üzenet

"Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt." (Zsolt 91,15)

Életem folyamán hányszor és hányszor kerültem olyan helyzetbe, amikor tehetetlenségemben, kétségbeesésemben, fájdalmamban az Úrhoz kiáltottam. Istennek hála, tudtam, hogy kihez fordulhatok, mert már gyermekkoromban megismertem Őt. Az elmúlt év Karácsonyán menyem váratlanul súlyos beteg lett. Tele voltam aggodalommal érte, fiamért, unokámért. Egyik istentisztelet végén a lelkész ezzel az Igével bocsátotta el a gyülekezetet. Igen! Van kihez kiáltanom újra és újra! Istenünk egész teremtett világát szereti, és benne egészen személyesen minket is! Nála van szabadulás, ha kiáltunk, Ő meghallgat, Ő biztos menedék. Hányszor megtapasztaltam már ezt! Csak fel kell idéznem Isten szeretetének számtalan jelét az életemben, és belőle megerősítést nyernem. Mindennapi imádságom részévé vált a könyörgés értük, a teljes gyógyulásért, és a hálaadás a könnyebb időszakokért.

Adó 1+1 százalékának felajánlása!

A Magyarországon jelenleg érvényben lévő adójogszabályok szerint az éves jövedelmünk után befizetésre kerülő adónak 1+1%-át felajánlhatjuk egyházaknak és társadalmi szervezeteknek.

Kérjük, hogy adód 1+1%-át a Magyarországi Református Egyháznak és a Gazdagréti Református Alapítványnak ajánld fel!

Az elmúlt évben az 1%-os felajánlásokból 861 059 Ft folyt be, amelyet gyülekezetünk életének mindennapi kiadására fordítottunk.
A felajánlásokat ezúton is köszönjük!

A felajánláshoz szükséges információk:

Magyarországi Református Egyház technikai szám: 0066

Gazdagréti Református Alapítvány adószám: 18100961-1-43

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet