üzenet

"Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!  Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak." (Péld 3,7-8)

Szó szerint így szólt az angol nyelvű fordítás: "Ne gondold, hogy magadtól el tudod dönteni, mi jó és mi rossz. Tiszteld az Örökkévalót, fordulj el és fuss el a gonosztól. Ha Őrá támaszkodsz, tested és elméd megszabadul a bűnös élet nyomorúságától, gyógyulást és egészséget tapasztal, és a lényegében erősödik meg."

Akik ismernek, tudják, hogy az életemben nagy kincs a férjem, gyermekem, testvéreim, gyülekezetem, barátaim, munkám. De azt is, hogy édesanyámat 22 éves koromban elvesztettem, édesapámmal 10 éve nincs kapcsolatom, és gyerekkoromban nagyon sok sérülést okozott. Sokat szenvedek a migréntől. Ha előjön, sokszor napokig se enni, se inni, se tevékenykedni nem tudok, egészen legyengülök. Nagyon sok áldást kaptam és kapok Istentől, de jellemző rám, hogy agyalok és kontrollálok, mert félek, hogy elvesztem a számomra fontos embereket. Hamis út azon töprengeni, hogy hogyan javíthatom meg magamat és másokat, hogyan lehetek boldogabb. Isten nagyon mélyen megérintett ezen az igeversen keresztül, egy ilyen migrénes néhány nap végén. Egyedül Ő tudja, mire van szükségem, rajta kívül nem találhatom meg.

Családi szerepek

Ahogy növekszünk a családban egyre több felelősséget veszünk magunkra. Ez a felelősség a gyülekezet családjában a szolgálatokban és az adományokban jelenik meg. Mindkettővel kapcsolatban az a meglátásunk, hogy valójában csak azoknak ajánljuk, akik tényleg úgy érzik, hogy felelősséggel elköteleződnek a gyülekezet felé, és a saját hitbeli növekedésük eredményeként érzik azt, hogy immár elég erősek, eléggé felnőttek ahhoz, hogy a gyülekezeti életben feladatot, szolgálatot, a terhek viseléséből való részesülést válasszák.

Ahhoz, hogy valaki a neki megfelelő szolgálatot, feladatot válassza két dologra van szükség. Az egyik, hogy ismerje a saját képességeit és azokat az ajándékokat, amikkel Isten a Szentlélek által késszé teszi szolgálatok elvégzésére, a másik pedig az imádság, amin keresztül Isten vezetni tud, hogy megtaláljuk az általa számunkra kiválasztott feladatokat.

További leírás a szolgálatokról.

Igehirdetés az adakozásról.

Ismerd meg, hogyan tudjuk templomunkat bővíteni az adományok által!

Gyülekezetünk életének kiadásait az alábbi számlaszámra történő befizetéssel tudod támogatni!

Gazdagréti Református Egyházközség 10918001-00000016-11890002

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet