üzenet

"Hagyjad az Úrra a te utaidat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. Légy csendben és várj az Úrra!" (Zsolt 37,5-7)

Tizennyolc éves voltam. Elértem mindent, amit addig lehetett: túl voltam az érettségin, szereztem nyelvvizsgát, jogosítványt, és felvételt nyertem a kívánt helyre. Enyém volt a világ. Az első kemény egyetemi év után aztán kiviláglott, hogy a nagy magammal vívott harc - a kívánságaimban való önmegtartóztatás - után még nagyobb küzdelem várt rám. Nem erre vágytam. Gondtalan és küzdés nélküli életet képzeltem el, valamint azonnali eredményeket. Számtalan ige vezetett arra, hogy hagyjam a dolgaimat Istenre. Mindez tehetetlenségnek tűnt először, elszomorodtam. Aztán harag lett belőle. Mintha lenne Isten, a dolgaim, és én. S én magam váltam feleslegessé a háromból. A „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek” (Péld 16,3) után aztán ezt olvastam: „Várjad az Urat, légy erős, bátorodjék szíved, és várjad az Urat.” (Zsolt 27,14). Nos, erősnek kell lennem a csendben maradásban. Nem volt mit tenni, abbahagytam az életem megtervezését, az azért való aggódást, türelmetlenkedést. Csendben maradtam, de nem az Isten előtt. Sokat kértem, hogy adjon iránymutatást, hogy merre menjek. Szerettem volna felnőni egy szemvillanás alatt. De ő csak egy helyben akart látni. Stagnáltam a felnőtté válás útján. Az úton egy helyben rostokolni emberi szemmel ostobaság. Ám lassan észrevettem, mennyi mindenért hálás lehetek, amelyek tökéletesen rendben vannak az életemben. Amiért talán nem is harcoltam, csak Isten adta a kezembe. Számot vetettem, és jól esett. Nem tudom mi volt a vége annak az időszaknak. Valószínűleg újabb feladatokba vágtam a fejszémet. Egy biztos: „Amikor az Isten nagy ügyeket bíz ránk, először megpróbál minket, valóban leborulunk-e az Isten előtt.” (Ref. Bibliaolvasó Kalauz 2010.máj.9.) Isten akkor enged bele a feladatba, ha előbb átadjuk neki magunkat. Engedjük ma el az álmainkat, hogy megnyerjük azokat!

felnőtt konfirmáció / keresztelő

Elsősorban azon felnőttek jelentkezését várjuk, akik részt vettek már az Alpha kurzuson, legalább egy éve járnak a gyülekezetbe, és megérett bennük, hogy a keresztség megerősítése (konfirmáció) vagy a keresztségben való részesedés által szeretnék a Jézus Krisztussal és az Ő egyházával való közösséget megpecsételni.

Azok is jelezhetik érdeklődésüket, akik gyerekkorban konfirmáltak, a közelmúltban tértek meg, és szeretnének egy „alapozó” folyamatban részt venni. A szeptembertől pünkösdig tartó csoport egy csendesnappal kezd, amelynek fényében mindenki eldöntheti, kész-e rálépni az elköteleződés és megtérés útjára.

Amennyiben igen, péntek esténként találkozunk, amely alkalmak bevezetnek a keresztény életbe, a bibliaolvasásba és imádságba, a keresztény hit alapjainak ismeretébe. Az egész életünket (nemcsak a fejünket) megcélozó felkészülés különlegesen fontos része az ún. Gyógyító Jelenlét hétvége, amely készít az keresztség és úrvacsora titkának minél teljesebb megélésére a pünkösdi nyilvános hitvallás alkalmával.

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi email címen lehet: iroda[kukac]gref.hu

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet