üzenet

„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.” (Zsolt 118,17)

Először egy bizonyságtételem alkalmával kaptam ezt az igét majd egy fél évvel később a konfirmandus hétvégén, az egyik délután az imaszolgálatban részt vevők személyesen imádkoztak a jelenlévőkért. Amikor valaki a hátam mögött állva megérintett, és imádkozott értem, újból ez az Ige hangzott el. Nagyon megerősítő volt számomra, hogy Isten ilyen közvetlen módon hív az Ő szolgálatára.

Nem rég egy húsz éves lánnyal beszélgettem, aki fiatal kora ellenére már többször foglakozott az öngyilkosság gondolatával. Éreztem, hogy Jézus Krisztus szabadítására van szüksége. Nagyon félénk volt és vártam az alkalmat, hogy ezt elmondhassam neki. Egyszer csak váratlanul azt kérdezte tőlem: „Maga hisz Istenben ?” Ekkor elkezdtem Istenről, a mi szerető mennyei Édesatyánkról, beszélni neki. Megerősítettem, hogy Isten őt is szereti és értékes embernek tartja. Azért küldte el az Ő egyszülött Fiát, hogy meghaljon a mi bűneinkért és ezáltal örök életünk legyen. Ezután teljesen megváltozott a beszélgetés hangulata. Kinyílt  és nagyon sok kérdése volt életről, halálról, amit a Szentlélek vezetésével megválaszoltam neki. 
Búcsúzóul azt mondta: 
„Köszönöm a beszélgetést. Nagyon meghatott az a legelső pár mondat, ahogyan Istenről beszélt. Én elfelejtettem, hogy Isten ilyen, valamiért egy másik kép alakult ki bennem róla. Majd megpróbálom a kezembe venni a Bibliát. L ehetne beszélgetni máskor is Istenről?”

Az Ige növekedése - Igehirdetés sorozat

Tanúim lesztek - ApCsel. 1.1-14 (Ézs. 44.1-8) 2009. február 1. (Lovas András)

A Szentlélek kitöltetése és az Ige növekedése - ApCsel. 2.1-41 (2Móz. 19.10-25) 2009. február 8. (Lovas András)

A Szentlélekkel teljes gyülekezet - ApCsel. 2.42-47 (Ez. 34.11-24) 2009. február 15. (Lovas András)

Jézus neve - ApCsel. 3.1-4.12 (Ézs. 35.) 2009. február 22. (Lovas András)

Mi az imádság? - ApCsel. 4.13-31 (Zsolt. 2) 2009. március 1. (Lovas András)

A Szent jelenléte - ApCsel. 4.32-5.16 (Ézs. 6.) 2009. március 8. (Lovas András)

Jézus képe rajtunk - ApCsel. 6.8-7.60 (2Kor. 3.12-4.6) 2009. március 29. (Lovas András)

A megtérést munkáló Jézus - ApCsel. 9.1-22 (Jer. 1.1-10) 2009. április 26. (Lovas András)

Péter megtérése - ApCsel. 10 (2Móz. 10.12-22) 2009. május 10. (Lovas András)

A missziói gyülekezet élete és titka - ApCsel. 11.19-30, 13.1-3 (Róm. 6.1-14) 2009. május 17. (Lovas András)

Összeütközés a sötétség erőivel - ApCsel 13.4-12 (Lk. 3.21-22, 4.1-13) 2009. május 24. (Lovas András)

Egy nagy jelentőségű "munkaértekezlet" - ApCsel. 15.1-21 (ApCsel. 2.1-21) 2009. május 31. (Lovas András)

Az evangélium a filozófiák piacán - ApCsel. 17.16-32 (1Kor. 1.18-31) 2009. június 14. (Lovas András)

Közelítés vagy teljesség? - ApCsel. 18.24-19.7 (Lk. 3.1-22) 2009. október 11. (Lovas András)

Az evangélium ereje Efézusban - ApCsel. 19.8-40 (Lk. 10.1-20) 2009. október 18. (Lovas András)

Egy vezető a vezetőknek - ApCsel. 20.17-38 (Lk. 22.7-30) 2009. november 1. (Lovas András)

Az evangélium életformáló ereje - Apcsel. 24. (Mt. 10.1-23) 2009. november 15. (Lovas András)

Mit tesz a küldetéstudat? - ApCsel. 27. (Lk. 3.1-17) 2009. november 29. Advent (Lovas András)

A kitárult jövő - ApCsel. 28.11-31 (Jel. 22.6-11) 2009. december 20. Advent (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet