"Dícsérjétek az Urat" - de hogyan?

Csillagpont Ifjúsági Találkozó, Mezőtúr, 2013. július. Nem túlzok, még sosem éltem át ehhez hasonlót: ennyi emberrel együtt énekelhettem a 150. zsoltárt.

A záró istentiszteleten, a hátunk mögött sok-sok élménnyel, érintéssel és lelki hatással- egy úrvacsorai közösség után. A nagy öröm és a teljesség bennem: Isten dicséretében lehettünk együtt, zenével, hangszerrel, énekszóval áldottuk Őt! És most, itt a 150. zsoltárral, évezredek énekével és sok-sok generációval együtt énekeljük: „Minden lelkes állatok Istent magasztaljátok, dicsőség Istennek, Ámen!” Dobok peregnek, gitárok zengnek, kürtök harsognak és az énekhangok mind összeforrnak. Teljesség és határtalan öröm.

Aztán csend. Véget ért. Hirtelen csend. Még megöleltük egymást, készült egy csoportkép és mindenki hazament.

Mi marad a közösségből? Mi marad a dicséretből? Az élmény, az emlékek, a fényképeink és „like”-jaink száma? Augusztusban Sófár dicsőítő iskola, sok ember újra találkozik, töltődés, sok-sok tanulás és tapasztalat -, de milyen hatása van mindennek az otthoni gyülekezetünkre és ránk magunkra? Hiszen valójában ezért van az egész!

Hazavihetjük a tüzet, hazavihetjük a lelkesedést, hazavihetjük az egymásra figyelést. A közös Istenre figyelés vágyát is. És legfőképpen a hatást: Istenre akarok figyelni, benne gyönyörködni és nem csupán magamra fókuszálni… Az utóbbi idők legmegrázóbb felismerése volt számomra, hogy a dicsőítésben is akár képesek vagyunk csupán saját magunkkal találkozni. Magunkból kiindulva saját stílusunkban mozogva saját magunkat gyönyörködtetni. Aki állandóan ragaszkodik saját stílusához és ezt keresi a dicsőítésben, az magát keresi és nem változott semmit határtalan önmaga körüli forgásában.

A dicsőítésnek hatnia kell az életünkre és végső soron az Ige szerinti, átformált, engedelmes, Krisztus követésében odaszánt, gyümölcstermő élet kell, hogy felfakadjon bennünk! Hétköznapokban, borongós, őszi vasárnapokon is. Közösségben és egyedül is. Hangszerekkel vagy anélkül. A kedvenc vagy épp a nem annyira kedvenc dicsőítésvezetőnk szolgálata után is. És a különleges alkalmakon, elkészített találkozásokon is.

Akár részt veszel a nagy nyári megmozdulásokon, akár nem, a kihívás ugyanaz: igazán bekapcsolódni Isten dicséretébe. Jelen lenni, Rá figyelni és elszakadni saját magunktól a dicséretben. Egy átlagos vasárnap, vagy akár több ezer ember társaságában.

Elhatároztam, hogy keresem Istent és a Vele való találkozást, a jelenlétében való időzést a dicsőítésben. Jobban, mint eddig. Mert ez az, ami jó hatással lesz rám, ami megmarad. A dicsőítés alatt és utána is. Nem akarom Őt szem elöl téveszteni. Tudom, hogy Ő vár rám és van hozzám szava, hiszen Ő az élő Isten, az én Istenem. Meg persze a Te Istened- igen, a mi Istenünk is. Azt hiszem, Veled is szeretne időt tölteni és Neked is van mondanivalója…

Thoma László