üzenet

"Az Úr trónol az áradat fölött, ott trónol az Úr, az örökké való király. Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel." (Zsolt 40,10-11)

Egy nehéz év kezdetén…

A 2009-es évet bárányhimlővel kezdtük. Már ez is megviselte kis családunkat, de arra nem számítottunk, hogy ennél jön még rosszabb is. Legkisebb lányunk fél éves volt, amikor egyik reggel vele a karomon siettem a konyhába, az engem segítségül hívó nagyobbik gyermekünkhöz. Sietségemben nem láttam, hogy a következő lépésem egy földön fekvő naptárra fog esni. Ráléptem a naptárra, ami a lábam alatt a szőnyegen megcsúszott és a gyermekkel együtt a kezemben a földhöz csapódtam. Én alaposan megütöttem az oldalam, de kislányom rosszabbul járt, mert nem tudott felkészülni az esésre, és így védekezés nélkül esett velem együtt a szőnyegre. Nagyon sírt, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak, egy kis idő múlva a homlokán egy nagy duzzanat vált láthatóvá. Azonnal kórházba mentünk, ahol megállapították, hogy koponyatörést szenvedett két helyen – egyik oldalon 3 cm-es másikon pedig 5 cm-es törés van. Természetesen befektettek minket a kórházba egy hetes megfigyelésre. Nem kell részleteznem, hogy mit éreztem, és mit érzett az egész család: a miértek és a kétségbeesés egyszerre szorította össze a szívünket. Ekkor este az Úrnak is volt mondanivalója nekünk: a 40. zsoltár volt a napi ige. Ez a vers olyan volt számomra, mint a vihar elől menekülő embernek a barlang.

Ó Uram, hát látod a mi viharunkat, nem úgy vagyunk itt a kórházban, hogy tudtodon kívül lenne mindez, és te Ura vagy a helyzetnek, betöltesz minket békességeddel. Nincs olyan vihar, mely fölött ne lennél örökkévaló király – szakadt fel belőlem a hála és hódolat imádsága. És valóban ezek után olyan békességet adott Isten a szívembe, ami tudtam, hogy nem emberi, hanem Tőle való. És hála legyen Neki, hogy kislányunk meggyógyult, és nem volt szükség semmilyen orvosi beavatkozásra. Megtapasztaltuk, hogy valóban Úr és Király életünk minden helyzetében.

Aktuális tudnivalók!

A legújabb és legfontosabb tudnivalókat a gyülekezeti életünkkel kapcsolatban itt találod meg! Mindenképpen olvasd el!

Kedves Testvérek!

Istennek hála hazánkban csökken a járványveszély, a rendkívüli helyzet enyhül, bizonyára értesült mindenki az enyhítésekről. Az óvintézkedések (távolságtartás, maszk viselése) betartásával újra lehetőség nyílt találkozni, közösségi alkalmakat tartani. Erre nézve a gyülekezetek is kaptak ajánlásokat, ezek olvashatók is egyházunk hivatalos honlapján, a reformatus.hu oldalon.

Az elmúlt napokban többen érdeklődtek már az istentiszteletek felől, köszönjük a türelmet a tájékoztatás megszületésééig! Nem egyszerűen arról van szó, hogy mindent a régi állapotba visszafordítunk, hanem tulajdonképpen egy "harmadik" formában leszünk együtt.

A presbiteri közösséggel a következőre hívjuk a Testvéreket:

A szabályozásoknak megfelelően május 31-én vasárnaptól visszatérünk a látogatható istentiszteleti alkalmainkhoz, miközben az online forma is megmarad. Az első látogatható istentiszteleti alkalomra tehát pünkösd ünnepén kerül sor. 

Pünkösdkor ezt tervezzük:
- Istentisztelet 8.00-tól (közben felvétel, ami lemegy online 10-től) - erre hívjuk a 65 év felettieket.
- Istentisztelet 10.00-tól, amire a 65 év alattiakat várjuk. Egyszerre 50 főnél több nem tartózkodhat a templomban, így a bejáratnál számolni fogjuk az érkezőket. Aki nem jut be, annak a kápolnában vagy a teraszon biztosítunk helyet, ahová kihangosítjuk az istentiszteletet.
- Pünkösd hétfőn ugyanilyen rend szerint találkozunk.

A további vasárnapokon a következőket tervezzük:
- Istentisztelet 8.00-tól (közben felvétel, ami lemegy online 10-től) - erre hívjuk a 65 év felettieket.
- Istentisztelet 10.00-tól,  amire a 65 év alattiakat várjuk. Egyszerre 50 főnél több nem tartózkodhat a templomban, így a bejáratnál számolni fogjuk az érkezőket. Aki nem jut be, annak a kápolnában vagy a teraszon biztosítunk helyet, ahová kihangosítjuk az istentiszteletet.
- Istentisztelet 19.00-tól (júniustól már ilyenkor szoktuk) a délelőtti 10 órás alkalomnak megfelelően. A korábban esti alkalomra járókat buzdítjuk, hogy erre jöjjenek.

Egyházunk Elnökségi Tanácsának központi ajánlásában szerepel, hogy az úrvacsorát a gyülekezeti tagok személyes részvételével ne tartsunk. A presbiteri közösséggel arra jutottunk, hogy pünkösdkor még nem látjuk a feltételeit, hogy biztonságosan együtt legyünk az úrvacsorában, így nem leszünk úrvacsorai közösségben az ünnepen.

A gyermekistentiszteletekről: Azon családok számára, akik egészségesek és nyitottak arra, hogy újra bekapcsolódjanak személyesen az istentiszteletekbe (a járványügyi előírásokat betartva), szeretnénk pünkösdtől a gyermekistentiszteletek lehetőségét biztosítani. Számukra egy közös csoportot megnyitunk vasárnaponként a földszinti teremben. Kérjük, hogy olyan bölcsis, ovis gyermekekkel, akik nem tudják még a szájmaszkot viselni, ne látogassuk egyelőre a csoportot. Nagy valószínűséggel lesznek olyan családok is, akik távol maradnak még az istentiszteletektől, ezért továbbra is küldjük az online gyerekistentiszteleti anyagokat is.

Kérünk minden templomba érkezőt, hogy használjanak maszkot és miközben minden óvintézkedést megteszünk, mindenki mérlegelje, hogy eljön-e az alkalomra. Aki betegnek érzi egy kicsit is magát, azt megkérjük, hogy ne jöjjön!

Imádságban hordozzuk továbbra is ezekben a rendkívüli időkben gyülekezetünket, keresztyén testvéreinket világszerte!

 

 

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet