Próféták párbaja
AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT
Próféták párbaja
Lekció: 1Jn. 4.1-6 / Textus: Jer. 27.1-11,28 2004. augusztus 1.
Drámai esemény zajlik szemeink előtt: 2 próféta szól Isten nevében, ugyanazokat a kifejezéseket használva: „Így szól az Úr…” Mind a ketten ugyanarra az isteni tekintélyre hivatkoznak – de egymással ellentétes üzenetet hirdetnek, sőt, maguk is ellentétbe kerülnek egymással. Olyan ez, mint egy középkori lovagi párbaj, csak ebben az esetben próféták vívnak meg egymással. Ki mondja az igazat?
Ugyanakkor, ami történik, nem kettejük belügye, vagy magánügye. Nem valamiféle kollégiális, szakmai perpatvar, nem privát ügy. Először azért nem, mert Isten is benne van; másodszor pedig azért nem, mert az egész nép szeme láttára zajlik, amely nép jövőjéről és ezzel összhangban jelen magatartásáról van szó.
A tét pedig hatalmas, hiszen súlyos krízisben van Júda. Történelmének egyik legkaotikusabb és végül legtragikusabbnak bizonyuló időszaka ez. (A 70 éves fogsághoz, a templom és Jeruzsálem lerombolásához vezetett) Hatalmas világpolitikai átrendeződések vannak folyamatban. Az asszír birodalom alászállása, a babiloni birodalom megerősödése és agresszív terjeszkedése, a másik szuperhatalommal, Egyiptommal való összeütközésének az időszaka ez. Júda és a hozzá hasonló kis államok a nagyhatalmak összecsapásának a tengelyében keresik a helyüket, a megfelelő szövetségi politikát.
Babilon már egyszer felvonult Júda és Jeruzsálem ellen. Hűbéresévé tette a kis országot, és a nép egy részét deportálták Babilonba, a templomi istentiszteleten használt arany és ezüst tárgyak egy részét magukkal vitték. A kérdés, hogy mit hoz a jövő? Mire számítsunk? A teljes bizonytalanságban, kiszolgáltatottságban mit várhatunk? Mit mond Isten? Ki szólja Isten szavát? Ki hallja meg Isten akaratát? Hogyan igazodjunk el a bizonytalanságban? Mire készítsük fel magunkat? Hogyan hozzuk az eseményeket összhangba a hitünkkel? Annyi szó, annyi vélemény, annyi megnyilvánulás Isten nevében – vajon hol van ő? Hogyan ismerjük fel az igazság hangját? A ma olvasott rész szempontokat ad ahhoz, hogy ilyen helyzetben eligazodjunk.
I. Jeruzsálemben diplomáciai összejövetel zajlik.
Sötétített üvegű fekete Mercedesek érkeznek egymás után Cidkijjá király rezidenciájához. Mindenki tudja, miről van szó, ezért senki nem bosszankodik, hogy az útlezárások miatt késve érkezik a munkahelyére. Edóm, Moáb, Tírusz és Szidón külügyminiszterei tartanak találkozót Jeruzsálemben. A tárgyalásnak egy témája van: hogyan álljunk ellen a hatalmas Babilonnak? Hogyan szabaduljunk fel hűbéresi kötelezettségeink alól? Talán összefogva, és Egyiptomot, a másik nagyhatalmat segítségül híva sikerül leráznunk magunkról Nebukadneccar igáját.
Egyszercsak nem kívánt alak jelenik meg a biztonsági őrökkel körülvett helyszínen. Cidkijjá, Júda királya, valamint a nép jól ismerik őt. Alapjában véve bajkeverőnek tartják. Vajon most mire készül Jeremiás? Amint közeledik, világossá lesz, hogy egy jármot hordoz a nyakában. Igen furcsa látvány a próféta, járommal a nyakán, az elegánsan öltözött diplomaták közt. De ami igazán felháborító, az, amit mond:
”Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Mondjátok meg uratoknak: Én alkottam nagy erővel és kinyújtott karral a földet meg a földön élő embereket és állatokat, és annak adom, akinek én jónak látom. Most szolgámnak, Nebukadneccar babilóniai királynak a kezébe adom mindezeket az országokat.” Majd miután elmondja, hogy Isten súlyosan megbünteti azokat az országokat, akik nem szolgálják Nebukadneccart – meghökkentő díszletét is magyarázva – a következő provokatív kijelentést teszi: „Azt a népet azonban, amelyik nyakát Babilónia királya igájába hajtja, és őt szolgálja, meghagyom földjén – így szól az Úr -, hogy művelje azt, és lakjék rajta.” Jeremiás azt hirdeti az összeesküvést szövő csapatnak, hogy hagyjanak fel terveikkel, fogadják el Babilónia fennhatóságát, mert ez Isten akarata a jelenben és csak így menekülhetnek meg. Gondolhatjuk, hogy a próféta kijelentése nem kis mértékű felzúdulást keltett.
A tárgyalás befejeződik, a Mercedesek elhúznak, de Jeremiás szavai nem vesznek a feledés homályába. Kis idővel később (28.1) megszólal egy másik személy is, Hananjá próféta, a templom közelében, a papok és az egész nép előtt. Ő, szemben Jeremiással, jó hírt hoz: „Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Összetöröm Babilónia királyának az igáját! Két esztendő múlva visszahozom erre a helyre az Úr házának minden edényét… Visszahozom erre a helyre Jekonját, Jójákim fiát, Júda királyát, és Júda foglyait is, akik Babilóniába kerültek…” Hananjá szívből szól. Látja a reménységet a babilóniai iga gyors lerázására, a fogságba kerültek szabadulására. Fáj neki, hogy Isten szent házát részben kifosztották. Neki szívügye Izráel. És, úgy gondolja, Isten sem lehet ilyen szigorú. Hogyan hagyhatná választott népét egy pogány uralkodó kezében? Egy kis büntetés, figyelmeztetés rendben, de ilyen súlyos ítélet? És Hananjá mindazt, amit Istenről gondol, megtámogatja Isten nevével, Isten szájába adja. Saját gondolatait, emberi reményeit, szíve kívánságát. Hananjá békét hirdet, nem gonosz szándékból szól.
II. Mit válaszol minderre Jeremiás?
Meglepő fordulattal kezdi: „Helyes, bár úgy tenne az Úr, és teljesítené beszédedet az Úr…” Jeremiás egyetért Hananjá szíve vágyával, ami rövidtávon szabadulást remél. Bárcsak úgy lenne, Hananjá, amint mondod… A próféta nem egy beprogramozott gép, Jeremiás, aki kénytelen ítéletet hirdetni amiatt, hogy Júda elhagyta Istent, nem olyan valaki, akinek öröme telik Isten ítéletében. Ő is szívesebben hirdetné a béke szavait, amint mi is szívesebben hallgatjuk azt, ami kellemesen simogat, bíztat, reményt ad – ami megerősíti vágyaink és elképzeléseink. De Isten szava nem mindig azonos azzal, amit mi hallani szeretnénk. Isten szava nem feltétlen azzal egyezik, ami jól esik, ami biztosnak tűnik. Van, amikor az igaz szó – a fájdalmat hozó szó. És hosszú távon mégis az hoz életet. Ezért Jeremiás nem maradhat meg a „bárcsak”-nál, nem hagyhatja Hananjára amit hallott, nem kerülheti ki a konfliktust, hanem folytatni kénytelen: „De hallgasd csak meg ezt az igét…” Három dologra szeretném felhívni a figyelmet:
Mindez az egész nép előtt történik, amint a szöveg négyszer is hangsúlyozza (v.1, 5, 7, 10). Isten igazsága nem elrejtett. Nem Jeruzsálemnek valamelyik külvárosában, egy eldugott udvar pincéjében suttogja fülből-fülbe egy ismeretlenségben élő ember. A belvárosban, a legnagyobb nyilvánosság előtt, egy politikai dimenzióktól nem mentes vitában szólal meg az Úr. Senki nem mondhatja, hogy nem hallottam, nem tudtam, nem jutott el hozzám. Később csak annyit mondhatnak a jelenlévők, hogy nem hallgattam rá. Nagyon fontos szempont ez akkor, amikor Isten igazságát keressük.
A másik, amire már utaltunk, hogy az igaz próféta nem érzelmeire hallgat. Isten iránti engedelmessége és hűsége felülkerekedik szíve vágyán. Nem mondhatja, és nem is mondja, amit Isten nem mond. Vállalja a népszerűtlenséget, sőt, Jeremiás éppen ezért az üzenetért az árulás vádját és a börtönt is.
Jeremiás válaszának legdöntőbb és legfontosabb része, hogy nem önmaga korábbi kijelentéseire, hanem a régebbi próféták üzenetére támaszkodik. Azt gondoljátok, hogy nem lehet Istentől, aki ilyen kemény üzenetet hirdet? Azt gondoljátok, az az Istentől való küldött, aki mindig kedveset, szépet, jót mond nektek? Azzal vádoltok, hogy Isten Babilónia által megcselekedett ítéletének hirdetőjeként hűtlen lettem a nemzethez és annak Istenéhez is? Halljátok, és halld te is, Hananjá: „Azok a próféták, akik előttem és előtted voltak régtől fogva, háborúról, éhségről és dögvészről prófétáltak hatalmas országok és nagy királyságok ellen.” Ismeritek saját múltatok, nem? Amikor népünk elfordult Istentől, amikor a gazdagak erőszakosságuk miatt egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lettek, amikor súlyos erkölcstelenség lett úrrá köztünk, amikor más isteneket imádtunk, Isten mindig elküldte követeit, a prófétákat, akik megtérésre hívtak. Jeremiás, minden furcsasága, idegensége, népszerűtlensége ellenére nemcsak úgy jött a semmiből, hanem egy prófétai hagyomány, egy prófétai mozgalom részese. Isten korábbi tetteibe, szavaiba beágyazott az élete és üzenete. Ezért tudja, bármilyen jó is lenne a gyors szabadulás, amíg a vezetők és a nép nem tér vissza az Úrhoz, nincs esély.
III. A párbajnak azonban nincs vége.
Hananjá nem hagyja annyiban. Egy látványos mozdulattal leveszi Jeremiás nyakáról a jármot, amit Isten készíttetett vele, majd összetöri azt, mondván: „Ezt mondja az Úr: Így töröm le Nebukadneccar babilóniai király igáját két esztendő múlva minden nép nyakáról.” A szimbolikus cselekedet talán még erőteljesebb, mint hogy Jeremiás egy fajárommal sétált napokon, hónapokon (?) át Jeruzsálemben. Kit nem győz meg Hananjá szenvedélyes tette és határozott szava. Hananjá a győzelemre tör. Nem engedheti, hogy Jeremiásé legyen az utolsó szó. Ha nem tart ki végérvényesen igaza mellett, még a végén felmorzsolódik tekintélye. Tettével megpróbálja túlkiabálni, a színről lesöpörni Jeremiást.
Vajon mit tesz Jeremiás? Mivel „vág vissza” a párbajban? Mivel védi meg igazát? Úgy tűnik, semmivel: „Jeremiás próféta ekkor elment útjára.” Nem érezte úgy, hogy személyes párbajban áll, amikor csapásra csapás a válasz. Jeremiás nem elbizonytalanodik, nem is feladja, mondván ezeknek úgyis mindegy, mit beszélek. De tudja, hogy Isten igazsága nem szorul az ő védelmére, hogy nem a leghangosabbak, a legerőszakosabbak, a legtöbbet beszélők az igazság képviselői. Aki az igazságból való, a csendesebb szóban is felismeri az Isten szavát, aki meg nem akar hallgatni, annak kár kiabálni. Jeremiás csendben elvonul.
IV. De Isten egyszer csak újra szólítja követét
és itt éri el a történet a csúcspontját: „Menj, és ezt mondd Hananjának: Így szól az Úr: Fajármot törtél össze, de vasjármot csináltál helyette! Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Vasigát teszek mindezeknek a népeknek a nyakára, hogy Nebukadneccart, Babilónia királyát szolgálják.” Hananjá hamis üzenete nem szabadulást, hanem még nagyobb fájdalmat hozott. Hiszen erősítette azokat, akik semmiképpen nem akarták elfogadni Isten igáját, amit Nebukadneccar személyében helyezetett a népre. Olyan politikai döntéseket, ellenállást eredményezett mindez, ami még véresebbé tette Babilónia későbbi hadműveleteit, még nagyobb pusztulást szerzett Jeruzsálemben. Az Isten ítéletének elutasítása még keményebb helyzetet szült. De személyesen is kap üzenetet – a hamis próféta az igaz prófétán keresztül - az Úrtól: „Hallgass ide Hananjá! Nem küldött téged az Úr, te mégis biztattad ezt a népet hazug módon! Azért ezt mondja az Úr: Eltöröllek téged a föld színéről, még ebben az esztendőben meghalsz, mert beszéded lázítás volt az Úrral szemben.” A szövegben irónia található: az Úr nem küldte őt, ő mégis biztatta a népet, ezért most az Úr elküldi („eltöröllek”) őt a föld színéről. Hananjá békét hirdetett, de ez a – hamis – béke, lázítás volt az Úr ellen. Mert a hamis béke szava ellenségeskedés Istennel, míg az igaz ítélet szava végül békét hoz. És ezt fontos látnunk és értenünk, ha személyes és közösségi ügyeink közepette Isten szavát keressük. A hamis próféta szava, talán azonnali mód békét és nyugalmat hoz, mégis Istennel fordít szembe. Az igaz próféta szava, még ha fájdalmat is kelt, megbékít Istennel és a másik emberrel. Isten igazolta Jeremiást, Hananjá még abban az évben meghalt.
Isten szólni akar hozzánk. Szólni akar népéhez, gyülekezetéhez, szólni akar azokhoz, akik keresik őt. Ugyanakkor mind keresőket, mind már azokat, akik találkoztunk vele és Jézus Krisztust követjük, nagyon sok üzenet ér. Igaz és hamis, mély és felszínes, értékes és talmi. Isten el akarja juttatni üzenetét hozzánk, de mi nem akarjuk hallani. Nem akarjuk, mert csak arra vagyunk kíváncsiak, amikor simogat, amikor jót hallunk, amikor békét hirdet – de elutasítjuk, hogy megítéljen, hogy rámutasson istentelen dolgainkra, hogy fájdalmas eseményeken keresztül ébresszen fel. Isten szólni kíván, és még ha ma keményen is szól, mindezt szeretetében teszi, hiszen célja, hogy magához fordítson és közelségébe vonjon. Isten szólt a próféták által, majd végül legteljesebben Fia, Jézus Krisztus által. Őbenne egyszerre hirdet ma is ítéletet és békességet. Ítéletet, hiszen Jézus halálát bűneink okozták. Megbékélést, hiszen – egy csodálatos fordulattal – az általunk okozott halálból számunkra megszerzett megbékélés lett. Ha magunkra vesszük Krisztus ítéletét, azaz hagyjuk, hogy a Szentlélek meggyőzzön hiábavaló, istentelen dolgainkról, és bűnbánatot tartunk, akkor ebben, az ítélet elfogadásában, békességet is nyerünk: megbékélést Istennel és megbékélést a másik emberrel. Adja Isten, hogy készek legyünk mindig, minden körülmények között meghallani az ő szavát, és magunkba fogadni, valamint megcselekedni azt. ÁMEN!
Lovas András
