üzenet

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." (Jer 29,11)

„Na ne vicceljünk! Nehogy már ne én irányítsam a saját dolgaimat és valaki még jobban is tudja, mint én, hogy mi a jó nekem?” - cinikusan zúgolódott az egóm. „Ha meg terve van az Úrnak az életemmel, akkor jó volna tudni, hogy mi is az. Jó lenne belekukucskálni. Vajon az-e, amit én gondolok jónak, és amit én tervezek és szeretnék? Talán tudnék még változtatni rajta, ha nem tetszik.”
Örülök, hogy Jézus megszabadított ettől a régi énemtől és megtanított elfogadni, hogy a Mindenható ismeri az egész életemet, sőt egyedül csak Ő tudja igazán mire van szükségem és mi a jó nekem. Nem csodálatos ez a tény és az ígéret, hogy az Úr nem a pusztulásunkat tervezi, hanem boldog jövőt tartogat a számunkra?

Adventi, karácsonyi ünnepi alkalmaink

Idén az adventi programjaink jelentős része közvetlenül a karácsonyi ünnepet előzi meg.

Az a célunk, hogy közösen együtt hangolódjunk rá az ünnepre. Ezt az időszakot egy nagy gyülekezeti hálaadással, szeretetvendégséggel kezdjük és a karácsonyi úrvacsorás istentiszteleten zárjuk.

  • December 3-án advent első vasárnapján úrvacsorás istentisztelet
  • December 15-én, 16 órától nyugdíjas karácsony a fiatalok szolgálatával.
  • December 16-án, 16 órától Adventi gyülekezeti délután. Itt hangolódhatunk rá együtt gyülekezeti közösségként is az ünnepre. Lehetőségünk lesz az év végi fényképes beszámoló megtekintése mellett kiscsoportokban beszélgetni a hálánkról, az ünnepről.

December 21-22: „Előkészítő istentiszteletek”

  • December 21. 18:00: Kápolna
  • December 22. 18:00: Kápolna

December 24-én 10-től istentiszteletet és 15 órától szentesti áhítatot tartunk.

December 25-én 10 órától karácsonyi ünnepi istentisztelet lesz úrvacsorai közösséggel. (Gyermekistentisztelet is lesz)

December 26-án 10 órától karácsonyi ünnepi istentisztelet lesz úrvacsorai közösséggel. (Nincs gyermekistentisztelet!)

December 31-én 10-től istentiszteletet és 16 órától óévi istentiszteletet tartunk úrvacsorai közösséggel. (Nincs gyermekistentisztelet!)

2018. január 1-jén 10 órától újévi istentisztelettel kezdjük az évet. Este pedig újévi dicsőítő istentisztelet lesz este 18 órai kezdettel. Mindkét alkalom alatt lesz gyermekvigyázás.

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet