üzenet

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya." (Ján 12,26)

Abszolút követésben…

Érdekes, ahogy néha az Úr készít minket egy-egy helyzetre, életszakaszra. 2011-ben ünnepeltük a tízedik házassági évfordulónkat, és amikor 2001-ben nászúton voltunk megfogadtuk, hogy tíz év múlva visszamegyünk oda. Így is történt, sikerült megszervezni az utat és a gyermekeink elhelyezését is. Minden nagyon szépen alakult, amikor második napon megcsípett úszás közben egy medúza. A fájdalmat és a duzzanatot sikerült enyhíteni egy gyógyszertárban beszerzett krémmel és tablettával. De utána mindig nagyon félve mentem a tengerbe és néztem, kémleltem a vizet, hogy hol jöhet medúza (amit amúgy is elég nehéz észrevenni). Emiatt nagyon elfáradtam úszás közben, és nem is tudtam felhőtlenül örülni neki. Egyik nap azt mondta a férjem, hogy ússzak utána. Ettől jóval nagyobb biztonságban éreztem magam –pedig tudtam, hogy nincs nála „medúzaészlelő” - mégis azzal, hogy ő ment elől, felszabadított az alól, hogy állandóan kémleljem a vizet, és újra elkezdtem élvezni az úszást.

Mikor hazajöttünk rájöttem, hogy a nyári utazás, a medúzacsípés az Úr „előkészítő tanfolyama volt”: nagyon féltem a szeptembertől, mert sok új és nehéz dolgot tartogatott a következő tanév számunkra. Gyermekünk akkor kezdte az első osztályt, én akkor végeztem az utolsó évet a hittanoktatói szakon, és már volt nyolc hittan órám – ami a szolgálatokkal együtt, egy félállásnyi munkaidő volt .. Ezekben a nyár végi napokban szólt hozzám Jézus a fenti igeszakaszon keresztül.

Mintha a nyári élménnyel együtt ezt mondta volna: „Tudom, hogy félsz, tudom, hogy aggódsz, de ha engem követsz, nem kell félned semmitől. Ahogyan elmúlt a medúzától való félelmed attól, hogy a férjed követted, úgy fogok én is előtted haladni, te csak egy dologra figyelj: Rám.” Ha visszagondolok, még mindig mintha vállamon érezném annak az évnek a rengeteg terhét, és mégis hálás vagyok érte, mert legnehezebb terheimet Ő a vállán hordozta, velem együtt…

Erkölcstan vagy hittan?

Lassan közeledik a beiratkozás, a szülők sorra veszik, mely iskolák lennének legalkalmasabbak a gyermekeik számára. De beiratkozásnál nemcsak egy iskola mellett kell letenni a voksot, hanem dönteni kell arról is, hogy erkölcstanra vagy hit-és erkölcstanra írassák a gyermeküket.

Az alábbiakban tájékozódhatnak, hogy miért érdemes a hit-és erkölcstant választani gyermekük számára. Néhány gyakran felmerülő kérdés megválaszolásával is igyekeztünk segíteni Önöket a döntés meghozatalában. Ha az információs anyag elolvasása után még maradt megválaszolatlan kérdésük, bátran keressék meg vele két hittanoktatónkat!


REFORMÁTUS HIT- ÉS ERKÖLCSTAN

Kedves Szülők!

Immár ötödik éve kap helyet az órarendbe iktatott heti hit-és erkölcstanoktatás. Szeretnénk néhány kérdés megválaszolásával segíteni döntésüket.

Miért választják a gyerekek és a szülők szívesen a hittant?

  • mert részese lehet a gyermek, egy 2000 éves utazásnak, amelyben a vezetőnk Jézus
  • mert játékos, beszélgetős formában ismerhetik meg Istent és az Ő szeretetét a bibliai történeteken keresztül
  • mert nem a tanuláson van a hangsúly, hanem azon, hogy felszabadult, szeretetteljes légkörben kerüljünk közelebb mind Istenhez, mind a teremtett világhoz
  • mert itt lehetőség van vélemények, saját gondolatok megfogalmazására
  • mert itt nemcsak az értelmi intelligencia fejlődik, a keresztyén kultúra és a Biblia világának megismerésével, hanem az egyes bibliai történetek üzenetét megfejtve, az érzelmi intelligencia is
  • mert jó közösségbe kerülnek a gyerekek, ahol hasonló értékrendű társakkal és családokkal találkozhatnak

hittan.jpg

 Mikor vannak az órák?

A hit- és erkölcstan órákat órarendben, az erkölcstannal párhuzamosan tartjuk egy másik teremben.

Hogyan jelentkezhetek rájuk?

Az első osztályba jelentkezők a beiratkozáskor jelzik külön papíron, milyen felekezet (református, katolikus, evangélikus) óráján szeretnének részt venni.

A felsőbb osztályokba járók az iskola által megjelölt időpontig jelzik írásban, melyik órát választják (legkésőbb május 20-ig).

Van-e feltétele a hit-és erkölcstanra jelentkezésnek?

Nincs semmilyen feltétele a hittanórára való járásnak. A templomba járás és a keresztség sem feltétel, de természetesen, ha ezek jelen vannak a család életében, segítik a hitre nevelés folyamatát.

Ha valaki erkölcstanról iratkozik át, kell-e különbözeti vizsgát tenni, be tud-e kapcsolódni a hittanoktatásba?

Nem szükséges különbözeti vizsgát tenni. Viszont érdemes a hittanoktatóval egyeztetni, hogy hogyan tudják segíteni a gyermek tananyaghoz, csoporthoz való kapcsolódását. A tapasztalat azt mutatja, hogy az átiratkozó gyerekek, zökkenőmentesen be tudnak kapcsolódni a hittanórák tanulási folyamatába.

Kik tartják az órákat?

Minden hit- és erkölcstan órát felkészült, tapasztalt (nem hatvan órás képzésen részt vett, hanem három éves főiskolai tanulmánnyal szerzett diplomával rendelkező) hittanoktató tart.

Bízunk benne, hogy sikerült felmerülő kérdéseikre választ adni, és ezzel döntésüket megkönnyíteni a református hit-és erkölcstanoktatás mellett. Amennyiben még maradt kérdésük, bátran keressenek minket:

A tájékoztató innen le is tölthető pdf-ben!

A Református Egyház honlapján további útmutatást találhatnak a témával kapcsolatban!

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet