üzenet

„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.” (Zsolt 118,17)

Először egy bizonyságtételem alkalmával kaptam ezt az igét majd egy fél évvel később a konfirmandus hétvégén, az egyik délután az imaszolgálatban részt vevők személyesen imádkoztak a jelenlévőkért. Amikor valaki a hátam mögött állva megérintett, és imádkozott értem, újból ez az Ige hangzott el. Nagyon megerősítő volt számomra, hogy Isten ilyen közvetlen módon hív az Ő szolgálatára.

Nem rég egy húsz éves lánnyal beszélgettem, aki fiatal kora ellenére már többször foglakozott az öngyilkosság gondolatával. Éreztem, hogy Jézus Krisztus szabadítására van szüksége. Nagyon félénk volt és vártam az alkalmat, hogy ezt elmondhassam neki. Egyszer csak váratlanul azt kérdezte tőlem: „Maga hisz Istenben ?” Ekkor elkezdtem Istenről, a mi szerető mennyei Édesatyánkról, beszélni neki. Megerősítettem, hogy Isten őt is szereti és értékes embernek tartja. Azért küldte el az Ő egyszülött Fiát, hogy meghaljon a mi bűneinkért és ezáltal örök életünk legyen. Ezután teljesen megváltozott a beszélgetés hangulata. Kinyílt  és nagyon sok kérdése volt életről, halálról, amit a Szentlélek vezetésével megválaszoltam neki. 
Búcsúzóul azt mondta: 
„Köszönöm a beszélgetést. Nagyon meghatott az a legelső pár mondat, ahogyan Istenről beszélt. Én elfelejtettem, hogy Isten ilyen, valamiért egy másik kép alakult ki bennem róla. Majd megpróbálom a kezembe venni a Bibliát. L ehetne beszélgetni máskor is Istenről?”

Nagypénteki közösségünk

VISSZA A SOROZAT OLDALÁRA

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT                                                                                                  AZ IGEHIRDETÉS MEGHALLGATÁSA

Nagypénteki közösségünk

Textus: Jn 10, 11-19                                                                                                                                                              2015. április 3. Nagypéntek

Kedves Testvérek!

Ízlelgessük most Jézus szavait: „Én vagyok a jó pásztor.”
Engedjük magunkhoz közel: „A jó pásztor életét adja a juhokért.”
Nekünk is szólnak itt és most: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, (…) és én életemet adom a juhokért.

Akkor érthetjük meg nagypéntek titkát, ha egyszerűen befogadjuk, amit Jézus mondott a küldetéséről: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

A jó pásztor olyat tett, amit más sem nem tudott, sem nem volt képes megtenni a népéért: életét adta. Odaadta a legdrágábbat. Ártatlan, bűntelen életét letette az ártatlanokért és a bűnösökért. Áldozat lett minden áldozatért és tettesért. Szenvedett a szenvedőkért és a szenvedést okozókért. Hűséges volt a hűségesekért és a hűtlenekért is. Kitartott a legvégsőkig a kitartókért és azokért is, akik nem képesek vagy nem akarnak kitartani. Hallgatott és csendben tűrte a méltatlan gyalázást a megalázottakért és a megalázókért. Egyedül maradt, elhagyták tanítványai, magányosan szenvedett követőiért és árulóiért. Maga az Atya hagyta el, hisz közössége nem lehet a bűnnel sem a bűnt hordozóval; így halt meg azokért, akik azt hiszik, Isten elhagyta őket vagy épp azt gondolják: velük ez sosem történhet meg.

Jézus a jó pásztor. Értünk. Mi pedig nyája vagyunk. Népe. Vezette tanítványait egykor látható módon, ma pedig Szentlelke által vezet. Vezet a vezetők által, akiket Ő hív el a vezetésre. Vezet egyénileg és vezet közösségben, mert Ő pásztor. Hiszünk Benne, segítségül hívjuk Őt, egyedül, magunkban, a családunkban és a gyülekezet közösségében is.

Nagypéntek napján halljuk, érthetjük, befogadhatjuk az evangéliumot: mindez értünk és helyettünk történt. Van áldozat, van engesztelés és megváltás. De vajon látjuk-e, hogy miközben személyesen értem történt mindez, többen vagyunk ebben az akolban? Látjuk-e, ismerjük-e egymást: a nyájat? Jézus végig többes számban beszél itt az Őt keresőkről. Az elveszett bárány egyedül van, de a megtalált már az akolban, a többiekkel együtt. Nem vagyunk egyedül, hanem nyájban, közösségben. Sőt, nem csak a mi közösségünkben van jelen a jó pásztor, hanem más akol is van, máshol is vannak gyermekei, nyája!

A nagypénteki kérdés most nem csak az: hiszed-e a jó pásztort, hanem ez is: szereted-e a nyájat, ahová helyezett a pásztor? Elfogadod-e azt, hogy Ő együtt gondolt minket látni? Szereted-e, ismered-e testvéredet, akit úgy ismer, és úgy szeret a Pásztor Jézus Krisztus? Fontos-e neked a másik, aki annyira fontos volt a pásztornak, hogy érte is önmagát adta? Egy nyájban a juhok nem csak időnként találkoznak egymással és mosolyognak, kedvesen, bájosan elcsevegnek, hanem életközösségük van egymással. Közelről ismerik egymás minden nyűgjét, nyomorát, baját.

Körben állunk, úrvacsorai közösségben vagyunk, emlékezünk: de vajon egymás szemébe tudunk-e nézni eközben? Nem vagyunk-e adósai egymásnak a legfontosabban: „…hogy egymást szeressétek?!” Adósok vagyunk türelemben, odafigyelésben, valódi meghallgatásban, jelenlétben, hordozásban és törődésben. Adósok vagyunk a megbocsátásban, egymás elhordozásában, az elfogadásban és a kedvességben. Adósok vagyunk a kölcsönös tiszteletben, a szeretetből fakadó tanítással és feddéssel… Nem azért, mert igazán jó emberekké akarunk válni és jót akarnánk cselekedni, hanem mert erre hív minket a nagypénteken értünk szenvedett Krisztus.

Egy nyáj vagyunk! Mindez értünk történt. Azért, hogy közösségben legyünk, egységben. Hogy ne legyünk egyedül. Hogy számíthassunk egymásra, hogy felemeljük egymást. Azért, hogy erősítsük a megfáradtat és hordozzuk a gyengét. Hogy szolgáljunk egymásnak. Hogy megmossuk egymás lábát, hiszen példát adott a mester. Hogy utolsók legyünk és megtaláljuk otthonunkat az egymással való közösségben.

Nem vagyunk hibátlan sem tökéletes nyáj, de a pásztorunk az. Nem biztos, hogy ismerjük egymást, lehet, hogy vendég vagy most itt, de a hit, a keresés, a vágy Isten jelenléte iránt összeköthet bennünket! Akár vezetője vagy a nyájnak, akár vezetettje, akár tagja, akár vendége: jöhetünk ma együtt Isten elé bűnbánattal: mindazért, amiben vétkeztünk a jó pásztor ellen és egymás ellen, magunk ellen. Vétkeztünk, mikor egymást lenéztük, vagy épp magunkat tartottuk alávalónak. Mikor magunkat különbnek tartottuk, vagy másokat tartottunk annak- bálványt csinálva a másikból.

A mi jó pásztorunknak hatalma volt és hatalma is van. Letette az életét értünk. Hatalma van, amivel ma is köztünk jár és munkálkodik és megváltoztat minket.

Kérjük és várjuk az Újjáteremtőt, hogy a feltámadását a közösségben is megélhessük: hogy van újrakezdés és megbocsátás. Együtt követhetjük Őt, együtt lehetünk Vele békességben, követhetjük Őt.

Jézus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért (…) Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, (…) és én életemet adom a juhokért.”

Ámen!

(Thoma László)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet