üzenet

"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt." (Fil 4,6)

Az öregség nem betegség, de azért bármi előjöhet. 2011-ben jártam az orvosnál, mert egy múlni nem akaró folt az orrom hegyén aggasztott. Sajnos, megállapításuk az volt, hogy ez rosszindulatú elváltozás, és műtétre van szükség. A folyamat pedig az, hogy – altatás nélkül - máshonnan vett bőrdarabkával kell pótolni a lefejtett bőrt.
Nagyon-nagyon féltem. Felnőtt korom ugyanis – a Isten segítségével - kórház nélkül telt el. A templomban kértem a testvéreket, imádkozzunk azért, hogy ez a nagy félelmem múljon, és erőt kapjak túl lenni a műtéten. És megkaptam a segítséget. Nem felejtem el soha, hogy a műtőasztalon aztán egy dal járt a fejemben, - vagy magamban dúdoltam is: „szívem mindig az Úrra figyel, ki segít
A műtét óta aztán én a „hátamat hordom az orrom hegyén”.

házicsoport

Szeretnénk, ha minél többen megtapasztalnák a közösség megtartó erejét, ahol a testvérek hitükben növekedhetnek, hitük megéléséhez a hétköznapokban gyakorlati segítséget kapnak és egymás hordozása imádságos légkörben történik. Hisszük, hogy a házicsoport a pásztori gondoskodás és törődés elsődleges helyszíne a gyülekezetben. Hisszük, hogy a tagok a csoport életében ismerhetik fel, hogy milyen szolgálatra hívja őket Isten.

Ahogy az ApCsel 2,42-47-ben is olvashatjuk, három dimenzióról vagy irányról szoktunk beszélni. Szeretnénk, hogy a házicsoportok mindhárom irányra figyeljenek:

1. Fölfelé Istenre – dicsőítés, hallani Istentől az Igén keresztül (tanítványképzés- növekedés a hitünkben), imádság
2. Egymás felé – közösség, imádság egymásért, megosztás az életünkből és keresztényi tapasztalainkból, együtt beszélni az Igéről és igehirdetésekről
3. Kifelé másokra – imádság másokért, közös szolgálat és misszió a gyülekezeten belül és kivül

Az együtt töltött időnek fontos része a közös éneklés, bibliatanulmányozás, az egymásért való imádság, a közösség ápolása.
A helyszínekről és időpontokról személyesen, telefonon, e-mailen érdeklődhetsz.

Dabi József: dabi.jozsef[kukac]gmail.com
Thoma László: laszlo.thoma[kukac]gref.hu

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet