Jöjj a Szentek szentjébe!
AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT AZ IGEHIRDETÉS MEGHALLGATÁSA
„Jöjj a Szentek szentjébe!”
Lekció: Mk 15, 20-39 / Textus: Zsid 10,19-23 2005. dec. 18.
Kedves Testvérek, ez a mai vasárnap számunkra sok mindenben a gyülekezet ünnepe, annak az ünnepe, hogy Isten összegyűjti az ő népét. Egyrészt a konfirmáció miatt, hiszen arról tesznek ma vallást többen, hogy Isten hogyan szólította meg őket, hogyan vonta be őket az ő népébe. Másrészt ma mutatjuk be azokat, akik ennek a gyülekezetnek a tagjaivá lettek ebben az évben. Délután pedig gyülekezeti délutánon leszünk együtt.
Mégis nem annyira az Isten népéről és egyházáról fogok szólni ennek az igének az alapján, mert nem is erről szól. Sokkal inkább ennek a közösségnek, Isten népének a titkáról, hogy mitől más ez, mint minden közösség. Ebben az igében ez úgy fogalmazódik meg, hogy csodálatos felszólítást kapunk, hogy: lépjünk be a Szentek szentjébe! Lépjünk be az Isten közösségébe! Egy közösség van az egész világon, amelyikre igaz ez, akik az Isten színe előtt kell, hogy éljenek, akik arra kapnak felhívást, hogy újra és újra belépjenek az Isten jelenlétébe. Ez az Isten népe, Isten egyháza az egész világon.
Hadd mondjam azt, hogy nem magától értetődő belépni Isten jelenlétébe. Ne gondolja senki azt, hogy azért, mert itt vagyunk vasárnapról vasárnapra, azért mert a kifejezések, hogy: „imádkozunk, Isten elé jövünk, belépünk a jelenlétébe” újra és újra elhangoznak, vagy azért, mert megköszönjük, hogy Isten jelen van közöttünk, azért ez olyan magától értetődő, automatikus vagy egyszerű dolog lenne. Pont arról szól ez az ige, hogy mennyire nem magától értetődő dolog ez. Ugyanakkor azonban elengedhetetlenül fontos. Úgy mondanám, hogy miközben egyáltalán nem triviális, a másik oldalról semmi nincs, ami felérne ezzel, fontosabb lenne, minthogy az Isten jelenlétében, Isten közelségében éljünk.
Éppen ezért tehát – ki járulhat Isten színe elé? Mit jelent Isten jelenlétébe belépni? Mi ennek az ára? Mi ennek a jelentősége? A zsidókhoz írt levél szerzője erről beszél. Mindezt pedig úgy teszi, hogy az ószövetségi áldozati, istentiszteleti kultuszt ismétli el a levél olvasóinak, és ennek fényében magyarázza el, hogy mit jelent őnekik Jézus Krisztus által belépni Isten színe elé. A mostani igében pedig bátorítja őket. Bátorítja ezeket a keresztényeket, akikre különböző nagy nyomások nehezednek: felhagynák már a hitüket, üldöztetés van, félreteszik őket, az életükkel játszanak. Bátorítja őket, hogy: maradjatok meg a hitben, járuljatok az Isten színe elé, lépjetek be az Ő jelenlétébe.
A konfirmandusok számára hadd mondjam, ez az örömhír! Hogy bármikor szabad utatok van Isten színe elé, hogy teljes bizalommal jöhettek, megnyílt az út. Erről tesztek ma bizonyságot, erről kaptok ma ígéretet. Az egész gyülekezetnek mondom, hogy erősítsen ez bennünket, amit a zsidókhoz írt levél szerzője mond.
Nézzük tehát, hogyan fejti ki ezt a nagy és csodálatos titkot a szentíró. A most olvasott részek előtt a 9. és a 10. részben az ószövetségi áldozatokról ír. Különös tekintettel van az évenként bemutatott nagy engesztelő, a nagy bűnért való áldozatra. A bűnökért újra ás újra bemutatott áldozatokat hasonlítja össze Jézus Krisztus áldozatával, kereszthalálával, amely egyszer és mindenkorra megtörtént, és amely tökéletes. Ennek alapján járulhatunk mi Isten színe elé.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, szólnom kell a szent sátornak, majd később a templomnak a beosztásáról. A szent sátor volt az istentisztelet helye, amikor még a pusztában vándorolt Mózes vezetésével Isten népe. Aztán eljött az az idő, amikor Kánaánban letelepedve templomot építettek. A sátornak, majd a templomnak a beosztása ugyanolyan volt, mindkettő két nagy részre oszlott. Az egyik volt a szentély az épületen belül, a másik meg a Szentek szentje. Ezt a szentélytől egy hatalmas nagy kárpit vagy függöny választotta el. A Szentek szentjében volt a Szövetség ládája. Benne voltak a Szövetség táblái, a Tízparancsolat két táblája. Benne volt Áron kivirágzott vesszeje, benne volt egy aranyedény, amelyben a mannából volt, amit a pusztai vándorlás alatt ettek. Mindez emlékeztette Isten népét, hogy Isten velük van, velük jár, őhozzá tartoznak. A Szövetségláda tetején két angyal volt kifaragva, ezek a dicsőség kérubjai, dicsőség angyalai. A két angyalon, ill. közöttük lakott – az ő hitük szerint – Isten dicsősége, Isten jelenléte. Amikor Mózes megépíttette a szent sátort, akkor leszállt arra Isten dicsősége, Isten jelenléte betöltötte. Ezért Mózes – azt olvassuk – nem tudott bemenni a sátorba. Amikor Salamon megépíttette a templomát és felszentelték, imádkoztak, akkor Isten dicsősége, Isten jelenléte szállt le a templomra, és nem tudtak belépni oda. Tehát a Szentek szentjében Isten különleges, megfoghatatlan módon jelen van. Az az Isten, aki azt mondja, hogy nem lakik kézzel csinált templomokban, mégis az ószövetségi gondolkodásban Isten jelen van az ő népe között. Ott trónol a Szövetségláda tetején. Erre a helyre, Szentek szentjébe senki nem mehetett be, csak Izrael főpapja, egy évben egyszer. Ezért volt ott a kárpit. A főpap egy évben egyszer, amikor bemutatta a nagy bűnért való áldozatot az egész nép nevében, miután először önmagáért mutatott áldozatot, belépett Szentek szentjébe. Egyedül a főpap, egy évben egyszer, néhány rövid pillanatra állhatott meg Isten jelenlétében, Isten színe előtt. Érezzük ennek a helyzetnek a feszültségét, hogy egyrészt jelen van Isten az ő népe között, ott van Szentek szentjében, másrészt az ő népe, a zsidók nem mehetnek be elé, nem léphetnek be oda, javarészük az életében soha nem.
Miért nem? Azt mondja a zsidókhoz írt levél szerzője, azért nem, mert az ószövetségi áldozat sohasem tudta lelkiismeretükben tökéletessé tenni az oda járulókat. Ezért kellett évről évre bemutatni az áldozatot, mert a lelkiismeretük sohasem lehetett tiszta. Azt, hogy Isten megbocsájtott nekik, abban a mélységben és szabadságban és állandóságban, hogy bármikor odamehessenek elé, nem élhették át. Kaptak bocsánatot, de az ismétlődő áldozatok újra és újra bizonyságot tettek arról, hogy ez a bocsánat korlátozott. A múlt bűnei lehet, hogy el lettek rendezve, de ők nem lettek mások még Isten szemében. Továbbra is bűnösök, továbbra is bizonytalan, hogy mikor állhatnak meg Őelőtte. Sohasem érezhették magukat arra alkalmasnak és arra méltónak, hogy a szent Isten jelenlétébe belépjenek, hogy megálljanak Isten előtt, mert mi van, ha a szent Isten a maga szentségéből ítélettel válaszol az ő bűnös életükre nézve. Ezt jelképezte a kárpit, hogy nem nyílt meg az út Isten jelenlétébe, Isten színe elé a maga teljességében. Ez az érzés, amit ők érezhettek, ez a fal, hogy van Istennel kapcsolat, de nincsen egy egészen mély bizonyosság és közelség vele.
Ez az érzés ott van ma is nagyon sokatok szívében. Ahogy a zsidókhoz írt levél szerzője mondja, hogy az az áldozat nem tudta lelkiismeretében tisztává vagy tökéletessé tenni az odajárulókat. Igazából Isten jelenlétébe, Isten színe elé az kívánkozik, az jut el az imádságaiban ide, az találkozik Isten jelenlétével egy istentiszteleten, akit a saját szíve nem tart vissza. Akit a saját rossz lelkiismerete nem tart távol. Annyira sok ember van, aki vágyna az Isten jelenlétébe, Isten színe elé, hogy találkozzon vele, de ott van a fal, mint ahogy ott volt az ószövetségben a kárpit. Nem tud belépni, mert nem szabad és nem tiszta lelkiismerete. Ha így érzel, akkor azt halld meg, hogy amiről a felolvasott ige beszél, hogy nekünk is teljes bizalmunk van belépni a Szentek szentjébe. Járuljunk hozzá! Lépjünk be! Valami olyanra hív a zsidókhoz írt levél szerzője, ami soha korábban meg nem adatott az Isten népének az ószövetségben, ill. teneked.
Mielőtt arra hívnálak benneteket, hogy akkor lépjünk be, azért gondolkozzunk el, miért nem léphettek be az ószövetség népének tagjai. Miért volt ott a kárpit? Hogyan nyílik meg az út?
Azt mondja a zsidókhoz írt levél szerzője, hogy Jézus Krisztus által, az ő vére által a kárpiton, azaz ő testén keresztül nyílt meg az út. Mit jelent ez? Az írja korábban a zsidókhoz írt levél szerzője, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Ez egy alapvető törvény. Az van emögött, hogy Isten az ő népének az ószövetségben nem bocsáthat meg csak úgy. Ez ugyanígy van most is. Isten nem mondhatja azt az ő népének, hogy: „Vétkeztetek, áthágtátok az én akaratomat, az én törvényemet, nem számít, megbocsájtok.” Az egész ószövetségi áldozati kultuszba az volt beírva, azért kellett újra és újra állatokat áldozniuk, hogy emlékezzenek arra, hogy a bűnért halál jár. De Isten életet akar. Nem mintha Istennek kellettek volna azok az állatok, Isten nem azért bocsájtott meg, mert bikákat, meg tulkokat vágatak neki és áldoztak. Ahogy a zsidókhoz írt levél szerzője mondja. ez csak emlékeztette a népet, földi mása volt az igazinak, a mennyeinek, annak, amikor majd Jézus eljön, és bemutatja az áldozatot. Az egész gondolkodásban ott van az, hogy ahhoz, hogy valaki belépjen Isten jelenlétébe, hogy megtisztuljon, hogy képes legyen, joga legyen belépni Isten jelenlétébe, áldozatra van szükség. Ahhoz egy életnek oda kel adatnia. Ahhoz valaki vérének ki kell ontatnia. Mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.
Miért Jézus vére által lépünk be Isten jelenlétébe? Azért mert azt az áldozatot, amely ismétlődött évről évre, újra és újra, felváltotta Jézus egyszeri és tökéletes áldozata. Amikor Ő, mint az igazi Főpap, bement a mennyei Szentek szentjébe, hogy bemutassa az áldozatot. Mi ez az áldozat? Magán mutatja be, önmagát áldozza oda. Ahogy a kárpit takarta Isten dicsőségét, úgy rejtette el Jézus teste az Isten dicsőségét sokak számára. De aztán eljött az a nap, amit Márk evangéliumában olvastunk, amikor Jézust elítélik, megfeszítik, és amikor Jézus kileheli a lelkét, felkiáltott, és meghalt, akkor a templom kárpitja kettéhasadt. Ami azt hirdette, hogy szabad az út Isten jelenlétébe. Kedves testvérek, nézzetek mindig úgy erre a falra, ami itt mögöttem van, hogy ez ezt jelképezi, és ma ezért lett így díszítve. Emlékeztessen ez bennünket mindig arra, hogy a templom kárpitja kettéhasadt, hogy Jézus halála által ledőlt az a fal, ami Isten, a szent Isten és a bűnös ember között van. Szabad az út az Ő jelenlétébe. Az Ő vére által, az Ő halála által beléphetünk oda.
Azt mondja erről az útról a zsidókhoz írt levél szerzője, hogy ez egy új és élő út. Jézus egy élő út az Atyához. Hogyan értsük ezt? Szemben az évenkénti áldozatokkal – ami egy holt cselekedet volt -, nincs meg az élő kapcsolat, a szabad és tiszta lelkiismeret, amivel Isten színe elé állhattak. Élő út – de sokak számára halott dolog a kereszténység. Akik mennek, imádkoznak, valami működik, de nem él.Nincs ott a szabadság: belépni Isten jelenlétébe, találkozni Vele. Nincs a bizonyosság a szívedben, hogy megtisztultál a rossz, a gonosz lelkiismerettől – akkor ez egy halott dolog. Amikor ezt hirdeti számunkra ez az ige, hogy megnyílt az út, szabad és élő út van, akkor arról van szó, hogy a kereszténység nem vallásgyakorlás. Ez az öt ember sem erre tesz ma fogadalmat, hanem, hogy a Krisztussal való élő kapcsolatban élnek, és vele járnak, hogy Őt követik. Hogy szabad az út Isten jelenlétébe.
Hogyan és miért mehetünk be? Amikor ezen az úton megyünk, ami Krisztus halála által nyílt meg a számunkra, akkor Jézuson keresztül megyünk. Amikor Jézuson keresztül, az Ő nevében, az Ő bocsánatát elfogadva, az Ő kegyelme által átmosva megyünk Isten színe elé, akkor nem úgy érkezünk meg, ahogy indultunk. Azaz Isten, az Atya Krisztusban tekint ránk. Amikor rádnéz, akkor közted és maga között ott látja Jézust, és az Ő keresztjét, az Ő bűneinkért való helyettes áldozatát. Ezért amikor elémegyünk Jézusban, akkor Jézus, a Főpap úgy ad az Atya színe elé: „Atyám, itt vannak azok, akiket én megtisztítottam, akikért a véremet kiontottam, akik számára a bocsánatot, az igazságot, a megigazulást megszereztem. Nézd, Atyám, az én nevemen keresztül mennek ők hozzád, énbennem mennek ők Teeléd:” És az Atya, amikor ránknéz, akkor az Ő Fiát látja, az Ő tökéletes igazságát, engedelmességét és tisztaságát. Nem azért, mert magunkban azzá lettünk, hanem azért, mert hitünkben a Lélek munkája által Krisztussal eggyé lettünk.
Most jött el a pillanat,hogy meghirdessem: Szabad az út! Szabad az út mindenkinek, aki itt van, akár először, akár újra. Ha Jézusban, ha Jézuson keresztül tudsz jönni, szabad az út Isten jelenlétébe! Ő megszabadít rossz lelkiismerettől, az Ő megbocsájtó szava formálhatja az életedet, a lelkedet. A kétely, a bizonytalanság, a fal, ami ott van közötted és közte - egyszer és mindenkorra ledőlhet. Ezért mondja hát a szerző, hogy teljes bizalommal járulhatsz Isten elé, „mivel pedig atyámfiaiteljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, járuljunk azért oda igaz szívvel, és teljes hittel.” Teljes bizalom – azt mondják a bibliamagyarázók, hogy ez a szó a görög városállamokban a polgár demokratikus jogára utal, arra a kiváltságra, ahogy nyíltan, bizalommal, szabadon szólhat. Elmondhatja a véleményét. Akinek nem volt polgárjoga, az nem szólalhatott meg, de akinek igan, az teljes bizalommal és szabadsággal szólhatott.
De talán jobb, ha máshogy próbáljuk megérteni ezt. Amikor valaki igazán bízik bennünk, és szeret minket, amikor teljes bizalommal jön (talán azoknál láthatjuk ezt, akiknél még nem sikerült lerombolni, a pici gyerekeinkben). Ez az a bizalom, amiről beszél, hogy így mehetsz Istenhez, ez a te kiváltságod, hogy szabadon, bizalommal, megtisztított lelkiismerettel, őszinte lélekkel mehetsz az Isten jelenlétébe. Ez az egyház titka, mert egyedül ez az, ami bennünket összetart. Ez az a láthatatlan titok, ami miatt az Isten népe más minden közösségtől, hogy Krisztusban, Vele találkozunk újra és újra, és ez visszasugározhat egymásra.
Tehát az Atya bennünket, benneteket vár. Az út megnyílt. Az út szabad. Innentől már csak a tiéd a döntés, hogy belépsz-e az Isten jelenlétébe. Nektek, akik ma konfirmáltok, illetve keresztelkedsz, írja a Szentlélek a ti szívetekbe ezt, hogy akármi történik a következő években és évtizedekben, teljes bizalmatok lehet az Isten színe elé járulni. Örömben és bajban, küzdelemben és nehézségben, sikerekben, teljes bizalommal mehettek az Ő színe elé, mert a Krisztusban tökéletesen eleget tett minden bűnötökért. Így jöjjünk hát, és buzdítsuk egymást a következő énekkel, jöjjünk a Szentek szentjébe, lépjünk be az Ő jelenlétébe, hogy aztán majd az Isten jelenlétében legyünk mindannyian, amikor fogadalmat és hitvallást tesznek a mi testvéreink. Ámen.
Lovas András - Hangfelvételről lejegyezte Fejérvári Nóra
