üzenet

"Simon Péter ezt (a csodálatos halfogást) látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: >Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!<..." (Lk 5,8-9)

"Jézus akkor így szólt Simonhoz: >Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!<" (Lk 5,10)

Van egy különleges élményem ezzel a történettel kapcsolatban. Nem régen egy maroknyi gimnazista lánnyal eljátszottuk, mindenféle díszlet és jelmez nélkül. Valahogy Jézus szerepe jutott rám. Megtörtént a halfogás, szakadoztak a hálók...
"Péter" remegve letérdelt előttem: "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!" Ahogy ránéztem, úgy éreztem, belelátok a lelkébe: Tudom, min ment keresztül az imént, amikor - minden józan észérv ellenére - kidobta az éppen megtisztított hálót; és mit érzett, amikor elkezdtük azt kihúzni. Meghatódtam, és nagyon tudtam értékelni Péter szívét, a döntést… Nem vettem magától értetődőnek, természetesnek.
És azt hiszem, Jézus igenis értékeli azt, amikor közeledünk hozzá, és értékel bennünket.

házas kurzus

A házas kurzus olyan pároknak vagy házas embereknek szól, akik szeretnék, hogy megerősödjön a házasságuk, kapcsolatuk. Évente egy vagy két alkalommal, ősszel és/vagy tavasszal tartjuk a kurzust. Randi sorozatról van szó, ahol egyszerre vehetnek részt érdekes és tanulságos előadásokon és tölthetnek kettesben is időt a párok. A házas kurzus olyan készségek elsajátítását illetve fejlesztését teszi lehetővé, amelyek segítik a közös fejlődést, a bensőséges kapcsolat elmélyítését.
A helyszín az Eleven Centerben található Eleven Gusto Étterem szokott lenni. Itt zajlik a vacsora, az előadások és a beszélgetés, feladatmegoldás is. A házas kurzus világnézeti hovatartozástól függetlenül nyitottan vár minden érdeklődőt, de a program alapvetően a bibliai értékrenden alapszik.

Egy este menete a következőképpen alakul:

  • Minden alkalom 18.30-tól 21.00-ig tart.
  • Mindig egy finom vacsorával indul a program.
  • Azután rövid előadások (10-15 perc) és páros feladatok, beszélgetések váltogatják egymást.
  • A páros feladatokat alapvetően a pároddal kettesben kell megoldanotok.
  • Több rövid videó bejátszást is megnézünk közösen.
  • Eközben szolgálják fel a desszertet, tea, kávé fogyasztására is lehetőség nyílik.
  • Minden alkalom után kaptok házi feladatot, amit otthon kell megoldani közösen.

hazaskurzus_2.jpg

A kurzus 7 témára épülő alkalomból és egy záró partyból áll. A partyra elhívhatjuk azokat a barátainkat is, akiknek ajánljuk a következő kurzust.

Témák:

  • A házasság alapjai
  • A kommunikáció művészete
  • Konfliktuskezelés
  • A megbocsátás ereje
  • Após, anyós, avagy a múlt és a jelen
  • A jó szex és a pénzkezelés
  • A szeretet nyelve

hazaskurzus_1.jpg

A következő Házas-kurzus időpontjáról az alábbi címen érdeklődhetsz: anita.thoma[kukac]gref.hu

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet