"Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok... Ezért legyetek ti is készen." (Mt 24, 42-44)

Eljött az életünknek az a szakasza, mikor szembesülünk vele, hogy akikre felnéztünk, akiktől közvetve az életet kaptuk, elgyengülnek, megbetegednek és elmennek. Azt hiszem minden gyermeknek nehéz szembesülni azzal, hogy aki eddig nekem a legerősebb volt, most jártányi ereje sincsen, beszélni is alig tud. Most, mikor mi is részesei lettünk ezeknek a pillanatoknak, döbbentem rá, mennyire csak elméletben halljuk ezeket az Igéket és Isten hazahívása mennyire váratlanul is érhet minket. Nem arra gondolok, mindig ezen elmélkedjünk, de ahogy az első Ige mondja, a mi akaratunknak is ideje van. Akkor mikor mi irányítunk. Akkor még rendezhetünk, beszélhetünk, bocsánatot kérhetünk, szerethetünk, szóval, tettel. Aztán lehet, hogy az utolsó időben már az az akarat, hogy maradjunk csendben, hogy nem mozoghatunk, talán a gondolataink sem tiszták, ez már nem a mi akaratunk, de ennek is ideje van. Ekkor már nehéz a másikhoz utat találni. Nem mindegy hogy ér minket ez az idő, és nem mindegy azoknak sem, akik kísérnek ezen az úton, még ebben is „kincset gyűjtünk” a gyerekeinknek, hogy ér az az óra minket!