üzenet

"Az ő kezében van minden élőnek a léte és a minden emberi testnek adott lélek.” (Jób 12,10)

"Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő.” (Jób 12,16)

Évek óta tudtam, hogy van egy epekövem és növekszik évről évre. Az orvosok azt mondták, hogy ha nincs semmilyen panaszom, akkor nem kell háborgatni. Amikor elkezdtünk az esküvőnkre készülni és tervezgetni a jövőt, akkor az egyik ismerősöm, aki tudott az epekövemről, figyelmeztetett, hogy ez még gondot okozhat a gyermekvállalásnál és jobb előbb kivenni. Nem éppen egy epeműtét volt a terv az esküvő előtt pár hónappal, de meg kellett történnie. Persze felmerült a kérdés bennem, hogy miért történik ez velem. Elkezdtem még korábban olvasni Jób könyvét, ami a szenvedésről szól. Isten nagyon biztatott és biztat ezen a könyvön keresztül, hogy a betegségem nem valami bűn következménye, nem csináltam semmit rosszul. Nem mindig tudok és kell a miértekre választ találni, pedig szeretem tudni a választ.,Amit tudnom kell ebben a helyzetben az az, hogy nem kell félnem, mert Isten vigyáz rám, és bármi történik, velem van. Már túl vagyok a műtéten, szépen gyógyulok. Hála legyen Istennek érte!


Az Ige növekedése - Igehirdetés sorozat

Tanúim lesztek - ApCsel. 1.1-14 (Ézs. 44.1-8) 2009. február 1. (Lovas András)

A Szentlélek kitöltetése és az Ige növekedése - ApCsel. 2.1-41 (2Móz. 19.10-25) 2009. február 8. (Lovas András)

A Szentlélekkel teljes gyülekezet - ApCsel. 2.42-47 (Ez. 34.11-24) 2009. február 15. (Lovas András)

Jézus neve - ApCsel. 3.1-4.12 (Ézs. 35.) 2009. február 22. (Lovas András)

Mi az imádság? - ApCsel. 4.13-31 (Zsolt. 2) 2009. március 1. (Lovas András)

A Szent jelenléte - ApCsel. 4.32-5.16 (Ézs. 6.) 2009. március 8. (Lovas András)

Jézus képe rajtunk - ApCsel. 6.8-7.60 (2Kor. 3.12-4.6) 2009. március 29. (Lovas András)

A megtérést munkáló Jézus - ApCsel. 9.1-22 (Jer. 1.1-10) 2009. április 26. (Lovas András)

Péter megtérése - ApCsel. 10 (2Móz. 10.12-22) 2009. május 10. (Lovas András)

A missziói gyülekezet élete és titka - ApCsel. 11.19-30, 13.1-3 (Róm. 6.1-14) 2009. május 17. (Lovas András)

Összeütközés a sötétség erőivel - ApCsel 13.4-12 (Lk. 3.21-22, 4.1-13) 2009. május 24. (Lovas András)

Egy nagy jelentőségű "munkaértekezlet" - ApCsel. 15.1-21 (ApCsel. 2.1-21) 2009. május 31. (Lovas András)

Az evangélium a filozófiák piacán - ApCsel. 17.16-32 (1Kor. 1.18-31) 2009. június 14. (Lovas András)

Közelítés vagy teljesség? - ApCsel. 18.24-19.7 (Lk. 3.1-22) 2009. október 11. (Lovas András)

Az evangélium ereje Efézusban - ApCsel. 19.8-40 (Lk. 10.1-20) 2009. október 18. (Lovas András)

Egy vezető a vezetőknek - ApCsel. 20.17-38 (Lk. 22.7-30) 2009. november 1. (Lovas András)

Az evangélium életformáló ereje - Apcsel. 24. (Mt. 10.1-23) 2009. november 15. (Lovas András)

Mit tesz a küldetéstudat? - ApCsel. 27. (Lk. 3.1-17) 2009. november 29. Advent (Lovas András)

A kitárult jövő - ApCsel. 28.11-31 (Jel. 22.6-11) 2009. december 20. Advent (Lovas András)

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet