üzenet

"Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!  Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak." (Péld 3,7-8)

Szó szerint így szólt az angol nyelvű fordítás: "Ne gondold, hogy magadtól el tudod dönteni, mi jó és mi rossz. Tiszteld az Örökkévalót, fordulj el és fuss el a gonosztól. Ha Őrá támaszkodsz, tested és elméd megszabadul a bűnös élet nyomorúságától, gyógyulást és egészséget tapasztal, és a lényegében erősödik meg."

Akik ismernek, tudják, hogy az életemben nagy kincs a férjem, gyermekem, testvéreim, gyülekezetem, barátaim, munkám. De azt is, hogy édesanyámat 22 éves koromban elvesztettem, édesapámmal 10 éve nincs kapcsolatom, és gyerekkoromban nagyon sok sérülést okozott. Sokat szenvedek a migréntől. Ha előjön, sokszor napokig se enni, se inni, se tevékenykedni nem tudok, egészen legyengülök. Nagyon sok áldást kaptam és kapok Istentől, de jellemző rám, hogy agyalok és kontrollálok, mert félek, hogy elvesztem a számomra fontos embereket. Hamis út azon töprengeni, hogy hogyan javíthatom meg magamat és másokat, hogyan lehetek boldogabb. Isten nagyon mélyen megérintett ezen az igeversen keresztül, egy ilyen migrénes néhány nap végén. Egyedül Ő tudja, mire van szükségem, rajta kívül nem találhatom meg.

Igehirdetés a szexualitásról - igehirdetés sorozat

"Miért van szükség egy a szexualitásról szóló igehirdetéssorozatba fogni? Igazolja-e valami azt, hogy a gyülekezetben több alkalommal is ezzel a sokszor elhallgatatott, ám mindenütt jelenlévő kérdéssel foglalkozzunk? A szexualitásról azért kell beszélni a szószéken, mert ettől a témától hangos és ezzel van tele az egész világ. Ez persze nem azért indít bennünket is a szólásra, mert követnünk kell a divatos áramlatokat. Nem lehet az az indok, hogy népszerűnek és mainak kell lenni, ha nem akarjuk, hogy kiürüljön a templom. Nem ezért döntöttem úgy, hogy több alkalommal szóljak erről a kérdésről. Amikor rádióból, televízióból, újságokból, internetről, filmekből folyamatosan érnek bennünket a látható, vagy hallható, olvasható információk a szexről, amikor ezek túlnyomó többsége Istent, az ő akaratát, valamint az ember méltóságát és érdekét súlyosan rombolja, nem lehet, hogy ne beszéljünk mi is minderről."

A szexualitás bibliai alapvetése - 1Móz 1,26-28; 2,18-3,23 (Ef 5,21-33) 2001. augusztus 26. (Lovas András)

Dicsőítsétek Istent testetekben! - 1Kor 6,12-20 (Ez 16,1-25; 36-42; 59-63) 2001. szeptember 16. (Lovas András)

A keresztyén gyülekezet és a szexuális bűn - 1Kor 5 (Jn 8,1-11) 2001. szeptember 23. (Lovas András)

Szexualitás a házasságban - 1Kor 7,1-7 (Énekek 2) 2001. október 14. (Lovas András)

A házassági elválásról - 1Kor 7,10-16 (Mt 19,1-12) 2001. október 28. (Lovas András)

Akik egyedül élnek… - 1Kor 7,25-35 (Róm 6,1-14) 2001. november 25. (Lovas András)

A homoszexualitásról - 1Kor 6,9-11 (Jn 8,1-11) 2001. december 16. (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet