üzenet

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad és én őbenne." (Ján 6,56)

Úgy alakult az életem, hogy már elég régóta nem sikerült úrvacsorát vennem. Mikor erre ráeszméltem, először elkezdtem rá nagyon vágyni. Aztán jött a gondolat, hogy valószínűleg nem véletlenül van ez így, és, meg sem érdemlem, hogy tisztátalan szívvel az Úr asztalához járuljak. Mikor ezt a kissé feddőnek ható szakaszt olvastam, mégis újult örömmel vártam a következő úrvacsorás alkalmat, hiszen gondoltam nem számít, hogy eltávolodtam Istentől, ezáltal visszatérhetek hozzá.

Mikor elérkezett a várva várt nap, mégsem mentem ki a már oly hőn áhított úravcsorai közösségbe. Bár az volt bennem, hogy én ezt nagyon akarom, mégis arra hívott a Lélek, hogy előbb le kell rendeznem a nézeteltérésem a barátommal. Ekkor ugyan szó szerint nem vettem magamhoz a jegyeket, mégis éreztem, hogy így maradok az Úrban és ő bennem. Az ezt követő úrvacsorás istentisztelet alkalmával örömmel és hálával lehettem jelen az Úr asztalánál.

Evangélizáció - igehirdetés sorozat

Jézus szemtől szemben - Lk 4,14-30 (1Kir 17.) 2000. október 1. (Lovas András)

A kigúnyolt király - Mt 27,27-30 (Zsolt 96) 2001. június 10. (Lovas András)

A hiábavaló kézmosás - Mt 27,15-26 (Zsolt 24) 2001. október 7. (Lovas András)

Egy elhívás története - Lk 5,1-11 (Zsolt 139) 2002. február 3. (Lovas András)

Mi van a halál után? - Jn 11,25-26 (Jn 11,1-47) 2002. április 7. (Lovas András)

Isten jobb és bal karja - Ézs 40,27-31 (2Kor 1,3-11) 2002. november 3. (Lovas András)

Ki uralkodik? - Mt 15,29-39 (Ézs 52,1-12) 2003. március 2. (Lovas András)

A látó hit - Mt 20,29-34 (Róm 10,1-17) 2003. október 19. (Lovas András)

Gyógyító találkozás - Lk. 19.1-10 (Jer. 31.31-37) 2008. augusztus 31. (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet