üzenet

"Íme, én elétek tártam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, [...] hogy nekik és utódaiknak adja." (5Móz 1,8)

Menni vagy nem menni? – az itt a kérdés

Amióta Istennel járom az életem útját, igyekszem minden nagy döntésben akarata szerint mérlegelni és dönteni. Ez nem változik – sőt, mondhatnám - duplán megerősödik akkor, amikor valaki már házasságban él, hisz mindketten az Úr szándékát keresik életükre nézve. Nagy vívódás volt számomra, hogy vajon el kell-e költözni Csepelről – akkori lakhelyünkről – vagy sem. Akkor már évek óta Csepelről jártunk gyülekezetbe - ami nem is jelentett problémát vasárnaponként - de amikor megértettem, hogy Isten hittanoktatóként szeretne látni a gyülekezet életében, akkor már mérlegelni kellett, hogy hogyan tudnám a feladatot elvégezni „bejárással”. Sokat beszélgettünk férjemmel és kértük Istent, hogy vezessen ebben bennünket, mert ha Ő hív, akkor megyünk, de ha nincs benne tervében a költözés, akkor maradunk. Amikor 2009 január elsején kinyitottam a Bibliaolvasó kalauzt, a fenti ige állt benne.

Ezek után számomra egyértelmű volt, hogy Isten közelebb hív a gyülekezetünkhöz, és költöznünk kell. Egy költözés sosem egyszerű – az ige nem tartalmazta a következő lakóhelyünk helyrajzi számát -, de olyan volt, mint az iránytű előttünk, melyre támaszkodhattunk, ha „el akartunk tévedni”. Azóta is itt lakunk a templomhoz közel, és látjuk döntésünkön az Úr áldásait.

Én vagyok... aki összegyűjtelek

Járjunk a Lélek világosságában! - Jn 8,12-20 (ApCsel 2,1-13) - 2021. május 23. Pünkösd vasárnap (Thoma László)

Maradjatok meg énbennem! - Jn 15,1-17 (Ez 47,1-12) - 2021. május 30. (Győriné Vincze Krisztina)

Az élet kenyere - Jn 6,35 (Jn 6,22-71) - 2021. június 6. (Lovas András)

Távolság és közelség - Jn 14,6 (Jn 14,1-11) - 2021. június 13. (Krisztován Márton)

...legelőjének nyája - Jn 10,11-18  (Zsolt 23) - 2021. június 20. (Thoma László) 

Az én juhaim -  Jn 10,27 (Jn 10,1-30) - 2021. június 27. (Lovas András)

 

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet