üzenet

"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták." (Mt 7,12)

Megkérnek valamire, amihez semmi kedvem. Olyan jól elterveztem már ezt a napot, sportolással, pihenéssel. Nem szeretnék más kedvéért lemondani a kényelmemről. Aztán megszólal belül valami, hogy gondoljam át még egyszer, melyek a lehetőségeim és én minek örülnék, ha én lennék a másik helyében. Felteszem a kérdést, hogy vajon mit tenne Jézus ebben a helyzetben? Mit gondol, mi válhatna valóban a másik javára és milyen szerepet szánna nekem ebben?
Ezzel az aranyszabállyal már sokszor felelt nekem az Úr. Segített, hogy visszavonulót fújjak az egónak és megtapasztalhassak valamit a feltétel nélküli szeretetből. Persze egyben ez az egyik legnehezebb dolog is, ezt alkalmazni a mindennapi játszmákban és összetűzésekben. Ugyanakkor azt sem jelenti, hogy feladjuk magunkat, hiszen ezt mi sem várhatjuk el a másiktól. Engem arra tanít, hogy a hirtelen hozott döntéseim helyett Istentől kapott képességemmel élve megpróbáljam először mérlegelni a dolgokat és belehelyezni magam a másik fél helyzetébe is. Mindezért pedig az ajándékunk: feszültségek és az érdekek feladásából származó frusztráció helyett boldog és harmonikus kapcsolatok.

Az istentiszteletről

Az istentisztelet szent idő és szent esemény. Az istentisztelet Isten szövetséges népének valóságos találkozása az élet Urával. Az istentisztelet kihagyhatatlan és pótolhatatlan (amint a hét hetedik napját sem tudjuk átugrani). Az istentisztelet megismételhetetlen és egyszeri. Az istentisztelet valós közösség.

Ezért az istentisztelet nem lehet opció. Nem alternatív program. Nem akar vonzó lenni, hogy versenyezzen. Nem akarja magát olcsóvá tenni. Az igehirdetések, az istentiszteletről sorozat legerősebb üzenete nekünk, Isten népének ez: Lépjünk be, közösen imádjuk Istent, éljünk kegyelmével (Ige és sákramentum), és tegyük ezt rendszeresen!

 

Találkozás Isten szentségével - Ézs 6,1-9a, 13 (Ézs 57,14-20) - 2015. május 31. (Thoma László)

Miért gyülekez(z)ünk össze? - 1Kir 8,22-61 (Mt 18,12-20) - 2015. június 7. (Lovas András)

Miért úrvacsoráz(z)unk? - 1Kor 11,17-34 (Ám 4,4-13) - 2015. június 14. (Lovas András)

Istentisztelet az egész életünk - Róm 12,1-2 (Zsolt 98,1-9) - 2015. június 21. (Thoma Anita)

A kiüresedett istentisztelet - Ám 5,21-27 (Jak 1,19-27) - 2015. június 28. (Thoma László)

Áldottnak lenni, áldássá lenni  - 5Móz 28,1-14 (Ef 1,3-14) - 2015. július 5. (Thoma László)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet