az összeget – nyilvánvalóan a testvérek szabad döntése szerint – most az építkezésbe fektetjük bele. Nem is csak azért, mert az egyhetes közös munkával munkadíjban is sokat megtakarítunk. Elsősorban nem ezért hozzuk a nyári tábor elengedésének áldozatát. Hanem azért, mert ha egy családban az építkezés és áldozathozatal ideje van, a család nem akkor dönt helyesen, ha mégis nyaralni megy.
És ezért a szomorúsággal együtt izgalommal teljes öröm van bennem. Milyen lesz, amikor munkásruhában együtt fogunk dolgozni a templomunkon? Milyen lesz reggel, amikor megérkezünk és leadjuk gyermekeinket, közös imádsággal megkezdeni a munkát? Milyen lesz este, fáradtan, izzadtan, piszkosan együtt lenni röviden dicsőítésben és igehallgatásban? Izgalommal várom az áldozattal együtt járó áldásokat. Hogy sokkal inkább sajátunk lesz az új épület. Hogy épül a közösségünk és növekedünk a felelősségvállalásban. Hogy a látvány maga bizonyságtétel lesz a lakótelepen a közösség erejéről. És hogy megerősödik a hitünk, az elhívásunk, hiszen mindezt nem kizárólag magunknak építjük.
Áldozat. Változás. A jól bejáratott utak elhagyása. Szomorúság a veszteség miatt. Izgalom a kibontakozó áldások miatt. Kisebb aggodalom, hogyan fogjuk mindezt megszervezni…
Hordozzuk ezt mindannyian a szívünkben, és készüljünk így a nyárra (július 15-21)! Legyen mindannyiunké a gyülekezet közössége, legyen mindannyiunké a templom!
Lovas András
