üzenet

…minden a tiétek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené. (1Kor 3,22b-23)

Édesapám temetésén értettem meg igazán, mit is jelentett szüleim és az én addigi életemben ez az Ige. Eljött a temetésre édesapám ifjúsági vezetője, az akkor már 91 éves Dobos Károly lelkipásztor. Nagyon kedvesen beszélt édesapám fiatalkoráról, és elmondta, hogy édesapám megtérésekor a Heidelbergi Káté 1. kérdésére adott válasszal vallotta meg hitét. „nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett…” Édesapám tettekkel bizonyította ezt minden nap párjának és négy gyermekének. Jézus mondja „a te hited megtartott téged”. És ez a hit nemcsak édesapámat tartotta meg, hanem vele együtt minket is a nehézségek ellenére. Azóta is, ha a sírjánál megállunk, és ezt olvassuk a sírkövén, tudjuk, hogy ez a teljes és boldog élet titka.

Anna imacsoport

Anna-imacsoport indul a gyülekezetünkben, azzal a hittel és reménységgel, hogy Istenhez vihetjük együtt is a gyermekáldásért való könyörgésünket!

Ma Magyarországon a párok 10-15%-a hiába vágyik arra, hogy gyermeke születhessen. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 7-ből egy pár meddő. Ebben a testileg-lelkileg terhelt állapotban az ember sokszor teljesen tehetetlen.

Ezért: Anna-imacsoport indul a gyülekezetünkben, azzal a hittel és reménységgel, hogy Istenhez vihetjük együtt is a gyermekáldásért való könyörgésünket, úgy mint a Bibliában szereplő Anna.

Az Anna-imacsoportban havonta egyszer szerda esténként találkozunk 18-óra és 20 óra között

Az idei dátumok:

November 11. -én lesz az első imacsoport, majd
December 9.-én.

Szeretettel várjuk mindazokat, akik legalább egy éve hiába várják gyermekük megfoganását, megszületését. Várjuk azokat is, akik örökbefogadásra várakoznak vagy első gyermekük után a második születését várják hiába több éve.

Kérjük, hogy aki nem érintett, de szívén viseli az ügyet, imádsággal támogassa a csoportot!

Jelentkezéseket az anita.thoma[kukac]gref.hu email címre november  1-ig várjuk.

Kérdéseitekkel forduljatok  Félné Semsei Ágihoz vagy Anitához.

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet