üzenet

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28)

"Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."

 

Egy évig „”kerülgetett” ez az ige. Mint a légy a nyári melegben. Csak azt veszed észre, hogy már megint rád repül, és kellemetlenül kínosan söpröd le. Már akkor tudod, hogy még találkozni fogtok. Így ment ez akkoriban köztem és Isten közt. Egyetemi kötelezettségek, egy bibliakör vezetése, a szüleimtől való elszakadás: mind újszerű és néhol fájdalmas volt. Kollégiumban éltem, ahol sosem lehettem egyedül. Mindez időben behatárolt, s gátolt az Istennel való csendességben. Erőmön felül is jelen akartam lenni minden munkámban. Szívtam magamba a Szentlélek erejét, mint a szivacs, de a terhekben végelgyengülve aztán feladtam. Még mindig nem értettem ezt az igét. Aztán a dolgok - érdekes mód - mentek tovább a maguk útján, a sajátjaim is. Isten terve nem állt meg attól, hogy pihenni kényszerültem. Adott mellém segítőket, akik barátok, munkatársak, családtagok, gyülekezeti testvérek, hittestvérek formájában mellém szegődtek, és a feladataimban betöltötték az én hiányomat. Ez nem azt jelentette, hogy felesleges vagyok, hanem azt, hogy nem az én erőm által érek célhoz. Nem vesztettem el az állásomat az Isten szolgálatában azért, mert gyenge mertem lenni. Krisztus utána ment még  egy báránynak is. . Elképzelhető, hogy a bárány nem figyelmetlen volt, csak fáradt. Merjünk ma pihenni! Merjünk nemet mondani! Ő kipótolja a hiányainkat.

Bölcsesség - igehirdetés sorozat

A bölcsesség kezdete - Péld. 1.1-9, 3.19-22 (1Kir 3.1-15) 2013. február 17. (Lovas András)

A bölcsesség magunkhoz ölelése - Péld. 1.20-2.15 (Mt. 11.25-30) 2013. február 24. (Lovas András)

A bölcsesség lényege: bizalom - Péld. 3,1-12 (1Kor. 1.18-25) 2013. március 3. (Lovas András)

Melyik bolond vagy? - Péld. 9. (Lk. 5.27-32) 2013. március 17. (Lovas András)

Büszkeség - alázat - Példabeszédek (Lk. 19.28-44) 2013. március 24. Virágvasárnap (Lovas András)

Mégis! - Példabeszédek 30,24-28 és Ézsaiás 53,10-12 2013. 03. 29. Nagypéntek (Lovas András)

Elég! - Péld 30, 15-16; Jel 20, 11-15 (Mt.28) 2013. március 31. Húsvét (Lovas András)

Irigység - megelédettség - Példabeszédek (Mt. 3.13-17) 2013. április 7. (Lovas András)

Harag - önuralom - Példabeszédek (Ef. 4.17-32) 2013. április 14. (Lovas András)

Egy asszony dicsérete - Péld. 31.10-31 (Ef. 5.21-33) 2013. május 5. (Lovas András)

Bölcsesség, szesz, Szentlélek - Péld. 23.29-35, Ef. 5.15-20 (Ézs 55.1-11) 2013. május 12. (Lovas András)

A szív megértése (1.) - Példabeszédek (Lk. 4,14-21) 2013. június 2. (Lovas András)

A szív megértése (2) - Példabeszédek (Mk. 2,1-12) 2013. június 16. (Lovas András)

A biblikus meditálás - Zsolt. 119, 1-16 (Jn. 14, 1-11) 2013. június 23. (Lovas András)

Lustaság - szorgalom - Példabeszédek (Mt 25,14-30) 2013. szeptember 1. (Lovas András)

Szegénység - gazdagság - Példabeszédek (Fil 4, 10-20) 2013. szeptember 15. (Lovas András)

Vagyon: élet vagy vétek? - Példabeszédek (Mt. 25.31-46) 2013. szeptember 22. (Lovas András)

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek - Példabeszédek (Lk. 15.1-3, 11b-32) 2013. október 13. (Lovas András)

A bölcsesség otthon: férj és feleség - Példabeszédek (1Pét. 3.1-9) 2013. október 20. (Lovas András)

Az idegen asszony - Példabeszédek 7. (1Pét. 1.13-25) 2013. október 27. (Lovas András)

Mértékletesség elvitelre - Példabeszédek (2Tim 1, 1-14) 2013. november 03. (Thoma László)

Szavaink hatalma - Példabeszédek, Mt. 23.34b (Jk. 3.1-12) 2013. november 17. (Lovas András)

Igaz barát - Példabeszédek (Jn. 15.9-17) 2013 december 1. (Lovas András)

Látás, tervezés, isteni kormányzás - Példabeszédek (Jak. 4.) 2013. december 8. (Lovas András)

A bölcsesség játéka  - Példabeszédek 8.22-36 (Jn.1.1-14) 2013. december 15. (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet