üzenet

"Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonság-
ban élhessek!
" (Zsoltárok 4,8-9)

"Aznap, teljesen váratlanul felmondtak nekem a munkahelyemen. Megdöbbentem és egyre azt kérdeztem Istentől, hogy miért? És most hogyan tovább? Hogyan fogjuk fizetni a számláinkat, ha nem dolgozom? Nem volt kedvem semmihez. Mégis elmentem este egy előadásra, ahol a bibliáról volt szó. Hogyan íródtak az egyes könyvek, mikor és ki által, milyen történelmi tények vannak benne, stb. Az előadó minden alkalommal úgy kezdte az estét, hogy felolvasott egy zsoltárt. Az elsőnél kezdte és hétről-hétre sorban haladt. Akkor este a 4. zsoltár került sorra. Hallgattam és nem akartam először hinni a fülemnek, amikor a 8-9. verset olvasta, mert úgy éreztem, hogy Isten ezekkel a sorokkal akar megnyugtatni, és eloszlatni minden aggodalmam. Ezután még 3 hónapig voltam állás nélkül, de mindig adódott valami munka, hogy ne legyünk teljesen pénz nélkül, majd sikerült újra elhelyezkednem egy az előző munkahelyemnél jobb helyre. Így gondoskodott rólam Isten."

Az evangélium célja

VISSZA A SOROZAT OLDALÁRA

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT                                                                                                   AZ IGEHIRDETÉS MEGHALLGATÁSA

Az evangélium célja

Lekció: Jn 20/Textus: Jn 20,30-31                                                                                                                                               2022. június 12.

(Thoma Anita)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet