üzenet

"Az Úr trónol az áradat fölött, ott trónol az Úr, az örökké való király. Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel." (Zsolt 40,10-11)

Egy nehéz év kezdetén…

A 2009-es évet bárányhimlővel kezdtük. Már ez is megviselte kis családunkat, de arra nem számítottunk, hogy ennél jön még rosszabb is. Legkisebb lányunk fél éves volt, amikor egyik reggel vele a karomon siettem a konyhába, az engem segítségül hívó nagyobbik gyermekünkhöz. Sietségemben nem láttam, hogy a következő lépésem egy földön fekvő naptárra fog esni. Ráléptem a naptárra, ami a lábam alatt a szőnyegen megcsúszott és a gyermekkel együtt a kezemben a földhöz csapódtam. Én alaposan megütöttem az oldalam, de kislányom rosszabbul járt, mert nem tudott felkészülni az esésre, és így védekezés nélkül esett velem együtt a szőnyegre. Nagyon sírt, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak, egy kis idő múlva a homlokán egy nagy duzzanat vált láthatóvá. Azonnal kórházba mentünk, ahol megállapították, hogy koponyatörést szenvedett két helyen – egyik oldalon 3 cm-es másikon pedig 5 cm-es törés van. Természetesen befektettek minket a kórházba egy hetes megfigyelésre. Nem kell részleteznem, hogy mit éreztem, és mit érzett az egész család: a miértek és a kétségbeesés egyszerre szorította össze a szívünket. Ekkor este az Úrnak is volt mondanivalója nekünk: a 40. zsoltár volt a napi ige. Ez a vers olyan volt számomra, mint a vihar elől menekülő embernek a barlang.

Ó Uram, hát látod a mi viharunkat, nem úgy vagyunk itt a kórházban, hogy tudtodon kívül lenne mindez, és te Ura vagy a helyzetnek, betöltesz minket békességeddel. Nincs olyan vihar, mely fölött ne lennél örökkévaló király – szakadt fel belőlem a hála és hódolat imádsága. És valóban ezek után olyan békességet adott Isten a szívembe, ami tudtam, hogy nem emberi, hanem Tőle való. És hála legyen Neki, hogy kislányunk meggyógyult, és nem volt szükség semmilyen orvosi beavatkozásra. Megtapasztaltuk, hogy valóban Úr és Király életünk minden helyzetében.

Küzdelem Istennel

VISSZA A SOROZAT OLDALÁRA

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT

Küzdelem Istennel

Lekció: 2Kor 5,15-21 / Textus: 1Móz 32,2-33,20                                                                                                                                     2000. dec. 17.

Jákób történetének egyik csúcspontjához érkeztünk ebben a részben. Egész élete sűrűsödik össze a feszült, váratlan fordulatokkal teli történetben. Jákób személyiségének legdöntőbb vonásaival találjuk meg magunkat szemben.

Ikertestvére sarkát fogva érkezett a világra. Innen származik a Jákób név is, amelynek jelentése: aki megragad, aki hátulról megfog, aki kiszorít, aki kitúr, a csaló. Isten különös döntése volt, hogy Ábrahám és Izsák áldását Jákób, a fiatalabb fiú örökölje. Anyja, Rebeka, valamint Jákób nem készek megvárni az isteni ígéret beteljesedését. Először Jákób, Ézsau éhségére és szenvedélyességére építve, az elsőszülöttséget szerzi meg, majd pedig Rebeka útmutatásával az apai áldásból is kifosztja Ézsaut. Az idősebb fiú gyilkos haragra lobban és csak apja halálára vár, hogy megölje öccsét. Rebeka tudomást szerez a tervről és kimenekíti szeretett fiát Háránba, testvére, Lábán családjához.

Isten találkozik a menekülő, rettegő, földönfutóvá lett Jákóbbal, és azt ígéri neki, hogy megáldja, megsokasítja, és visszaviszi atyái földjére. Húsz éve múlva Jákób meghallja Isten visszahívó parancsát, és feleségeivel, valamint jószágaival visszaindul Kánaánba. Először az anyagias Lábánnal kell megvívnia harcát, aki üldözőbe veszi Jákóbot. Az előző fejezetben olvassuk, miként avatkozott közbe Isten, megintve Lábánt, hogy ne ártson Jákóbnak, hanem engedje őt el. Jákób szabaddá lett Lábántól, előtte Kánaán földje, vele Isten ígérete.

Ézsautól azonban még nem szabadult meg. Húsz év után is számolnia kell testvére bosszújával. Az egyik konfliktusa békével végződött, de mi lesz a másikkal? Hogyan fog találkozni Ézsauval? Mi vár rá? Jákób először készül a találkozásra, majd váratlan küzdelemben találja magát, végül új emberként találkozik testvérével. Jöjjetek, kövessük nyomon a húsz évre visszamenő konfliktus lezáródását, valamint azt, hogyan lesz Jákóbból, a csalóból olyan ember, aki végre kész és képes magát az Úrra bízni!

I. A készülődés

Jákób rettegve készülődik az Ézsauval való találkozásra, ami a történtek fényében érthető. Bár útjának kezdetén Isten angyalaival találkozik (v.2-3), ez nem szabadítja meg kétségeitől. Szolgákat küld Ézsauhoz, hogy jelentésék bátyjának, szolgája, Jákób érkezik. A szolgák azonban rossz hírrel jönnek vissza: Ézsau négyszáz emberrel elindult Jákób elé. A lerendezetlen konfliktus, a rossz lelkiismeret, a múltban elkövetett trükkök és csalások megtermik gyümölcsüket. Jákób nem tud másra gondolni, minthogy Ézsau bosszúvággyal teli közeledik, ezért "nagy félelem és szorongás fogta el". Szorult helyzetében Jákób két dolgot cselekszik: terveket sző és imádkozik.

Népét két táborra osztja, úgy gondolkozván, hogyha Ézsau legyilkolja az egyik tábort, még mindig megmarad a másik. A másik ötlete pedig, hogy tekintélyes mennyiségű ajándékot kínál bátyjának, amelyet öt egymást követő csoportban indít el maga előtt. Minden csoport vezetőjének pontos utasítást ad arra nézve, hogy mit mondjanak Ézsaunak, amikor megkérdezi, hogy kié a jószág: "Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk." Jákób, a trükkös ember, a manipuláció nagymestere semmit nem bíz a véletlenre. Azt gondolja, hogy "Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán szívesen fogad." Mindent precízen kalkulál, maga és családja életéről van szó.

Félelmében Istent is megszólítja. Az imádsággal is a testvérével való találkozóra készül. Ebben emlékezteti az Urat arra, hogy ő parancsolta neki, térjen vissza hazájába. Megvallja, hogy méltatlan volta ellenére Isten csodálatosan megáldotta, meggazdagította. Szabadulásért könyörög, mert mi értelme volt minden áldásnak, ha Ézsau megsemmisíti azt. Isten nem hagyhatja, hogy Ézsau megölje őt, az anyákat és a gyermekeket.

Jákób minden idegszálával a találkozásra készül. Minden lehetséges eszközzel megpróbálja biztosítani magát. A kiszámíthatatlan Ézsau pedig közeledik. A csalónak nincs békessége.

Már letáborozott éjszakára a Jabbók Hárán felé eső oldalán. Azután mégis azt olvassuk, hogy fölkelt, és még éjszaka átkelt a családjával együtt a patakon. A nem veszélytelen átkelést nem szokás éjjel megkockáztatni. Jákób azonban nyugtalan, nem tud másra gondolni, mint az elkerülhetetlen találkozásra Ézsauval. Talán minél hamarabb túl akar lenni rajta. Azután mégis visszatér a folyó innenső oldalára, ahol egyedül van. Rettegés, gondolkodás, imádság közepette készül a másnapra. Amikor egyszercsak valaki rátámad.

II. A küzdelem

A történetből először csak annyit tudunk meg, hogy az éj sötétjében valaki megtámadja Jákóbot, és küzd vele hajnalig. A valaki nem más, mint Isten maga. Kiderül, hogy Jákóbnak igazi harca, leszámolnivalója, elintéznivalója nem Ézsauval van, hanem Istennel. Jákóbnak nemcsak testvérével, Ézsauval, apjával, Izsákkal, feleségével, Ráhellel vannak konfliktusai, hanem elsősorban az Úrral. De ebben a harcban az Úr lefegyverzi Jákóbot, az örök ügyeskedőt.

a.         Először az kell, hogy eldőljön, ki az erősebb.

Jákób egész életének legmeghatározóbb vonása az ügyeskedés, a kiszorítás, a becsapás. Mindvégig saját erejére támaszkodott. Hosszú ideig a hitnek, az Istenbe vetett bizalomnak nyomát sem láttuk benne. Isten csak arra volt jó, hogy őt is eszközként használja fel céljai elérésében. Isten azonban megjelenik és rátámad. Senki ne kérdezze, hogyan történik ez! Tudatosan keveset mond róla a szentíró. De Jákób csak így ismerheti fel életének mozgatórugóit, Isten ellen való küzdelmét. Mert amíg önmaga mesterkedéseiben bízik, nem adja át magát bizalommal Istennek. Isten ellen harcol. Ezen az éjszakán is ellenáll, nem akarja beadni a derekát. Jákób továbbra is azt gondolja, hogy "csak magamban bízhatom; ne várd soha, hogy más segítsen rajtad." Ezért ellenfele, aki látja, hogy nem bír vele, megüti csípője forgócsontját. Szükséges ez ahhoz, hogy Jákób elismerje, Isten erősebb nála és ő tehetelen nélküle.

Hasonlóan vannak sokan, akik Istennel küzdenek és harcolnak. Akik életén végigvonul egy-egy nyomorúságos motívum, legyen az jellemvonásuk, visszatérő konfliktusuk vagy konkfliktushelyzetük. Azt gondolják, hogy egy személy ellen van harcuk, vagy egy tulajdonságukkal küzdenek, vagy a "sors üldözi őket". Valami, amiből ki szeretnének kecmeregni, de úgy tűnik, hiába. Lehet ez egy Ézsau az életedben, lehet az ügyeskedő, csaló magatartásod, lehet önutálatod, önmegvetésed. Jákób azt hitte, hogy csak Ézsauval van elintéznivalója, valójában pedig Istennel harcol.

Te hol vívod nagy csatáid? Lehet, hogy a házastársad, volt házastársad, a testvéred, a szüleid látod a nagy ellenfélnek az életedben. Neheztelsz rájuk, sőt, bosszúvágyat táplálsz a szívedben, mert úgymond "tönkretették" az életedet. Felülkerekedni, győzni akarsz, vagy pedig oda jutottál, ahová Jákób, és egyszerűen csak túlélni szeretnél. Vajon nem Istennel van elsősorban harcod? Vajon nem arról van szó, hogy neki nem engeded át magad teljesen? A másik emberrel, a világgal való szembenállásod nem alapvetően az Istennel való szembenállásod tükörképe?

A megsebzett Jákób belekapaszkodik az idegenbe: "Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem". Egész élete az áldásért való mesterkedésben telt, ebből most sem enged. Tudja, hogy az áldás megfoghatű, mérhető előnyöket jelent. Vajon mit kíván most: biztonságot? Hatalmat Ézsau felett? Családja és vagyona megmaradásának garanciáját? Bizonyára mindezt. Isten azonban többet akar: lefegyverezni Jákóbot.

b.         Jákóbnak szembesülnie kell önmagával.

"Mi a neved? - Jákób." A néven nevezés a hatalom jele az ószövetségben. Aki néven nevez, aki áldást mond, az feljebbvaló. Jákób itt elismeri, hogy ő a kisebb. De azt is elismeri, hogy valóban az, amit neve jelent: ügyeskedő, kiszorító, csaló. Elismeri jellemét, élete mozgatórugóját, valamint azt, hogy ezen a ponton küzdött mindvégig Isten ellen. Már az anyaméhben tusakodott… Ügyeskedésében mindig Istentől kívánt független maradni, ezért ellene harcolt.

A személyes önismeret és a szív mélyéről fakadó Isten elleni törekvés beismerése az önátadás és az Istenben való bizalom alapja. Aki azt gondolja, hogy bízik Istenben, és még sohasem látta meg, milyen erős szíve mélyén az Úrtól való függetlenség iránti vágy, nem ismeri önmagát és nem békélt meg Istennel. Ha a szívben nem lenne lázadás, Krisztusnak nem kellett volna meghalnia a kereszten, Pál pedig (aki jól tudta, mit jelent Istennel harcolni - "Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl…) nem kérlelne olyan szenvedélyesen, hogy "Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel." (IIKor. 5.20)

c.         A küzdelemben Jákób új ember lesz.

A névadás a Bibliában mindig döntő jelentőségű, a név megváltoztatása pedig különösen az (Abrám -- Ábrahám, Száraj - Sára, stb). "Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél." Jákób új nevet, új identitást kap Istentől. "Izrael" azt jelenti, hogy Isten harcol, Isten küzd, vagy: aki Istennel harcolt. Meglepő, amit Isten mond: "küzdöttél ... és győztél". Jákób úgy emlékezhet erre az éjszakára, mint amelyiken megnyomorodott. Mert ez is az új emberhez tartozik. Örökre sánta lett csípőjére, azaz az Istennel való küzdelem nyomát, sebzettségét a testében hordozza. Ez gyengesége, amely emlékeztetheti arra, hogy csak Istenben bízva élheti életét. Így lesz ez az éjszaka titokzatos győzelem Jákób számára. Gyengeségében hordozza az erőt, az áldást, mert ebben fegyverezte le Isten, ezáltal lett új emberré. Istennel küzdött és győzött, mert eljutott arra a pontra, amikor önmagát átadta az Úrnak. Megtanulta hogy mit jelent Isten ígéretében bízni az ügyeskedések, a taktika helyett.

A küzdelemben Isten Jákóbot megsebesítette, majd szembesítette csaló voltával, hogy az önmagát feltétel nélkül átadó ember életében újat kezdjen. Van, hogy Istennek ma is hasonlóképpen kell bennünket átformálnia. "Ránktámad", megsebez, szembesít bűnös voltunkkal. Különben nem látjuk meg Jézus Krisztust, a megváltót és szabadítót. Lefegyverezés nélkül nem hagyjuk, hogy ő szólítson, nevezzen néven bennünket. Hálásak lehetünk, ha nem engedi, úgy küzdjünk az ézsaukkal, hogy nem látjuk, valójában vele van dolgunk!

III. A találkozás

Másnap reggel Jákób fényárban lép Ézsau elé. Most, hogy elrendezte Istennel való, egész életén végighúzódó konfliktusát, egészen máshogy, új emberként találkozik testvérével. Felkészült rá, és ez látszik cselekedeteiben.

Felsorakoztatja családját Ézsau és négyszáz embere előtt. Először szolgálói és gyerekeik, majd Lea és fiai, végül Ráhel és József a sorrend. Vajon hova áll majd Jákób? Önmagát kívánja védeni, testvére haragját az asszonyokkal és gyerekekkel enyhíteni? Jákób végül feleségei és gyermekei élére állt. Nem manipulál, nem ügyeskedik, hanem bátran vállalja, ami előtte van. Korábbi büszkeségét alázat váltja fel: hétszer leborul testvére előtt. Végül pedig addig unszolja Ézsaut, amíg az el nem fogadja ajándékát, amellyel az ellopott áldásból juttat vissza valamit.

Isten csodája, hogy Ézsau megbocsátó szívvel érkezett. A testvérek ölelését közös csók, majd sírás kíséri. Megbékélés született Ézsau és Jákób között. Jákób ebben Isten jelenlétét véli felfedezni: "Amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám."

Jákób ezután visszatér Kánaánba, Ézsau Széírbe. Isten hűséges volt ígéretéhez, épségben visszavitte Jákóbot atyái földjére. Megbékéltette magával és megmentette testvérétől is.

A mai napon konfliktusainkat vigyük Jézus Krisztus elé. Az elé a Jézus elé, akiben Isten megbékéltette a világot önmagával. Őt, aki nem ismert búnt, a kereszten bűnné tette Isten miértünk. Lásd be, hogy harcaid és küzdelmeid elsősorban Isten ellen valók. Vele békélj meg, hogy Krisztusban másokkal is megbékélhess. Benne leszel új teremtés, kapsz új életet és új feladatot, a békéltetés szolgálatát. ÁMEN!

Lovas András

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet