üzenet

"Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!" (2Móz 20,10)

"Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény." (2Móz 20,10)

Isten az érettségim idején beszélt nekem először arról, hogy az ő napján ne dolgozzak, ne tanuljak. Kipróbáltam: sikerült az érettségi így is. Így végeztem el az egyetemet, azóta is eszerint  élek. Vasárnap pihenünk. Visszagondolva, rájöttem, hogy Isten ezzel akart megvédeni, hogy ne hajtsam túl magam az élet nehezebb időszakaiban. Közben többször felmerült bennem, hogy most éppen lehet, hogy beleférne ez, hogy vasárnap dolgozom vagy tanulok. Ilyenkor legtöbbször másnap az útmutatóban „egészen véletlenül” olyan Ige volt, ami megint csak arra figyelmeztetett, hogy az Úr napját szenteljem meg.

Nagyvárosi keresztények

Az igazság a gyülekezetről - 1Kor 1,1-9 (ApCsel 18,1-18) - 2016. február 14. (Lovas András)

Missziói gyülekezet: a következő lépés - ApCsel 11,19-30 és 13,1-3 (Jn 15-17) - 2016. február 21. (Lovas András)

Ki követ kit? - 1Kor 1,10-17 (Mk 10,35-45) - 2016. február 28. (Ablonczy Áron)

Ki választ? - 1Kor 1,18-31 (Jer 9,22-25; 10,1-16) - 2016. március 6. (Thoma László)

Igehirdetés az igehirdetésről - 1Kor 2,1-3,5 (Ézs 63,15-64,6) - 2016. március 13. (Lovas András)

Alap-vető dolgok - 1Kor 3,6-17 (Lk 19,28-48) - 2016. március 20. (Thoma László)

Világ söpredéke és mindenki szemetje - 1Kor 4,6-13 (Lk 23,32-47) - 2016. március 25. Nagypéntek (Lovas András)

Minden a tiétek! - 1Kor 3,18-23 (Mt 28) - 2016. március 27. Húsvét (Lovas András)

Kovász nélkül - 1Kor 5 (Zsolt 130) - 2016. április 10. (Thoma László)

Miért szenvedném el a sérelmet? - 1Kor 6,1-8 (Ézs 53) - 2016. április 17. (Ablonczy Áron)

Szabadság a házasságra, szabadság az egyedülálló életre - 1Kor 7 (Ézs 43,1-13) - 2016. április 24. (Lovas András)

Hogyan viszonyuljunk a városhoz? 1Kor 8 (Zsolt 24) - 2016. május 1. (Lovas András)

Nem vagyok-e szabad? 1Kor 9,1-18 (Mt 18,21-35) - 2016. május 8. (Bölcsföldi András)

Részestársak az evangéliumban - 1Kor 9,19-27 (1Móz 11,1-9 és ApCsel 2,1-12) - 2016. május 15. Pünkösd (Lovas András)

Súlyos figyelmeztetés - 1Kor 10,1-14 (4Móz 25,1-13) - 2016. május 22. (Michael Goheen)

Szabad lelkiismerettel - 1Kor 10,23-33 és 11,1 (2Móz 20,1-17) - 2016. május 29. (Thoma László)

Isten dicsősége, Isten rendje - 1Kor 11,2-16 (1Móz 2,5-24) - 2016. június 5. (Thoma László) 

A lelki ajándékok és a szeretet - 1Kor 12-13 (Ézs 49,14-23) - 2016. június 12. (Lovas András) 

Szeretet-himnusz-töredék - 1Kor 13,8-13 (Jel 20,11-15 és 21,1-8) - 2016. június 19. (Thoma László) 

Mire való az istentisztelet? - 1Kor 14,1-40 (Ézs 28,7-22) - 2016. július 3. (Thoma László)

A feltámadás tanúi - 1Kor 15,1-11 (Jn 16,16-23) - 2016. július 10. (Bölcsföldi András)

A feltámadás jelentősége - 1Kor 15,12-28 (Ézs 65,17-25) - 2016. július 17. (Lovas András)

Mi a reménységünk? 1Kor 15,35-58 (Ézs 25,1-8) - 2016. július 24. (Thoma Anita)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet