üzenet

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya." (Ján 12,26)

Abszolút követésben…

Érdekes, ahogy néha az Úr készít minket egy-egy helyzetre, életszakaszra. 2011-ben ünnepeltük a tízedik házassági évfordulónkat, és amikor 2001-ben nászúton voltunk megfogadtuk, hogy tíz év múlva visszamegyünk oda. Így is történt, sikerült megszervezni az utat és a gyermekeink elhelyezését is. Minden nagyon szépen alakult, amikor második napon megcsípett úszás közben egy medúza. A fájdalmat és a duzzanatot sikerült enyhíteni egy gyógyszertárban beszerzett krémmel és tablettával. De utána mindig nagyon félve mentem a tengerbe és néztem, kémleltem a vizet, hogy hol jöhet medúza (amit amúgy is elég nehéz észrevenni). Emiatt nagyon elfáradtam úszás közben, és nem is tudtam felhőtlenül örülni neki. Egyik nap azt mondta a férjem, hogy ússzak utána. Ettől jóval nagyobb biztonságban éreztem magam –pedig tudtam, hogy nincs nála „medúzaészlelő” - mégis azzal, hogy ő ment elől, felszabadított az alól, hogy állandóan kémleljem a vizet, és újra elkezdtem élvezni az úszást.

Mikor hazajöttünk rájöttem, hogy a nyári utazás, a medúzacsípés az Úr „előkészítő tanfolyama volt”: nagyon féltem a szeptembertől, mert sok új és nehéz dolgot tartogatott a következő tanév számunkra. Gyermekünk akkor kezdte az első osztályt, én akkor végeztem az utolsó évet a hittanoktatói szakon, és már volt nyolc hittan órám – ami a szolgálatokkal együtt, egy félállásnyi munkaidő volt .. Ezekben a nyár végi napokban szólt hozzám Jézus a fenti igeszakaszon keresztül.

Mintha a nyári élménnyel együtt ezt mondta volna: „Tudom, hogy félsz, tudom, hogy aggódsz, de ha engem követsz, nem kell félned semmitől. Ahogyan elmúlt a medúzától való félelmed attól, hogy a férjed követted, úgy fogok én is előtted haladni, te csak egy dologra figyelj: Rám.” Ha visszagondolok, még mindig mintha vállamon érezném annak az évnek a rengeteg terhét, és mégis hálás vagyok érte, mert legnehezebb terheimet Ő a vállán hordozta, velem együtt…

Ki lesz isten országa vendége?

AZ IGEHIRDETÉS LETÖLTÉSE PDF FÁJLKÉNT                                                                                                     AZ IGEHIRDETÉS MEGHALLGATÁSA

Ki lesz Isten országa vendége?

(A Nagy Vacsora 3.)

Lekció: Jel. 19. 1-10 /  Textus: Lk. 14. 1-24                                                                                                                                             2007. szept. 16.

Jézus együtt étkezik a farizeusok egyik vezetőjével, egy nyilvánvalóan gazdag, befolyásos és fontos emberrel. A közös ebéden, amelyen nem éppen barátságosan figyelik Jézust és minden lépését, egy beteg – vízkóros - ember kerül Jézus elé. Valószínű, hogy nem véletlenül; mivel szombat van, lehetséges, hogy provokálni akarják Jézust: vajon mit fog tenni? Jézus meggyógyítja az embert, és ennek kapcsán újra szembesíti a törvény betűjéhez kínosan ragaszkodó farizeusokat és írástudókat szeretetlenségükkel.

Az étkezés azonban tovább folyik, amint Jézus is tovább tanít. Először két példázatot mond. Ezeket az váltja ki, hogy miközben a farizeusok figyelik Jézust, Jézus is figyeli a meghívottakat. Látja, hogyan válogatják az előkelő helyeket. Mindenki a lehető legtöbbet akarja kihozni a gazdag és előkelő ebédből: és ez nemcsak arra az igyekezetre vonatkozik, hogy a legjobb falatokat kapja, de arra is, hogy mások szemében jelentős embernek tűnjön, ill. minél közelebb kerüljön az igazán fontos emberekhez. Az ebéd a presztízsről szól, a bennfentességről, valamint a fontos és hasznos kapcsolatok építéséről, fenntartásáról. Jézus első felszólítása arra vonatkozik, hogy senki ne törekedjen a fő helyre, hanem várja meg, hogy a vendéglátó szólítsa, ha azzal szeretné megtisztelni, hogy fő helyre ülteti. Arról nem beszélve, hogy micsoda szégyen, ha valakit egy nagyobb tiszteletet érdemelő személy kedvéért elültetnek az önkéntesen elfoglalt főhelyről. Ezek a gondolatok azonban mindjárt egy másikat vezetnek be: „Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.” Miközben mindenki hálálkodik a vendéglátónak vendégszeretetéért, mindenki tudja jól, hogy itt komoly érdekek vannak jelen. A vendégséget illik viszonozni, a vezető farizeus a végén biztosan jól fog járni. Jézus szavai rámutatnak erre a hátsó szándékra, valamint egy váratlan és meglepő utat adnak az illusztris vendégek elé: azokat hívják vendégségbe, akik biztosan nem tudják azt viszonozni. Ezzel igaznak bizonyulnak Isten színe előtt is.

Az vendégség körüli magatartás kérdéseitől az Isten országához érkezett el Jézus. Talán ez tetszett meg annyira az egyik jelenlévőnek, hogy így kiáltott fel: „Boldog az, aki Isten országának a vendége!” Lehet, hogy lelkesen mondta, érezve Jézus szavaiban Isten uralmának a jelenlétét. De az is lehet, hogy csak „úgy” mondta, mintegy megszokásból, a vallásos tradíciók megerősítése céljából. Hiszen minden zsidó úgy képzelte el Isten országának az eljövetelét, Isten uralmának a beteljesedését ebben a világban, mint egy hatalmas nagy vacsorát, egy nagy lakomát. Ézsaiás próféta így szól erről: „Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. ... Véget vet a halálnak örökre! Az Én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról.” (Ézs. 25. 6,8) Jézus, az utolsó vacsora alkalmával, az úrvacsora szereztetésekor, halálára és visszajövetelére nézve mondja: „nem iszom mostantól a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.” (Mt. 26.29) Jézus itt a messiási lakomára utal, amiről a Jelenések könyvében úgy olvastuk, mint a Bárány menyegzőjének lakomájáról. (Vö. még: Mt. 8.11, Lk. 13.29) Az ünnepi lakoma képe arra utal, hogy „nincsen olyan igazi, Isten által támasztott potenciális étvágy, vágy, vagy kívánság bennünk, amely nem nyerne megelégítést, sőt azok leggazdagabb és legnagyszerűbb betöltése várható.” (Gooding, Az evangélium Lukács szerint, 223) Erről a nagy vacsoráról, Isten országának a beteljesedéséről mondja a névtelen vendég: „Boldog az, aki Isten országának a vendége!”. És Jézus belekezd egy újabb példázatba, amely arról szól, hogy ki lehet, ki lesz majd ott ezen a vacsorán.

Nagy Vacsorára készülünk. Szóltam arról, hogy Jézus is együtt evett a bűnösökkel. Hallottunk a vendégszeretet, a befogadás és a misszió elengedhetetlen kapcsolatáról. Hívogatjuk a vendégeket jövő szerdára, a templomba, a Nagy Vacsorára, ami egyben az Alfa kurzus nyitóalkalma is. De sokkal többről van itt szó! A mi Nagy Vacsoránk egy kicsit előképe az Isten országa nagy lakodalmának. Sőt, a mi Nagy Vacsoránk részese szeretne lenni annak, ahogy maga Jézus elhívja és felkészíti az övéit a Bárány menyegzőjére, arra a csodálatos és szeretettel teli ünnepre, amikor szemtől szembe ott leszünk vele, ahol már nem lesz sem halál, sem gyász, sem fájdalom, sem jajkiáltás. De kik lesznek ott ezen az ünnepen, és kik nem lesznek ott? Erről szól a nagy vacsora példázata.

I. Az első meghívás és az elutasítás

 „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van.” A történetbeli vendéglátó elküldte a meghívókat korábban, és a vendégek azt üzenték, elfogadják a meghívást, és részt vesznek a vacsorán. Ezzel a reménységgel készül emberünk arra, hogy hamarosan együtt lesz barátaival. Nagy vacsorát készített, sok vendéget hívott meg. Érzékeljük, hogy nem úgy kalkulált, mint az, aki szűkös keretek között rendez vacsorát. Nem azon gondolkozik, hogy ki az, akit mindenképpen meg kell hívni, különben sértődés lesz a vége, és ki az, akit ki lehet hagyni. Nagy vacsora, sok vendég, minden kész: benne van teljes szíve, minden szeretete, a várakozás reménysége, a küszöbön álló találkozás öröme. Feltételezem, hogy amikor minden kész, több napos munka után, izgatottan küldi el szolgáit, hogy emlékeztesse a meghívottakat, jöjjenek, vár rájuk.

„De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek.” A meghívottak sorolják – az egyébként rossz – kifogásokat, hogy miért nem vesznek részt a vacsorán. Az egyik földet vett, és meg kell néznie - mintha a föld nem tudna várni a következő napig; különben sem hihető, hogy megtekintés nélkül vásárolta meg. A másiknak az ökreit kell azonnal kipróbálni, mintha nem próbálta volna ki megvásárlásuk előtt. A harmadik pedig nem tudta előre, amikor a meghívót kézhez vette, és igent mondott rá, hogy nősülni fog, és újdonsült felesége nem szereti a nagy lakomákat... A negyedik szívesen jött volna, de nem ér rá, mert angol órája van, és azt már kifizette. Az ötödik mindig azon az estén jár focizni, és ezt korábban elfelejtette, a hatodik munkahelyén több napos tréning van, a hetedik a gyerekét viszi különórára, a nyolcadik elfejtette az időpontot beírni a naptárjába, nagyon sajnálja, de más programja van, majd legközelebb, de feltétlenül... Mindenkinek van - még ha átlátszó is, de van! – mentsége. Pedig valójában csak nem érdekli őket a nagy vacsora, nem mertek nemet mondani rá korábban, nem tartják elég jónak, mindenesetre elutasították a vendéglátó gazdát – miközben talán maguk is elhiszik, hogy fontosabb dolguk támadt.

„A ház ura megharagudott...” Egyetértesz vele? Együttérzel vele? Tudsz azonosulni ezzel a visszautasított emberrel? Érzed-e fájdalmát, becsapottságát? Igent mondtak meghívásomra, készültem és elkészültem, és most nem kellek nekik. Haragszik, de ebbe a haragba fájdalom vegyül. Megsértették, megbántották, elutasították. Hiába készülgetett, hiába tekintett előre nagy várakozással az együttlétre. Nem kell nekik. Fontosabb az ökör, a ház, a vállalkozás, a karrier, a család, a szórakozás. Minden fontosabb, mint Isten országa. Azt hiszik, ott lesznek az Isten országa lakomáján, de kiderül, hogy mégsem kell ez nekik. És Isten megharagszik. Fájdalmas szeretetében nagy haragra gerjed. Nem értek rám? Nem kellek nektek, akik az enyéimnek neveztettek? Igent mondtál, és most mentegetődzöl? Krisztusról neveznek kereszténynek, a keresztség pecsétje rajtad, de minden más fontosabb, mint én? – Nem fontosabb, Uram! – mondod – Te vagy a legfontosabb! – De akkor hol voltál, amikor hívtalak? „Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem? Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak?” (Ézs. 50.2) Akkor miért van tele a szíved az ökröddel, üzleteddel, szórakozásoddal úgy, hogy nekem mindig csak a magyarázkodásod, meg a mentegetődzésed marad? Azt gondolod, hogy a végső Nagy Vacsorán, a Bárány menyegzőjének lakomáján biztos a helyed? És közben nem kellek, nem keresel, nem vagy számomra elérhető, nem válaszolsz, ha szólítalak. „A ház ura megharagudott...”

II. A második meghívás

„Ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat.” Éppen azokat, akikről Jézus azt mondta az imént, hogy őket hívjuk vendégségbe. Mert a ház Ura, az Atya, őket hívja az Isten országa asztalához. Mert a farizeusok e vezetője meghívta Jézust a házába, de közben azt figyeli, hogyan kaphatják rajta, hogyan foghatják meg. Távol tartja magát Jézustól. Ellenben „a vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt.”(Lk. 15.1) A szegények, a nyomorékok, a sánták, a vakok. De a vámszedőkre ezek egyike sem áll, mondod. De igen: szegények, nyomorékok, sánták és vakok ők is, hiszen ezért igyekeznek Jézushoz. Testi-lelki szegénység és betegség az, amely éhessé tesz. A jóllakottak mentegetődznek. Az éhesek özönlenek Jézushoz. A jóllakottak lemondják a meghívást, az éhesek hitetlenkedve és örömmel lépnek be. És ha nem jönnek a meghívottak, majd jönnek a nyomorultak, mondja a ház Ura.

De még mindig marad hely: „Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely.” Az úr mindent elkészített, nagy vacsorát, sok vendégnek. Bejöttek a városból a szegények, a nyomorultak, de még van hely. Még nincs itt mindenki. Hiszen óriási a vacsora, nagyon sok vendégnek készült. „Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam.” A szolgának a városon kívül kell megtalálni a vacsora résztvevőit. Az utakon, a kerítések mellett, ahol meghúzódnak az elhagyottak, az elfelejtettek, az idegenek. Túl kell menni a ház Ura városán, hiszen mindenhonnan akar vendégeket asztalánál. A szolgának kényszeríteni kell azokat a bejövetelre, akiket ilyen helyeken talál. Nem fegyverrel vagy erőszakkal akaratuk ellenére, hanem azért, mert ezek az emberek nem gondolják, hogy őket a városba hívják egy nagy lakomára. Kényszeríteni, azaz rábeszélni, unszolni kell őket, hogy ez nem vicc, nem adminisztrációs tévedés, ne féljenek attól, hogy elmennek az ünnepségre, és kiderül, mást vártak helyettük. Nem fognak megszégyenülni, mert a ház Ura várja őket a nagy lakomára, a Bárány menyegzőjének a vacsorájára. „Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.”

Ez a ház Urának a szíve. Ez az Atya szíve. Elküldte szolgáját, Jézust a meghívottakhoz, hogy itt van az Isten országa. Jöjjenek el a lakomára, legyenek részesei Isten országának. De a meghívottak nem értek rá. Nem kellett, amit az Atya készített. Fontosabb dolgaik voltak. Az Atya haragra lobbant, de nem engedte, hogy a messiási nagy vacsorát elrontsák azok, akik semmibe vették őt és meghívását. Jézus hívta a bűnösöket, az elveszetteket, a megvetetteket, a szegényeket, nyomorultakat. És ezek mentek hozzá. Örömmel készültek arra, hogy mint Isten országának tagjai, ott lesznek a nagy vacsorán. De az Atyának még ez sem volt elég. El kell hogy jusson hívása azokhoz, akik nagyon messze vannak házától, a városon kívül. Túl Jeruzsálemen, Júdeán, Samárián, azokat is hívja, akik föld legvégső határain élnek. Mert még van hely a nagy vacsorán.

És ebben a meghívásban ti most egy új szerepet kaptok. Meghívottakból, terekről, utcákról bekényszerítettekből szolgákká lettetek. Ez annyira igaz, hogy vagy szolgák lesztek, vagy azok, akik mentegetőznek, magyarázkodnak. Legyetek szolgái! Menjetek, hívjátok meg a népeket. Azokat, akik nem tudják viszonozni, akik távol vannak tőle, akik nem ismerik őt.

Eddig tart a mi feladatunk. Hogy ki lesz ott, nem elsősorban a mi Nagy Vacsoránkon, hanem Isten országa asztalánál, azt nem mi tartjuk kézben. Az a ház Ura és minden egyes személy saját, titokzatos, a mi szemeink elől elrejtett története. Lesznek, akik ott lesznek. És lesznek, sajnos, akik nem. Ahogy Pál apostol írja: „Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre.” (2Kor. 2.16) Lesznek, Akik elfogadják a meghívásunkat a Nagy Vacsorára, és ezen keresztül eljut hozzájuk Jézus hívása Isten országába. És lesznek, akik nem érnek rá, akik elfogadják a meghívást, de nem jönnek el. De ne felejtsük: mi nem a ház Ura, csak annak szolgái vagyunk. Ámen!

Lovas András

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet