üzenet

"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura..." (Mal 3,9)

"Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok." (Mal 3,10)

Az Ószövetségben Isten azt kérte népétől, hogy a jövedelmük, termésük első tizedét, a legjavát adják neki. Ezzel fejezzék ki, hogy Istennek köszönik meg az anyagi javakat. Ezt a szokást az Újszövetségben élő keresztények is átvették. Először 16 éves koromban hallottam erről egy ifis társamtól. A közösségben szokás volt a tized adása, így én is elkezdtem. Nem volt nehéz a havi 5000 Ft-os zsebpénzemből 500 Ft-ot bedobni a perselybe vagy egy szegény embernek odaadni.
Középiskola után egy évet külföldön dolgoztam. Ekkor már fájdalmasabb volt a havi százezer Ft-ból tízezret odaadni. De eddigre a korábbi kis összeg rendszeres adása szokássá tette a tizedadást, ezért döntöttem és adtam. Adtam az egyetemen is a kevés ösztöndíjamból, amikor néha hazautazni is alig volt pénzem. Aztán a munkába állás után is adtam, amikor a tized, albérleti díj, BKV bérlet, ennivaló mellé maradt kb. 2000 Ft-om. Ebből nem lett volna előrelépés... A szüleim nem tudtak segíteni.
Aztán egy napon az akkor már udvarló, későbbi férjem „bevallotta”, hogy van egy lakása, csak idáig nem mondhatta el. Leesett az állam... A családjuk anyagi helyzete nem úgy tűnt, mint akik egy lakást meg tudnak venni. De a szülei ezért takarékoskodtak minden más területen, hogy a fiuknak legyen majd hol laknia a saját családjával.
Így gondoskodott rólam is Isten és áldotta meg a tizedemet.

nyugdíjasklub

Kéthetenként keddenként a Gazdagréti Református Templomba várunk minden nyugdíjast:

  • akit érdekel egy olyan összejövetel, ahol a nyugdíjas korosztály problémáival és örömeivel foglalkozunk,
  • aki figyelmes társaságra vágyik, és arra, hogy halljon és beszéljen Isten igéjéről,
  • és akik érdeklődnek a hasonló korban, élethelyzetben lévő embertársai emlékei, tapasztalatai, véleménye iránt.

Templomunkban 2004 óta a gyülekezeti, lakótelepi  nyugdíjasok számára találkozási lehetőséget hoztunk létre azzal a céllal, hogy őszinte, támogató közösségre találhassanak. A szép korúsággal van, hogy együtt jár az egyedüllét, a magány, amikor egy meghallgató, elfogadó közösség új szint, lelkesedést hozhat a nyugdíjas évekbe. A közösség formálás mellett célul tűztük ki, hogy akik Istent keresik, találkozhassanak Vele, akik a hitben megfáradtak megerősödhessenek.

Alkalmainkat a közös éneklés, imádság, bibliatanulmányozás mellett vendégelőadókkal tesszük színesebbé és élményszerűbbé. Kellemessé teszi összejöveteleinket a szép terítés, a teához hozott édes és sós sütemények, az asztalközösség, ahol kicserélhetjük gondolataikat, megoszthatjuk örömünket, küzdelmeinket, kérdéseinket.

Mindenkit szeretettel várunk!

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet