üzenet

"Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt." (Zsolt 91,15)

Életem folyamán hányszor és hányszor kerültem olyan helyzetbe, amikor tehetetlenségemben, kétségbeesésemben, fájdalmamban az Úrhoz kiáltottam. Istennek hála, tudtam, hogy kihez fordulhatok, mert már gyermekkoromban megismertem Őt. Az elmúlt év Karácsonyán menyem váratlanul súlyos beteg lett. Tele voltam aggodalommal érte, fiamért, unokámért. Egyik istentisztelet végén a lelkész ezzel az Igével bocsátotta el a gyülekezetet. Igen! Van kihez kiáltanom újra és újra! Istenünk egész teremtett világát szereti, és benne egészen személyesen minket is! Nála van szabadulás, ha kiáltunk, Ő meghallgat, Ő biztos menedék. Hányszor megtapasztaltam már ezt! Csak fel kell idéznem Isten szeretetének számtalan jelét az életemben, és belőle megerősítést nyernem. Mindennapi imádságom részévé vált a könyörgés értük, a teljes gyógyulásért, és a hálaadás a könnyebb időszakokért.

Márk-dráma (április 18. 18-20 óra)

Idén nagycsütörtökön passiójáték keretében, készülve az ünnepre, 15 fiatal a Márk drámát adja elő.

A Márk "kísérlet" egy interaktív előadás, amely Jézus életét mutatja be a bibliai Márk evangéliumát feldolgozva. Humoros, modern, 21. századi nyelvezettel elevenedik meg Jézus örömhíre. Rendhagyó körszínház jellegéből adódóan a színpad és a nézőtér egybeolvad, az események a nézők között történnek. A 90 perces interaktív előadás különlegessége, hogy Jézus szavain kívül minden más szereplő improvizatív módon rögtönöz, és díszletekre illetve jelmezekre sincs szükség.

A Márk drámát országszerte több mint 11.000 ember látta 100 helyszínen 60 gyülekezet közreműködésével. Humoros, de egyben komoly és elgondolkodtató kikapcsolódás.

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet