üzenet

"Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." (Mt 11,29)

"Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű." (Mt 11,30)

Tulajdonképpen általában szeretek autót vezetni. A közelmúltban például kifejezetten élveztem a tesztvezetést egy hibrid modellen…
Most valahogy úgy képzelem Jézus igájának felvételét, hogy kiszállok a kormány mögül - egy szép új autóból -, átnyújtom a kulcsot Jézusnak, majd beülök mellé. Becsukom az ajtót. Jézus elfordítja a kulcsot (vagy megnyomja a gombot), mosolyogva rám néz, és az autó elindul.
Sokszor a budapesti csúcsforgalomhoz hasonlít az életem: zsúfoltság, sok kereszteződés, piros lámpák, lassú haladás, frusztrációk… Persze egyfelől kényelmes dolog ilyenkor átadni a kulcsot, nincs több idegesség, stressz.
Másfelől szükség van hozzá arra a bizonyos alázatra, amit Jézus említ. Hiszen el kell engednem, hogy lássam előre, merre is fordulunk a következő sarkon, hol leszünk pár év múlva.
Megtehetem azt is az anyósülésen, hogy azon görcsölök, miért arra megyünk, miért nem váltunk már sávot; azon kapom magam, hogy a kezemben akarom tartani a saját vagy a családom életét, és (szinte) mindent nekem kell megoldanom.
De van más választásom is: hátradőlhetek, nézhetem Jézust a volán mögött, kint a többi autót, az embereket, a házakat, vagy akár a téli, csupasz fák ágait, sőt beszélgethetek Jézussal.
Nekem segít ez a kép. Szeretem felidézni, ha elfáradtam vagy kétségbeesek: kulcsátadás és irány az anyósülés! Jézus mosolyogva átveszi a kulcsot, és megyünk, VALAKI tudja hová.

Jöjj, megváltó Királyunk!

 

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT                                                                                                   AZ IGEHIRDETÉS MEGHALLGATÁSA

Jöjj, megváltó Királyunk

Lekció: Mt 20,29-34/Textus: Mt 21,1-11                                                                                                                                       2023. április 2.

(Thoma Anita)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet