üzenet

"Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonság-
ban élhessek!
" (Zsoltárok 4,8-9)

"Aznap, teljesen váratlanul felmondtak nekem a munkahelyemen. Megdöbbentem és egyre azt kérdeztem Istentől, hogy miért? És most hogyan tovább? Hogyan fogjuk fizetni a számláinkat, ha nem dolgozom? Nem volt kedvem semmihez. Mégis elmentem este egy előadásra, ahol a bibliáról volt szó. Hogyan íródtak az egyes könyvek, mikor és ki által, milyen történelmi tények vannak benne, stb. Az előadó minden alkalommal úgy kezdte az estét, hogy felolvasott egy zsoltárt. Az elsőnél kezdte és hétről-hétre sorban haladt. Akkor este a 4. zsoltár került sorra. Hallgattam és nem akartam először hinni a fülemnek, amikor a 8-9. verset olvasta, mert úgy éreztem, hogy Isten ezekkel a sorokkal akar megnyugtatni, és eloszlatni minden aggodalmam. Ezután még 3 hónapig voltam állás nélkül, de mindig adódott valami munka, hogy ne legyünk teljesen pénz nélkül, majd sikerült újra elhelyezkednem egy az előző munkahelyemnél jobb helyre. Így gondoskodott rólam Isten."

Élet a családban

Számos rendszeres programunk, alkalmunk az Isten családjában való növekedést segítik elő. Ahogy minden családban, úgy ebben a szimbolikus családban is vannak gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősebbek. Nem csak életkoruk szerint, de az Istennel való ismerkedés, a vele való kapcsolat elmélyítése, megerősítése szempontjából is.

Így mindannyian, akik haladunk az istenismeretben kicsiny lelki gyermekként kezdjük, botladozunk, majd növekszünk Isten kegyelméből és reményeink szerint mindannyian eljutunk oda, hogy hitben is felnőttekké váljunk.

Az ehhez hozzásegítő rendszeres alkalmainkat az életkori sajátosságok szerint alakítottuk ki. Így a GYEREKEKNEK vasárnaponként gyermekistentiszteletet, hétközben hittanórákat tartunk, évközben pedig több alkalommal játszóházat szervezünk.

12 éves kortól gyermekeink az IFI keretein belül ismerkedhetnek már mélyebben a hitbeli kérdésekkel és az élet számukra legfontosabb témáival és vasárnaponként IFI istentiszteletekkel várjuk őket a Kápolnában 10 órától.

A felnőtteknek szóló rendszeres programunk a HÁZICSOPORTOK, amelyekben kis csoportokban vagyunk együtt, így az egymással törődést, egymás terheinek hordozását, vagy egymás örömeiből részesülést rendszeresen megélhetjük. 

Nyugdíjas korú testvéreink számára NYUGDÍJASKLUBot tartunk, illetve minden évben több alkalommal vannak az egész családnak szóló programjaink is.

Fontos megemlíteni a HÁZAS KURZUS néven futó sorozatunkat, ami mindenkinek szól, aki párkapcsolatban él, és szeretnék jobbá tenni házasságukat.

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet