üzenet

"Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték őt." (Mt 4,22)

 

Legtöbbször hosszú a lelki út addig, amíg végre letisztultan hangzik fel bennünk a kérdés: „Hol a helyem?” Ez a letisztultság pedig azt jelenti, hogy ekkor a válasz megtalálása érdekében, már bármit képesek vagyunk kockáztatni. Amikor ezt az igét olvastam, tudtam, hogy lépnem kell. Kapcsolatokat teremtenem, hogy megtaláljam a rám bízottakat. Hajnalban indult a vonatom, nem volt még tömegközlekedés, gyalog tettem meg a félórányi utat az állomásig. Városomban akkor elég sok volt a kóbor kutya. Útközben találkoztam néhánnyal, az egyik ki is szemelt, jött is felém. Nem éreztem fájdalmat. Gondoltam, elég, ha majd a vonaton nézem meg, biztos voltam abban, hogy nem sérültem. Ott aztán következett a megdöbbentő szembesülés: soha olyan mély sebet nem láttam még. Negyedórám volt eldönteni, elindulok-e így, vagy pedig leszállok, és azonnal kezeltetem magam. Világossá vált néhány perc alatt, hogy nem a visszafordulásnak, a szükséges és biztonságos megoldás keresésének van az ideje, hanem a továbbmenetelnek, az igei hívás folytatásának: a vízre lépésnek. Ennek a „kalandnak” a nyoma nem véletlenül maradt meg egész életemre: a sebhely emlékeztet a vízen járás ízére, lendületére, életem egyik legjobb döntésére, Isten óvó-védelmező szeretetére.

Jeremiás és az Ige - igehirdetés sorozat

Az Ige megszólítja Jeremiást - Jer 1,1-10 (ApCsel 22,1-21) 2008. szeptember 21. (Lovas András)

Hazug szavak, élő Ige… - Jer 7,1-8,3 (Mk 11,12-26) 2008. október 5. (Lovas András)

Az Ige emberének belső élete - Jer 15,15-21 (Mk 10,17-34) 2008. október 12. (Lovas András)

"Átkozott az a nap..." - Jer 20,7-18 (Mk 14,32-52) 2008. november 2. (Lovas András)

Válság az országban, válság az egyházban… - Jer 23,9-32 (1Pét 4,12-19) 2008. november 9. (Lovas András)

A gyógyíthatatlan gyógyulása - Jer 30,12-24 (Róm 4,13-25) 2008. november 23. (Lovas András)

Megtérés a megtérésből… - Jer 34,8-35,19 (Lk 3,1-17) 2008. november 30. (Lovas András)

A személyes vigasztalás üzenete - Jer 45 (Zsolt 6) 2008. december 7. (Lovas András)

Ige a népek között - Jer. 51.1-24 (Jel. 18.-19.5) 2008. december 21. (Lovas András)

Jeremiás életének vége: hűség az Igéhez - Jer. 42.1-43.7 (Ján. 21.15-25) 2009. január 4. (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet